Ijesztően hangzott, és sokan szégyellték, titokban tartották. Ma már, mióta egyre több híres emberről derül ki, hogy valamilyen mértékben diszlexiás (volt), néha még némi büszkeség is jár a címkéhez.
A szakemberek sokféle módszert, eljárást és terápiát dolgoztak ki a diszlexia kezelésére. A spártai nevelés hívei azonban állítják, hogy egy-két pofon segítene a legtöbbet az olvasási teljesítmény növelésében. Szerintük régebben azért nem volt ennyi disz-pinty, mert a gyerekek elé pontosan meghatározott feladatokat állítottak, és nem volt kibúvó.
Mások elnézőek a diszlexiásokkal, gyámolítandó, támogatandó fogyatékosokként kezelik őket. Sokan felmentésként használják a diszlexiát, a címke mögé bújnak az erőfeszítések elől. Ez sajnos hamar visszaüt, hiszen mindegy miért nem tud valaki teljesítményt felmutatni, a boldogulását a tudás hiánya egész életében akadályozni fogja.
A diszlexia azonban nem betegség, nem diagnózis, nem dicsőség és nem szégyen. Nem felmentés és nem büntetés. A diszlexia sajátos gondolkodásmód, amely a 20. század vége, a 21. század eleje társadalmi-kulturális hatásai által terjed. Ahhoz, hogy ne zavart okozzon, hanem új lehetőségeket nyisson, pontosan kell érteni a diszlexia mibenlétét, és fel kell tárni kialakulásának és terjedésének oki hátterét.
Ez a könyv éppen ehhez a megértéshez kíván hozzájárulni a diszlexiát a hagyományostól eltérő szempontok szerint bemutatva, és a megoldási módoknak új támadáspontokat állítva. Szakemberek és laikusok egyaránt haszonnal forgathatják a diszlexia újfajta megértését és kezelését bemutató könyvet.