Dr. Herr Judit: Félelmünk terei – avagy bővebben a fóbiás szorongásról

A feszültség, a szorongás, a félelem jól ismert kellemetlenek érzések.
Születésünktől fogva megtanuljuk, hogy hol, milyen helyzetekben és helyeken leselkedik ránk veszély és megtanulunk a fenyegető veszéllyel megküzdeni, azt elhárítani vagy elkerülni.
A szorongás tehát egy kiváló jelzés, mely környezetünkhöz való adaptív alkalmazkodásban segít minket. Ez az a reakció, mely biztosítja az egyed számára a veszély felismerését és megteremti az arra való reagálás feltételeit, a fennmaradás lehetőségét, különböző természeti és tárgyi környezetben. Jelzés és felkészülés. Nehéz helyzetek megoldásához szükség van bizonyos mértékű szorongásra, túl nagy szorongás azonban megbéníthatja az embert.
Egy valami biztos: a szorongás valamit jelez az egyén számára, lehet, hogy már nem egy támadó vadállat jelenlétét, hanem a belső bizonytalanságot, diszharmóniát.

A szorongás érzése tehát természetes. Akkor válik betegséggé, ha túlon-túl átszövi az egyén életét, túl gyakran jelentkezik, vagy olyan helyzetekben, melyek indifferensek, nem jelentenek fenyegetést. Ilyenkor elszakad eredeti, védő funkciójától, önálló életet kezd élni. Sok szenvedést okoz, zavarja, időnként akár megbénítja a személyt, aki ilyen szorongásos állapotban képtelen a helyzetnek megfelelően, ésszerűen cselekedni.

A szorongásnak ez a formája – melyet már betegségnek is nevezhetünk- jelen lehet állandóan az életünkben, mintegy állandó készenléti állapotot eredményezve, valamely ismeretlen veszély elhárítására. Ebben az esetben a személy folyamatosan szorong, feszült, fél, retteg, álmatlanságban szenved, irritált, kimerült.

Más esetekben a szorongás heves testi reakciókkal, rohamokban jelentkezik. Az un. pánik rohamokban leggyakoribb a heves szívdobogás, légszomj, verítékezés, félelemérzés, a helyzet és önmaga feletti kontroll elvesztésének kínos érzése.

A szorongás megjelenhet konkrét szituációkhoz kötve, pl. tömött buszon, metróban, zsúfolt áruházakban, liftben, hidakon stb., vagy látszólag minden kiváltó ok nélkül is.
Sok ember szenved valamilyen szorongástól, szorongásos betegségtől.

Vajon mi válthatja ki a szorongásos reakciót, irreális félelmet olyan helyzetektől, melyek mások számára banálisak?

Kép nagyítása kattintássalA jelenséget sokan, sokféleképpen magyarázzák.

Lehetnek az egyén múltjában kellemetlen élmények, események, olyan dolgok, amelyekre sokszor talán nem is emlékszik, régen elfelejtett, mégis fontos.

Vegyünk egy példát: valaki egy zsúfolt moziban, koncerten a nagy tömegben úgy érzi elsodorják, nem kap elegendő levegőt, megfullad, eltapossák, nem tudja uralni a helyzetet, nem tud elmenekülni, az élete, testi épsége veszélybe kerül. A helyzet veszélyességét túlértékeli, „katasztrófizája”, heves testi tünetekkel és nagy szenvedéssel járó szorongásos rohamot él át. Később más, hasonló, gyakran valójában veszélytelen helyzetekben is kialakul a fenti reakció és elkezdi elkerülni ezeket a helyzeteket. A tünet ekkor már elszakad a kiváltó eseménytől és megkezdi önálló életét. Az egyén nem képes elkülöníteni a számára ténylegesen veszélyt jelentő helyzeteket és ilyen esetben szinte mindig kialakul a szorongásos válasz.

Minden olyan helyzet szorongáskeltő lehet, mely az életre valamilyen veszélyt jelent, másrészt a megoldásban a személy bizonytalan, a menekülésre képtelen. Maguk a helyek és helyzetek is ki tudják váltani a szorongásos reakciót.

Az egyén az ilyen helyzeteket nagy szenvedéssel éli át, gyakran attól is tart, hogy a szorongás pregnáns jeleit mások is észreveszik rajta s így kialakul az elkerülő, fóbiás viselkedés.
A fóbiás viselkedés „kiterjedhet” más, a kiinduló helyzethez hasonló helyzetekre, azaz generalizálódik, s nem ritka, hogy közlekedési fóbia esetén kezdetben csak egy, később valamennyi tömegközlekedési eszközt elkerüli a személy. Ez a viselkedés jelentősen beszűkíti az életterét, nem ritkán teljesen ellehetetleníti. Az, hogy a tünetek mennyi szenvedéssel járnak, mennyire szűkítik be az életet jelzi a betegség súlyosságát.

A fóbiás szorongás öngerjesztő jellegű, a szorongó ember minél inkább elkerüli az ilyen helyzeteket annál jobban bebizonyosodik, hogy képtelen legyőzni szorongását. Ezek a szituációk még megoldatlanabbnak, legyőzhetetlenebbnek tűnnek a számára, mágikus jelentőséggel bírnak.

Nagyon sok ember szenved titkolva vagy bevallottan hasonló jellegű problémáktól és szintén sokan hihetetlen erőfeszítéseket tesznek a normális életvitelre, szorongásaik leküzdésére.
Egyesek elkerülik ezeket a szorongató helyzeteket, szerencsés esetben úgy tudják alakítani mindennapi életüket, hogy ne kelljen ilyen helyzetbe kerülni, közel költöznek a munkahelyükhöz, nem járnak moziba, színházba. Mások életében teljesen eluralkodik a félelem és sokszor több évtizedig ki sem teszik a lábukat a lakásukból, hiszen minden ami kívül van veszély forrása lehet. Megint mások hatalmas erőfeszítéseket tesznek, hogy nap, mint nap legyőzzék a félelem démonát és birkóznak a szorongással.

Támogatásra, együtt érzésre van szükségük a környezetükben élőktől anélkül, hogy bárki jótékonyan megpróbálná megoldani helyettük a problémát , hiszen mindenki csak a saját félelmein uralkodhat.

Nem segít a bagatelizálás, a túlóvás, olykor még az együttérzés is kevés. Tenni kell!

A közvetlen környezetnek, családnak, barátoknak, munkatársaknak nagy a szerepe és felelőssége abban, hogy hogyan éli meg a szenvedő ember a saját betegségét, ha értetlenséggel, ellenségességgel, kirekesztéssel találkozik, a helyzet csak súlyosbodhat.
Mit tegyünk tehát?

Kép nagyítása kattintássalAz, aki ilyen nehézségekkel küszködik, nem biztos, hogy átlátja helyzetét és képes annak eldöntésére, mikor kérjen külső segítséget. Talán a szégyen, a félelem, a tünetek irreális volta is akadályozza ebben. Ilyenkor a környezete segíthet, amennyiben a szorongásos tünetek rontják az életminőségét, beszűkítik ellehetetlenítik az életét, feltétlenül szakember, pszichológus vagy pszichiáter segítségét kell kérni.

A terápia során is sok esetben segíthet, aktív résztvevő lehet a barát vagy családtag, a „veszélyt jelentő” helyzetekkel való megküzdésben. Támaszt, biztonságot adhat akár csak a jelenléte is a küszködő személynek.

A kezelés többnyire ambulánsan történik és két részből áll. Egyfelől a gyógyszeres kezelésből, melynek során szorongáscsökkentőt és antidepresszívumot kap(hat) a beteg.
Az új, korszerű szorongásoldók hatékony és veszélytelen eszközök a szorongásos zavarok gyógyításában.

A kezelés másik része a pszichoterápia. Ebben különböző pszichoterápiás technikák is eredményre vezethetnek.: például a relaxáció, a hipnózis, leggyakrabban azonban mégis a kongitív-viselkedés terápiát használjuk. Ennek során a páciens megtanulja elkülöníteni a számára valóban veszélyt jelentő ingereket a veszélytelentől, megismeri saját testi reakciót és azok befolyásolását. Szembesül és megküzd a korábban számára elviselhetetlen helyzetekkel.

Úrrá lesz saját lelki és test történésein. Az ily módon felépített és elvégzett gyógyszeres és pszichoterápiás kezelés nagyon hatékony, sok beteg számára teljes gyógyuláshoz vezet. Ebben a folyamatban nagy szerepe van a családnak és a környezetnek, akik ilyenkor az együttérzésen és tolerancián kívül tevőleges részvétellel is hozzájárulhatnak a beteg gyógyulásához, akár segédterapeutaként is közreműködhetnek.

A szorongásos betegségek, a fóbiák gyógyítása -hasonlóan más betegségekhez- sok időt és türelmet igényelnek mind a hozzátartozóktól, mind a pácienstől, mind a kezelőtől, de a jobb életminőség, a teljesebb élet reményében mindenképpen megéri a befektetést.

Dr. Herr Judit

36 hozzászólás

ismeretlen2002. szeptember 13. 00:00

Tisztelt Dr. Herr Judit
35 éves férfi vagyok.
A segítségét szeretném kérni.
Kb. 2 hónapja egy reggel minden el?zmény nélkül heves szívdobogásra ébredtem.
Nem tudtam minek tulajdonítani és ezért még jobban megijedtem.
Ennek hatására a pulzusszámom még jobban megemelkedett.
A körzeti orvos Betaloc gyógyszert adott amit?l csökkent a pulzusszám, de azt javasolta, hogy keressem fel a cardiológiát.
A kivizsgálások (EKG, terhelés, holter, szívultrahang) negatív eredménnyel zárultak.
A szívemnek semmi elváltozását nem találták.
Javasolták a sok mozgást (futás, úszás, stb.) és Lokren gyógyszert írtak fel, napi 1/4-et.
Ezt azóta is szedem.
Javasolták még szorongásoldónak a Xanax-ot.
Próbálom magam legy?zni a félelmemet a nyugtatót csak a legszügségesebbesetbe veszem be.
Éjszakánként még azóta is néha felébredek, és ha arra gondolok, hogy beindul a szívem, akkor mindig félelem tölt el és be is következik a heves szívdobogás.
Néha olyan érzésem van, hogy nem vagyok ura a cselekedeteimnek, és olyankor járkálnom kel, tenni valamit, hogy elfeledkezzem.
Van úgy, hogy a heves szívdobogás így is elmúlik.
Kérem véleményét és segítségét.
Köszönettel!

ismeretlen2002. szeptember 15. 00:00

Tisztelt Anonymus Úr/Szorongó/!
A felsorolt panaszok /és a negatív vizsgálati eredményei alapján/ úgy gondolom Ön rohamokban jelentkez? szorongásos betegségben,divatosabban:pánik betegségben szenved.A kikapcsolódás,sport,stresszmentesebb életmód/könny? azt mondani/mind jó ötlet erre a problémára.Azonban,ha nem érne el kell? eredményt feltétlenül pszichológus,pszichiáter segítségét kérje.Megfelel? gyógyszeres és pzsichoterápiás kezelés biztos eredményt hoz.
Javulást! Dr.Herr Judit

ismeretlen2002. szeptember 15. 00:00

Tisztelt Asszonyom!
Feltételezhet?en kamaszodó kislányának nagy nehézséget okoz az Önt?l való elválás.
A tünetek -véleményem szerint -nem a napközis tábornak,hanem Önnek szólnak.
Feltételezem gyermekpszichológus kollégám is csak azt tudná Önnek javasolni:próbáljon meg több id?t és figyelmet szentelni növekv?,de még kicsi gyermekének!
Üdvözlettel:Dr.Herr Judit

ismeretlen2002. szeptember 19. 00:00

Tisztelt Uram!

Kérem, adja meg adatait az info@lelekbenotthon.hu címre, hogy felvehessük a kapcsolatot.

Üdvözlettel:

Oriold Károly

ismeretlen2002. június 3. 00:00

Hát igen, lehet va rá megoldás de nem is tudom.

Nekem 1981 óta va, hullámokban, de most ugy érzem végem van.

Nem tudom ujkeletüleg mi váltotta ki , de rettegek az egész világtól.

Azt hiszem carcinofobiám vlt egyébként is kiderült a Mamám rákos.

Ettölfogva ióugy érzem vége az életemnek.

Ennek 5 éve.

MIndenben azt látom, hgy rák, semmi ,más nem érdekel.

lelekbenotthon2002. június 5. 00:00

Kedves Hozzászóló!

Javasolom,hogy mihamarabb forduljon pszichoterapeuta, vagy pszichiáter szakemberhez.

A hova fordulhat részben talál a lakhelyéhez közeli szakembert.

Bátran keresse fel ?ket.

Üdvözlettel:

Oriold Károly

ismeretlen2002. július 17. 00:00

Van egy 11 éves kamaszodó lányom, akire nem tudok egész nyáron vigyázni,

ezért 2-3 hétre különböz? táborokba íratom be.

A táborok 2-3 napján már reggel zokogás és komoly hasgörcsök vagy hányinger jelentkezik a táborba érkezés elött 5 perccel.

Eddig azt hittem, hogy ez a dolog a napközis tábornak szól, de most az iskolai erdei tábor, a lovastábor is hasonló tünetekkel jár, hiába vannak ott a barátok, testvér??

Nem tudom hol keressem a segítséget, ezzekkel a dolgokkal kihez lehet fordulni, pszichológus vagy egyénileg esetleg lehet valahogy felkészíteni a gyereket ezekre a dolgokra?

ismeretlen2002. július 17. 00:00

Kedves Hölgyem!

Problémájával javasolom, hogy a listán lév? pszichoterapeutáink egyikét keresse meg e.mailen.

Levelezésünket megkönnyítené, ha regisztrálna, s közvetlenül tudnánk írni egymásnak.

Üdvözlettel

Oriold Károly

ismeretlen2003. április 15. 00:00

23 éves diáklány vagyok.kb3 éve szenvedek a pánikbetegségt?l.Már úgy éreztem 1 éve,hogy jól vagyok,de most újra visszajött.Tudom,hogy csak rajtam múlik a legf?bb segítség.De ebb?l végleg ki lehet gyógyulni?Ett?l még vállalhatok gyereket?

ismeretlen2003. április 15. 00:00

Kedves Hölgyem!

Kérem, hogy adjon egy elérhet?séget, esetleg regisztráljon, hogy ajánljak önnek egy szakembert.

Üdvözlettel:

Oriold Károly

AIRIN2003. május 8. 00:00

T.Doktorn?!
Ön egy szorongásos beteget sohasem hagyott szorongani, s hagyta olyan helyzetben, hogy a páciens majdnem belehalt!!!!!????????? Na, DE
?SZINTÉN!!!!!!!!!!!! Én tudok illyen esetr?l. Hoppá.
Jó orvosnak tartja magát????????? Én nem, Önt.

DAYARO2003. szeptember 7. 00:00

Kedves, AIRIN!
Maga is ismeri ezt a doktoranduszn?t? Írásából látom, igen ki van rá akadva.))))))))))))))
Teljesen megértem!!!!!! Én sem tudok rá jót mondani!5.000ft-ot kér egy sz?k órára, és egyáltalán nem segít!!!!!! Az ilyen pszichiátert messzir?l kerülni kell, mint a pestist!!!!! Úgy tudom az OPNI Nyéki úti pszichiátriai részlegén dolgozik, vagy dolgozott. Fel kéne jelenteni azokat az orvosokat, akik így bánnak a betegekkel , mint ez a n?!!!!!!!!!!!!
Üdvözlettel:dayaro

PapFerenc2004. december 6. 00:00

Tisztelt Mindenki!

Csak egy történet…az enyém. Okulásul, vagy segítségként másoknak, vagy vitatémának. 2001 Szentestéjén kezd?dött. Mint utóbb kiderült pánikroham volt és nem is az els?, csak akkor már nem tudtam valami “normális” betegségre fogni. Még a vizsgaid?szak ment is, de utána halasztani kellett. Naja. A tudatot is nehéz volt megélni, hogy Feri szorongásos pánikbeteg. Ez a diagnózis. 23 évesen. Persze hippochonderkedtem egy kicsit…nem is kicsit, egyszer?en mindent könnyebben elfogadtam volna, mint azt, hogy egy láthatatlan dolog…hogy a félelmt?l félek. Két és fél év gyógyszeres kezelés úgy, hogy közben elhunyt az orvosom, aki unokájaként szeretett, aztán a herce-hurca a hülye katonasággal, mert persze miért ne bírálná felül két belgyógyász katonaorvos az én orvosom másféléves és a katonai pszichiáter(pszichológus) akkori véleményezését?! Mindegy menni kellett. Személyiségtesztek, orvos és gyógyszerváltás. Persze, Közben magam jöttem rá, hogy mit, hogyan. Meg egy barát:-)
Lefogytam. 60 kiló egy 23 éves férfiembernek kevés. Fizikálisan kellett el?ször jobban lennem tehát. Kondi. Nem izomagy, csak, hogy er?snek érezzem magam. 12 kiló lett a vége. Közben lett egy kapcsolatom, ami szépen indult, de egy nehezebb id?szakom alatt elhagyott. Akkor megfogadtam, hogy leállok a gyógyszerekr?l! Mert az nem lehet, hogy mindent csak azokkal éljek túl! 3 hét alatt (orvosi felügyelettel!!!) sikerült! A doktorn? meg csak nézett, mert azt hitte nehezebben fog menni. Nade eddigre már tudtam relaxálni és ami a legfontosabb megláttm mindennek a jó oldalát. Ha nem láttam, hát kerestem.
Most a 26. szülinapomat töltöttem dec 1-én. Egy elég kemény családi problémával kell szembenéznem. Valami rosszat éreztem. Hát igen. El?jött a piszok. Ugyanúgy, mint azel?tt! Ugyanolyan hevesen. Azonnal rádöbbentem, hogy most itt az alkalom, hogy gyógyszer nékül, saját er?b?l leküzdjem! És a barátomnak is szóltam, hogy most egyedül próbálom. Válasz: Hülye! úgyis menni fog!!! És l?n csoda megyeget. És most bizton állíthatom, hogy másnak is mehet! Tuti, hiszen nem vagyok különlegesebb senkinél.
Azt gondolom, hogy sokan még mindíg tabuként kezelik az ilyen ügyeket. Nekem szerencsém is volt, mert több félév pszichológiát is hallgattam, és érdekel is a téma. Persze nem betegesen:-))) Csak pl. tudni szerettem volna, mi az a szerotonin és miért van kinek kevesebb, kinek több és, hogy hogyan is van ez? Mindenki lássa meg a saját maga körüli jó dolgokat. Ott vannak ám! És ezt most úgy írom, hogy nekem, mint már mondtam, most volt pánikrohamom. De nem hagyhatom, hogy napi rendszeresség? legyen. Még azt is tudom, hogy még lesz is az életben. De már megélem, nem belezuhanok. Valahogy még anno az is er?t adott, ha elfordultak t?lem azok akik barátnak mondták magukat, vagy akiket segít?késznek hittem. Persze az ember társas lény és arra vágyik szokszor, hogy a társa vele élje meg a problémát. A saját tapasztalatom az, hogy ezt nehezebb. Sokszor nem is tudják. De attól még szeret a társ, megmarad a barát!!! Az igazi:-) Csak ez nem egy vakbél. Megfoghatatlanabb. Aki elhagy, vagy elfordul, azon meg minek keseregni??? Csak önmagának nehezíti az ember… Ha valaki kizárja az életet, fél?, hogy az élet zárja ki kés?bb ?t.
Csak ennyi. Nem akart ez okítás lenni senkinek, csak egy emberke példája, ami talán (remélem) segíthet másoknak:-)))

Üdv minvenkinek:

Feri

mandarin2003. október 20. 00:00

Arra jöttem rá sokféle pánikos reakcióm után, hogy ezek a saját démonaim, na jó, nem mondok újat. De ma már a legtöbbször sikerül bagatellizálni. Persze nem akarok lazáskodni, mert néha még így is feketén látok mindent, de most már némileg felmérem, hogy mikor miért lehet, és hogyan találom meg a kiutat. Szívdobogás és szédülés például már jöhet rám, magasról nem érdekel. El is múlik. Pszichológusi segítség pedig ritkán akad jó. Tisztelet Mindenkinek, valószín?leg én nem találtam jó módszert….

ismeretlen2004. január 8. 00:00
ismeretlen2004. január 17. 00:00
ismeretlen2004. február 7. 00:00

Tisztelt Dr. Herr Judit!

Soha nem hittem el, hogy eljön az id?, amikor nem tudom kezelni a “múltat”. Most van egy boldog és komolynak t?n? kapcsolatom, de amikor a párommal megismerkedtem, még sok nyitott kapcsolata volt, ugyanis ? nem zárta le teljesen a kapcsolatait és egy visszatér? jelenség ként szerepelt egy lány az életében, akivel meg is csalt. /Mindez utólag derült ki/ Azért mondta el utólag, mert úgy érezte, hogy az valóban egy komoly kapcsolat és nem szeretne fekete foltokat az életünkben. Nem olyan rég, egy esti beszélgetésnél, még egy-két ártatlannak vélt ügyet elmondott, amire én kérdeztem rá, mert ha fontos számomra valaki, hihetetlen módon megérzem a vele kapcsolatos dolgokat. Tudtam, hogy még mindíg van mit elmondania. Ilyenkor havas idegesség, gyomorgörcs és remegés jön rám, ami azt jelzi, hogy itt még van valami/valaki… Azóta -talán természetes- de szinte undorodom az érintését?l és nem tudok bízni benne. Kissé teátrálisan vált meg a múltjától, hiszen minden tárgyat kidobott amit valaha is kapott “t?llük”. Kérem, segítsen leküzdeni ezt az érzést, mert nem bírom egyedül.

Köszönöm szépen!

Tisztelettel,

Lili

caty5552004. február 28. 00:00

Tisztelt Dr.Herr Judit!
23 éves lány vagyok és problémáim vannak. Nem merek pszihológushoz fordulni személyesen, így kaptam meg ezt az internetcímet egy pszihológustól. Most diagnosztizálták nálam a diabetes-t(II.típus) és a Chushing-kórt. Anyukám Alzheimer-kóros, apukám szívm?tét el?tt áll.Szükségem lenne segítségre, mert a szüleim betegségét sem tudom feldolgozni és az enyémet sem. Ráadásul az utóbbi id?kben elég sokat(15 kg) híztam, ami azért borít ki, mert mindig vékony voltam. Talán a túlsúlyom okozza, hogy nem merek egyedül az utcára menni, de ha van is velem valaki, ?t is az ?rületbe tudom kergetni. Sokszor ingerült vagyok és ok nélkül veszekszem azokkal, akik segíteni akarnak és akiket a legjobban szeretek.Amikor kiderült hogy diétáznom kell a cukorbetegségem miatt, senki sem ért rá, hogy közértbe jöjjön velem. Elindultam egyedül, mert tudtam, hogy fontos elkezdenem a diétámat, így mindenképpen be kell szereznem az el?írt ételeket. De amikor odaértem a közérthez, nem tudtam bemenni. Csak álltam az ajtó el?tt, nem kaptam leveg?t és zokogtam. Kb. 10 perc után tértem annyira magamhoz, hogy eltudjak indulni hazafelé. Nagyon megijedtem ett?l az esett?l, ezért döntöttem úgy, hogy segítséget kérek. Már olvastam könyvet a pánikbetegségr?l és az önhypnózisról is de ezek a könyvek csak enyhítették a félelmemet, de nem szüntették meg. December közepe óta minden éjjel rémálmaim vannak, sokszor aludni sem merek. Sokmindent tudnék még írni, de els?re talán ennyi is elég lesz. Ha tud segítsen nekem, és kérem válaszoljon. Az email címem: caty555@freemail.hu
El?re is köszönöm, tisztelettel: Caty

ismeretlen2004. február 29. 00:00

Kedves Hölgyem!

E-mail-jét eljuttatom a szakért?höm, aki nem minden nap nézi meg az oldalt.
Kérem, hogy vegye fel velem a kapcsolatot , de írok Önnek.

Oriold Károly
szerkeszt?

orbanj2004. szeptember 10. 00:00

Tisztelt Dr. Herr Judit!
Szeretnék a feleségemnek segíteni,hogy újból a régi önmaga lehessen,mert jelenleg a betegségekt?l az utazástól, váratlan helyzetekt?l és még sok apróságtól is fél. Mit tegyek-tegyünk hogy legy?zzük a félelmeit?

ismeretlen2005. február 17. 00:00

Tisztelt Dr.Herr Judit
15 éves lány vagyok,és már régóta szenvedek különféle szorongásoktól. Én ezt nagyon szégyenlem, és nem beszélek róla senkinek. Otthon mindig felszabadult vagyok, nagy szám van, de amikor közösségbe megyek, hirtelen feszült leszek, visszahúzódó.
Az iskolában például ha szerepelnem kell-még ha csak egy szót is kell mondanom-elkezd remegni a hangom, reszketni a kezem és a szívem nagyon gyorsan ver.
Az utcán, buszon úgy érzem figyelnek. Nem szoktam eljárni sehova, mert attól tartok, hogy észreveszik a problémám.
Félek,hogy ezek a több éve tartó szorongások az egészségemre is károsan hatnak.
Nem tudom hogyan gy?zhetném le saját magam.

Kérem segítsen
Köszönettel!

T-Rex2006. január 1. 00:00

El?ször is Boldog Új Évet Kívánok, és el?re is köszönöm a segítséget!
kérdésem az lenne, hogy a lentebb leírt tünetek alapján pánik-beteg
vagyok-e, de ha nem akkor mi a bajom (ha egyáltalán bajom van).
Szóval arról lenne szó, hogy három éve hazaköltöztem Budapestr?l
mintegy 200 km-re. Itt n?ttem fel, de 5 évet Budapesten dolgoztam,
majd miután meguntam hazaköltöztem a szüleimhez, és itt éltem már,
és jelenleg is itt élek – azóta boldog házasságban. Ja, majdnem
elfelejtettem, 29 éves férfi vagyok.
Amíg Budapesten dolgoztam és éltem, onnan kb. havonta jöttem haza
egy hétvégére, de ez nem okozott gondot, nem is nagyon volt kedvem
utazgatni. Ekkor együtt éltem valakivel, de amikor hazaköltöztem,
akkor pont szakítottunk, bár már el?tte pár hete félig meddig szét
mentünk, csak akkor mentünk szét “végleg”.
Miután hazajöttem, teljesen megnyugodtam, hogy végre az itthoni
környezetben fogok élni, szüleimmel, testvéreimmel, és nem kell többet
pestre mennem.
Ezzel nem is lett volna baj, csak akkor vettem észre el?ször, amikor
elmentem – a munkám miatt – egy a környékünkön lév? településre és
hirtelen egy nagy forróság öntött el, ki akartam ugrani a kocsiból,
remegtem, izzadtam, azt hittem, hogy végem van annyira rosszul
lettem, és meg is lep?dtem, hogy mi ez, hiszen ilyen korábban velem
nem történt. Akkor kisebb infarktusra gyanakodtam, azonban rájöttem,
hogy nem err?l van szó, hanem arról, hogy azonnal, most akkor haza
akartam menni. Ezt akkor még magamnak sem akartam elhinni, de
sajnos ezután még több alkalommal megtörtént, és viszont sajnos volt
olyan is amikor félúton visszafordultam és hazamentem, vagy
legalábbis ha nem haza, de közel hozzá.
Azóta itthonról messzebre nem tudok elmenni, ez a távolság úgy kb. 50
km-t jelent, de ha velem jön valaki a családból, akkor elmegyek még
alár 100 km-re is, de viszont egy napnál nem tovább. Volt hogy
elmentem mostani feleségemmel – akkor még csak barátn?mmel –
kirándulni, de nem akartam ott aludni, így csak egy napra mentünk.
A munkahelyem 20 km-re van a falumtól ahol élek, ide el is jövök
minden gond nélkül, azonban attól is félek, hogy nehogy nagy hó essen
le, vagy valami hasonló baj történjen, mert félek, hogy akkor nem tudok
hazamenni, és ha már ebbe csak belegondolok, már remegek, izzadok,
és minden bajom van.
Azóta is a munkám során úgy csinálom, hogy ne kelljen messzebre
elmennem, mert nem mennék, félnék attól, hogy mi lesz ha rámtör ez a
kegyetlen érzés, és szinte megszédülök attól, hogy hazavágyom.
Tudom hogy hazamegyek egy fél óra múlva, vagy nem sokára, de én
abban a pillanatban akarok otthon lenni, amikor erre gondolok,
egyszóval félek attól, hogy az otthonomtól távol kerüljek.
Pesten ilyen nem volt, volt hogy egy hónapban csak egyszer jöttem
haza, és onnan is elmentem bárhová, ez azóta jött bennem, amióta
hazaköltöztem onnan, és azóta is tart. Igaz, hogy nagyon vártam már
az utolsó hónapokban a hazaköltözést, de nem hittem volna, hogy
ilyen “bajt” fog bel?lem kiváltani.
Hát az lenne a kérdésem, hogy beteg vagyok-e, ha igen akkor mi a
bajom, és mit tehetek ellene, mert már magam el?tt és mások el?tt is
szégyellem magam, hogy nem merek elmenni messzebbre.

Köszönöm szépen a segítséget!!!
Várom válaszukat!!!

Aszirk2006. január 26. 00:00

Szép jó estét! (most pont az van)
érdekl?dnék, mert érdekel ;-), hogy van-e valaki a vonalban 😉 azaz van-e valaki, akik az itt megszólaló, segélykér? emberek problémáinak megoldására hathatós segítséget is nyújt, avagy a “keresd meg a lakóterületedhez legközelebb praktizáló szakorvost”-ban ki is merül a dolog?
segítség alatt értek bárminem? _személyes_ kapcsolatfelvétellel (írásban, szóban, akárhogyan) járó tevékenységet….

kösz,
Aszrik

bobo2006. január 28. 00:00

Igen van, minden mailre válaszoolnak a szerkeszt?k.

Aszirk2006. január 26. 00:00

Szép jó estét! (most pont az van)
érdekl?dnék, mert érdekel ;-), hogy van-e valaki a vonalban 😉 azaz van-e valaki, akik az itt megszólaló, segélykér? emberek problémáinak megoldására hathatós segítséget is nyújt, avagy a “keresd meg a lakóterületedhez legközelebb praktizáló szakorvost”-ban ki is merül a dolog?
segítség alatt értek bárminem? személyes kapcsolatfelvétellel (írásban, szóban, akárhogyan) járó tevékenységet….

kösz,
Aszrik

forgeron2005. szeptember 14. 00:00

Szia!
Én egy 18 éves srác vagyok.
Nekem is vannak ugyanilyen problémáim, ha szeretnéd beszélgethenénk róla.
Címem: forgeron@citromail.hu

Celeronikus2006. június 21. 00:00

Szia
honnan írsz?
hány éves vagy?
van barátod?
kérlek írj e-mailt, szeretnélek megismerni, mert én is ilyen szorongásokkal szenvedek 🙁

e-mail címem: Cel_Gabber@freemail.hu

Heidi2007. július 21. 00:00

Tisztelt Mindenki!
Én egy 16 éves lány vagyok aki már évek óta szenved pánikbetegségben. régebben nagyon er?s pánikrohamaim voltak. miután úgy éreztem vége az életemnek elhatároztam, hogy soha, de soha többé nem engedem meg, hogy ez megtörténjen. ám a sors nem így akarta. 1-2 évig nem volt semmi bajom ám mostanában újra érzem a torkomba a gombócot. igaz annyira már er?s vagyok, hogy nem engedem meg, hogy bepánikoljak. nagyon er?snek kell lennem. sajnos a családom nem érti, hogy nekem mennyire rossz. biztos azt hiszik majd kinövöm. csak azt akarom mondani, hogy aki pánikbeteg mint én ne féljen. MINDENKI LETUDJA GY?ZNI! arra kell csak gondolni, hogy nem vagyunk egyedül. én, hogy olvastam a hozzá szólásokat nagyon megnyugodtam, pedig eleinte nem mertem elolvasni egy rovatot sem, mert féltem, hogy miközben olvasom a cikket elkap engem is a roham. de nem. nem fog ha nem engedem. közeledik a suli és én nekem 20km-el odébb kell utaznom és bevallom félek. nagyon is. de egyet tudok. nem vagyok egyedül és minden csak t?lem függ. választhatom a szorongást, de azt is, hogy jól vagyok. és én megpróbálok jól lenni. remélem talán valakinek tudtam segíteni. hisz mindig kell valaki aki segít ha baj van. mindenkinek kívánom, hogy legyen nagyon er?s és gondoljon arra “nem vagyok egyedül”:).

FlowerSea2007. június 29. 00:00

Tisztelt Dr. Herr Judit!
Tanácsért fordulok Önhöz,az édesanyámról lenne szó. Er?sen produkálja a pánikbetegség tüneteit, és nem nézhettem tovább, hogy szenved,ezért indultam tanácskörútra. ? most 44 éves, kb. fél éve súlyosbodtak a tünetei: remegés vagy reszketés,gombóc a torokban érzés,hányinger, szédülés,bizonytalanság,az önkontroll elvesztését?l való félelem,halálfélelem,zsibbadás,hideg-meleg hullámok,álmatlanság,rémálmok. Többféle gyógyszert szed,meg is néztem mik ezek,de nem tudom le lehet-e ide írni a nevüket. Mindenesetre,rengeteget alszik,korábbban mindig jött-ment. Most már lassan a biztos munkahelye is rámegy erre a betegségre,nem is beszélve arról,hogy elveszíti az érdekl?dését a dolgok iránt,a depresszió is egyértelm?. Szedi azt a halom gyógyszert és mégsem segítenek. Most épp azon gondolkozott,hogy er?sebbet írat fel, pszichológushoz nem akar menni,mert szégyelli a “gyengeségét”… Mit lehet ilyenkor tenni? Ha nem kezelik,milyen következményekkel járhat? Én most lettem 20 éves,próbálok neki segíteni mindenben,de sajnos ehhez nem vagyok elég.
Válaszát el?re is köszönöm!

Tigergirl882007. október 25. 00:00

Jó napot kívánok!
Én egy 19 éves lány vagyok, és egy nagy problémával fordulok Önhöz. Az lenne a problémám, hogy kb. 1 éve Görögországban voltam nyaralni busszal. Egész nap alig ettem valamit, és hajnali 2 órakor furcsa érzés lett rajtam úrrá.Kivert a víz, hevesen dobogott a szívem, a kezem remegett és ami a legrosszabb elkezdett görcsölni a hasam…Sajnos, mint tudjuk egy 50 f?s buszon nem igazán kivitelezhet? egy rendes wc. A lényeg az, hogy reggel 8 óráig ment a hasam, míg meg nem érkeztünk. Elég kínos szituációkba kerültem emiatt. Hazafelé már 2 Lopediummal a gyomromban indultam el. Szerencsére átaludtam az éjszakát. Azt hittem ezzel vége, de ez még csak a kezdet volt…Egy hónappal kés?bb Olaszországba utaztam, ugyancsak busszal.Egy doboz hasfogóval a táskámban, valahogy túléltem. Azóta ha olyan helyre megyek, ahol tudom, hogy nem igazán elérhet? a gyors wc inkáb el sem megyek, mivel tudom, hogy épp akkor fog rám jönni, és sajnos nem tudom kontrollálni. Nem tudok elmenni a barátaimmal szórakozni, egy meccset nem tudok végignézni úgy, hogy ne jöjjön rám ez az érzés.Úgy érzem így nem tudok teljes életet élni, mint mások.Lemondom a találkozóimat, inkább ki sem mozdulok a lakásból, de szerintem ez nem megoldás…
Ön szerint ezzel a problémával hova, kihez forduljak???

Válaszát el?re is köszönöm

ntomne2008. június 23. 00:00

A lányom 28 éves, nagyon szeretne utazni, de rettenetesen fél a repülést?l. Hányingere van, reszket már akkor is, ha csak szóba kerül az egyébként nagyon várt üdülés, mert azonnal eszébe jut, hogy repül?re kellene ülnie.
Kérem adjon tanácsot, hogyan lehetne ezt a rettenetes pánikot legy?zni, hová lehetne fordulni segítségért.

Isti19882008. október 13. 00:00

Tiszteletem. 20 éves vagyok és három éve küzdök a pánik betegséggel,azel?tt semmi bajom sem volt középiskolába jártam,meg zenei producernek kész?ltem,emelett szakácsnak tanúltam.Boldog kiegyensúlyozott életet éltem.Aztán elkezdett fájni a hasam,és hányingerem lett ami rohamokba tör rám,f?leg ha utazom,vagy megyek valahová.Nagyon romokban hever az életem,minden tervem összed?lt,a barátn?m elhagyott nem tartott ki melettem,nagyon szeretnék tovább tanúlni,de nem bírok többsz?r próbáltam,de kudarc lett bel?le, pedíg annyira küzdöttem,de nem sikerült,annyi megaláztatás ért mind utazás mind az oktatás közben.Elmentem pszichiáterhez,meg pszichológushoz is és írtak fel nekem pár gyógyszert is nevezetessen Xanax SR 0,5mg,Frontin 0,25mg paretin 20 mg de már 5 hónapja szedem ?ket de nem igazán használnak:(a hányinger miatt sokszor el sem jutok oda ahová szeretnék…nem bírok utazni…busszal..vonattal valamivel jobb a helyzet..változó.mindíg szédülök is nehézlégzésem is van néha a bal kezem,lábam is zsibbad.Még nem sokat tudok a betegségr?l,de szeretném a tanácsát kérni, hallottam arról hogy ez a betegséget okozhatja egy rossz agyi folyamat,anyagcsere,vagy hormon zavarja, ez lehetséges?És ha igen hová kell fordúlni…egyébként próbálom magamnak mindíg bemagyarázni, hogy elmúlik nem leszek rosszúl, de nem igazán vált be…de nem adom fel soha küzdök!Keresem a gyógymódot.El?re is köszönöm a válaszát.
Üdvözlettel:Isti

beluska2422008. november 16. 00:00

Üdvözlöm,
egy átlagos 22 éves f?iskolás vagyok, egyedül egy problémám van(ami ide tartozik), de az elég nagy. Bárhol, bármikor el?adást kellene tartanom, vagy egy teljesen hétköznapi szituációban meg kell szólalnom, egyszer?en bepánikolok, a szívem elkezd nagyon szaporán dobogni, lefagyok, remegek, szinte meg sem tudok szólalni. Ezzel szemben a hétköznapokban teljesen nyugodtan, normálisan élek, viszont ha tudom hogy akár egy hónap mulva is ilyen “húzósabb szituációba” fogok kerülni, akkor el?tte napokig görcsölök, vagy mégtovább. Xanax-ot próbáltam, de ugyanúgy bepánikoltam, ugyanugy ideges lettem, pedig nem is keveset szedtem be. (csak egyszer és el?tte és utána sem). Ha nem muszáj, nem szeretnék pszichiáterhez járni, két okb?l: az egyik az id?, ami nincs, a másik az anyagiak.
Kérdésem az lenne, hogy hogy tudhatnék ezen változtatni, esetleg milyen gyógyszert ajánlana, ilyen egyszeri alkalmakra. (nem szeretnék folyamatosan gyógyszert szedni, azért mert két hónap mulva ideges leszek valahol)
Elnézést, hogy kicsit b? lére engedtem a szavakat:) Köszönöm!!!

tancsi2009. július 15. 00:00

Tisztelt Dr. Herr Judit!
Én 20 éves diáklány vagyok és már régóta szorongok. A szorongástól er?s szívdobogásérzés, valamint verejtékezés jön rám. Amikor nyugodt állapotban vagyok, (nem szorongok) csak egy picit izgulok már akkoris el kezdek izzadni. Ezt nem féltetlenül a szorongás váltja ki. De ha nem, akkor mi?

Lya2009. október 19. 00:00

Erdekes en is ugyanezek a tuneteket produkalom:ejjeli felebredeskor az jar az eszembe , na most beindulsz szivecskem es erre gyorsan elkezd kalapalni .Most nar nem olyen hevesen, a felem ami hozza tarsul nem olyan eros.

bogica912010. április 20. 00:00

Én is ugyanilyen cip?ben járok. Képtelen vagyok uazni busszal, pedig minden nap rá vagyok szorulva. próbálom megoldani hogy ne kelljen buszoznom, de úgy érzem meg?rülök.

Szóljon hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

A megjelent cikkek és hozzászólások a szerzők szellemi tulajdonát képezik, sokszorosításuk vagy bármilyen felhasználásuk kizárólag írásbeli engedéllyel lehetséges. Minden cikk és hozzászólás tartalma kizárólag a szerzők magánvéleménye, mely független A Lélekben Otthon szerkesztőségének véleményétől.

A portál készítője és karbantartója: Wired Studio