Albert Györgyi: Azok a csodálatos férfiak…
Tudományos- ismeretterjesztő cikkek sokasága, a női lapok mindegyike, hétről hétre foglalkozik a slágertémával: a női klimax-szal. Ami azonban a negyvenöt-ötven-ötvenöt év körüli férfiak, a pasik nem kevésbé fontos és hasonló fizikai és lelki válsággal együtt járó változásait illeti…Nos, arról jóval kevesebbet hallunk, olvasunk és talán kevesebbet tudunk is. Miért?
Miután e sorok szerzője sem nem andrológus, sem nem pszichológus, se pszichiáter: „csak” női válaszokat próbál meg adninem utolsósorban azért, mert életében egyszer- és remélhetőleg utoljára- megtapasztalta volt férje kapuzárás előtti pánikjának minden „felejthetetlen” pillanatát.
Miért egyértelmű a nők változásának kora, s annak tünetei? Elsősorban azért, mert a nő biológiai változásai- amikor „nagylány” lesz, amikor kisbabát vár, amikor klimaxol- markánsan és konkrétan hormonális változásokhoz köthetőek. Magyarul: ahhoz a nagyon is alapvető kérdéshez, hogy egy nő még nem, már igen és már nem fogamzó képes. Alkalmas- e a teste arra, hogy kilenc hónapon keresztül kihordjon egy új életet, egy kisbabát, vagy nem.
Bizonyosasan nem véletlen, hogy a nők „bűvös”, rettegett korhatára a negyvenedik életév. Erre a korra még a legliberálisabb nőgyógyászok is azt mondják, hogy kötelező megszülni az első gyereket. Negyven körül ugyanis,- plusz mínusz három év- a nők nagy része karakteres biológiai, hormonális változáson megy át. Ilyenkor „asszonyosodnak”- szednek magukra öt-nyolc kilót, anélkül, hogy többet ennének, vagy kevesebbet mozognának-, ilyenkor élesednek a szem-száj- dekoltázs körüli ráncok, lesz szárazabb a bőr, alacsonyabb a libidó…
Az európai-amerikai kultúrában- ennek ellenére- érdekes „szokásjog”, hogy a férfiak általában idősebbek, maximum egyidősek partnereiknél-partnereikkel és ritkán találkozunk olyan kapcsolattal, ahol a nő lenne a korosabb. Mi ebben az érdekes? Csak annyi, hogy a nők átlagéletkora az egész világon, így Kelet Európában és Magyarországon is átlagosan hét-tíz évvel magasabb, mint a férfiaké. Ergo: logikusabb lenne, ha egy tipikus kapcsolatban, a nők átlagosan tíz évvel lennének idősebbek, mint partnerük, hisz ebben a konstrukcióban kisebb lenne az esélye annak, hogy megözvegyülve egyedül éljék le életük hátralevő részét. Mégis.
Mégis. Mind a mai napig természetesnek vesszük, ha negyven-ötvenéves férfiak húsz, uram bocsá’ tizennyolc éves lányokkal mutatkoznak, reprezentálnak, míg ugyanez, -fordított felállásban- enyhén szólva szokatlan, megütközést keltő és mindenképpen megszólalandó.
A magyar nyelv nem győzi találékonyságban követni azt a folyamatot, amikor a férfiak, különösen a korosodó férfiak, fejéből az ész elszáll és férfiúi ékességük megtelik vérrel.
Maradjunk ennyiben. Ámbár a szólás-mondás amire gondolok, pont fordítva tartja, azaz: előbb következik be a változás derékon alul, s ennek mintegy következményeként: nyakon felül.
A mindennapi életben azt tapasztalom- tisztelet a kivételnek-, hogy a nők még a leghevesebb, legszenvedélyesebb pillanatban is agyuknál tudnak maradni: észnél vannak ám abban már korántsem vagyok biztos, hogy ez mellettük, vagy ellenük szól-e. Bár nem szeretnék általánosítani, de úgy látom, hogy egy nőnek gyakran többet jelent az otthona, a családi harmónia, a megszerzett javak, a nyugalom, mint a férfiaknak. Pontosabban: a kapuzárás előtti pánikban „szenvedő” férfiak, akik közül bizonyosan sokat gyötör egy valódi, nagy szerelem és a már bevált házasság közötti dilemma, de akik között mégis a legtöbben gondolkodás nélkül kockáztatni merik addigi, kicsit unalmas, de működő életüket egy futó kalandért, egyetlenegy éjszakáért, vagy sok, egymást követő „egyéjszakákért”.
Korom, liberális neveltetésem és alkatomnál fogva sem hiszek abban, hogy a férfiak inkább poligámok szemben a monogám nőkkel. Ennek ellenére, valószínűsíthetően nem zárható ki annak a biológiai feltételezésnek a valóság értéke, hogy míg egy nő, életében hozzávetőlegesen 45o- 46o alkalommal tud megtermékenyülni, addig egy férfi egyetlenegy aktus alatt – elvileg- sok millió gyereket tudna nemzeni. Állítólag ezért lenne a férfiakban az a drive, hajtóerő, ami miatt nem tudnak nyugodni, nem csak kapuzárás alatt, hanem egész életükben sem.
A kérdés biológiai leszűkítése persze hideg, rideg és kiábrándítónem beszélve arról, hogy két felnőtt ember szeretkezését a gyereknemzésre redukálja.
Mégis. Tény, hogy ma az emberi élettartam egy-másfél évtizeddel hosszabb, mint akár a múlt század elején, és különösen igaz ez a nyugati civilizációban: megváltoztak az emberi életminták. Ma már kevéssé, vagy egyáltalán nem várható el eleve, hogy egyvalakivel éljük le az életünket. Különösen nem, ha fiatalon, a húszas éveink elején, vagy közepén alapítottunk először családot. Felnőtt, nagy gyerekeink vannak már akkor, amikor még mi magunk fiatal középkorúak vagyunk: negyven-negyvenöt évesek. Életünk második fele még igencsak hátra van, s ezt sok férfi egy másik, egy újabb család alapításával képzeli el. Erre- a már fent emlegetett evidenciák miatt- egy nő kevéssé alkalmas, bár ebben az esetben sem kizárható.
A kapuzárási pánik, sietség persze arra való, hogy a férfiak még idejében elcsípjék a fiatal, csinos nőket anélkül, hogy a liliomtiprás bűnét követnénk el. Senki ne mondja, hogy környezetében körülnézve nem látott legalább öt olyan házasságot, ahol a negyven-negyvenöt éves feleséget, két évtizednyi házasság után, macsó kifejezéssel élve „lecserélték” egy húszévesre. Kérdés persze, hogy ha a fiatal húszas lányokat elhalásszák a saját korosztályuk elől, akkor ki marad a fiatal húszas fiúknak?
Hát ez az. Ha ugyanebben a környezetben ismét csak szétnéznek, akkor ma már- nem is olyan ritkán- találkozhatnak olyan fiatal férfiakkal, akik az érett: késő harmincas- kora negyvenes nőkben találják meg társukat. Valószínűleg persze „csak” az elsőt, hisz ezekben a kapcsolatokban a legélesebb konfliktus akkor keletkezik, amikor felmerül a gyerek vállalásának kérdése. A nő, ha már szült kettőt a kapuzárási pániktól az új asszony karjaiba menekült ex-férjnek: nem biztos, hogy szívesen vállalkozna újabb porontyokra. Ezt a férfi cca tíz-tizenöt évig még tolerálja, de…És innen már fújják a mesét kívülről: hozzá is beköszönt a férfi klimax: még egyszer, utoljára újra kezdeni az életet.
Nincs ez jól kitalálva. S noha, immár nem először ebben az elmélkedésben, óvakodnék az általánosítástól: vannak törvényszerűségek, amelyek mellett nem lehet elmenni, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni.
A sztárok élete egy kicsit mindig színesebb, mint a miénk, s az onnan kiemelt példák is kivételesek, nem jellemzőek egy átlagos életre…De gondoljanak csak arra, hogy a világhírű színész Anthony Quinn jóval nyolcvan fölött lett édesapa- igaz életében nem először-, sőt…Ki tudja hányadszor? Joan Collins és Liza Minelli pedig most készülnek férjhez menni- ki tudja hányadszor?- huszonöt- harminc évvel fiatalabb kedvesükhöz…
A fiatal kismama, illetve a két udvarló egyéb-érzelmeken kívüli- motivációit most ne firtassuk. A tény tény marad: biológiailag, életvezetésben igenis lehetséges másféleképpen élni, mint az átlag.
A végén álljon itt egy mondás- okulásul-: „Egy férfi az első feleségének köszönheti a sikereit, a sikereinek a második feleségét és a másodiknak harmadikat.” Nincs már messze az az idő, amikor a mondás így kezdődik majd: Egy nő első férjének köszönheti…És innen már tudják.
Hajrá!
agy.
(a szerző újságíró)
