Dr. Fülöp Márta : Az életközepi krízis

A felnőttkori fejlődésben a leginkább tanulmányozott időszak az ún. “életközepi krízis”. Elsőként Jung foglalkozott vele. Jung szerint a harmincas éveinek végére a legtöbb ember már döntött az élete fontos kérdéseiben: megházasodott és foglalkozást választott magának. Ezért élete közepén egy nagyon más dolog kezdi el foglalkoztatni. A komoly, nagy életdöntések helyett sokkal inkább a belső jelentés megtalálásának a szükséglete jellemzi az embereket A legfőbb kérdés nem az, hogy “mi legyek” és hogy “kit válasszak házastársnak, aki majd gyermekeim apja/anyja lesz”, hanem az, hogy “milyen mélyebb értelme volt és lehet a jövőben az életemnek” Az emberek nem annyira külső elérendő célokat fogalmaznak meg, hanem sokkal inkább belső, önmaguk -identitásuk – lényegéből fakadó okot kell találniuk a létezésükre. Extravertált, kifelé forduló, impulzív egyénből intorvertáltabbá, befeléfordulóbbá, spirituálisabbá válnak és az újonnan felismert belső lényeg megvalósítása válik a legfontosabb céllá. Jung ezt az időszakot tekinti a leglényegesebbnek, egyben a legveszélyesebbnek is egy ember életében. Ha az energia, ami eddig a mindennapi, konkrét elérendő célok és vágyak kielégítésére fordítódott, nem használódik fel kulturális és spirtiuális célokért, akkor felboríthatja az egyensúlyt.
Jung leírása soha nem vált közismertté vagy népszerűvé, de akkor amikor az USA-ban néhány pszichológus és újságíró a hetvenes években megjelentette főként életút interjúkon alapuló vizsgálatainak eredményét, az “életközepi krízis” hirtelen közismert kifejezéssé vált és a “kapuzárási pánik”-kal együtt része lett az emberek mindennapi diskurzusának és a médiában is nagy figyelmet kapott. Az emberek már-már természetesnek, szinte elvártnak tekintik, hogy 35-45 éves koruk körül “válságba” kerülnek és minden olyan érzelmi és kapcsolati problémát, amely ebben az időszakban lép fel a sajátos “krízis” számlájára írnak és abban a hiedelemben élnek, hogy 4O éves kor körül szinte törvényszerűen megnövekszik a különválás, a válás, a munkahelyváltás, a pszichológiai és pszichiátriai kezelések száma, valamint az öngyilkosság, Ugyanakkor a demográfiai mutatók ezt nem támasztják alá. A válás pl.sokkal gyakoribb a házasságok kezdetén, az öngyilkosság a fiatalabb és az öregkorban tetőzik, a pszichiátriai kezelések sem ebben az életkorban érnek el csúcs számokat. Ezek persze nagyon komoly mutatók, lehet, hogy az életközepi krízis kevésbé látványos és súlyos változásokhoz vezet, sőt éppen a fentiekkel ellentétesen az eredménye lehet kifejezetten pozitív: a belső kreatív erők felszabadítása, a személyiség egészének a valóságosabbá, hitelesebbé, őszintébbé válása. A krízis tehát félrevezető elnevezés, mert azt sugallja, hogy valaki válságba kerül, de kevéssé foglalja magába azt, hogy ez a válság nemcsak romboló, hanem építő is lehet.

Erik Erikson szerint, aki a jelenleg leginkább elfogadott fejlődési elmélet megalkotója, a fejlődés ún. krízisken keresztül történik. Nyolc szakaszt, fejlődési kérdést, “krízist” különített el az emberek életében. Mindegyik szakaszban létezik egészséges és a további fejlődést szolgáló és problematikus vagy a fejlődést akadályozó megoldás. Tehát minden fontosabb életszakaszban “választás” előtt állunk. Természetesen minden újabb választást befolyásol az, hogy életünk korábban miként alakult és minél idősebb valaki, annál biztosabb, hogy a “krízisből” pozitívan kerül ki, ha a megelőző krízisket ugyancsak pozitívan oldotta meg és negatívan, ha nem sikerült a fejlődését és kibontakozását szolgáló módon továbblépnie egy-egy életfázisából. Aki korábban bizalomteli, autonóm, kezdeményező, teljesíteni tudó, stabil identitással rendelkező és intimitásra képes ember volt az valószinűleg élete közepén képes arra, hogy ezt az időszakot további önfejlődése szolgálatába állítsa, míg azok, akik az egyes fejlődési szakaszokból bizalmatlanul, szégyennel, bűntudattal, kisebbrendűségi érzéssel terhelten, meg nem szilárdult identitással és intimitásra képtelenül, izoláltan kerülnek ki, számíthatnak arra, hogy az életközepi krízis náluk valóban romboló lehet. Bár egyik sem szükségszerű. Általában ebben az időszakban dől el, hogy a további élete során valaki inkább a stagnálás vagy inkább a megújulás (alkotókészség) irányába fejlődik-e. Bármilyen megelőző utat járjon is végig valaki az életében, minden komolyabb átrendeződési időszak azért kétesélyes. Tehát lehet (bár ez a ritkább), hogy valaki éppen az életközepi krízis hatására talál önmagára és képes hiteles és mély intim kapcsolatokat teremteni és megtalálni élete mélyebb értelmét, akkor is ha korábban inkább a “neurotikus” fejlődés útját járta és szerencsére ritkán, de megeshet az is, hogy valakit éppen életének ebben az időszakában érnek olyan hatások, amelyekkel nem tud megküzdeni, még akkor is ha korábban mindig egészséges módon került ki a nehéz helyzetekből.

A felnőttkor közepe hagyományosan 35-55 évig tart. Ez egy meglehetősen tág intervallum, amelyen belül egyéni fejlődéstől, fizikai állapottól stb függ, hogy ki mikortól és meddig tekinti magát középkorúnak. Az élet közepéről, mint a serdülőkorhoz hasonló problematikus időszakről az első részletesebb leírások a hetvenes években születtek az USA-ban. Érdekes módon férfi kutatók, kizárólag férfiakat kérdeztek és ezért az életközepi krízist sokáig csak férfiak esetében értelmezte a szélesebb közönség, akik számára a “Középkorú férfi” vagy a költői “A férfi életének évszakai” című könyvek bestsellerré váltak Definíciójuk szerint az életközepi krízis olyan pszichés és fizikai zavar, amely akkor lép fel, amikor a fejlődési kérdések azzal fenyegetnek, hogy túlszárnyalják azokat az erőforrásokat, amelyeket az adott személy a velük való megküzdésre fordítani tud.

A művészekkel, vállalati vezetőkkel, tudósokkal, írókkal, munkásokkal stb. készített interjúk alapján felvázolták az egyes személyek életrajzát és életstruktúráját. Az élet struktúra magába foglalja a személyiséget, a karriert, a házasságot és más emberi kapcsolatokat, értékeket stb. Ezek alapján a felnőtt élet meghatározott, a korral együttjáró szakaszokra oszlik. Egymást váltják a stabil időszakok, amikor a fejlődési feladatokat megoldják a személyek és aktívan törekszenek egy célra, és az átmeneti időszakok, amikor az emberek megkérdőjelezik az életük irányát, fontos döntéseket hoznak és új irányokat fedeznek fel. Az életnek ezek a szakaszai dinamikusan változnak. A változás származhat belső konfliktusból és származhat külsőből A harmincas évek változásait egyfajta újraértékelés, majd a negyvenes években az életközepi változást a sokkal intenzívebb keresés jellemzi, amely komoly érzelmi viharral járhat. Ezt az időszakot nevezték el életközepi krízisnek, mert olyan belső felkavarodás jellemzi, amely a neurózisra emlékeztet.

Az interjúk szerint körülbelül az emberek 75%-a keresztülmegy egy komolyabb krízisen, akkor amikor 40-45 éves korában elkerülhetetlenül felismeri saját halandóságát, és azt, hogy a halál, a destrukció, a rossz az része a világnak és önmagának is. A szülők hanyatlása is arra figyelmeztet, hogy nem tudják felnőtt gyereküket sem önmagától sem a világ fenyegetéseitől megvédeni. Míg korábban a „születéstől eltelt idő”-ben gondolkodnak az emberek ezt most felcseréli „az életből még hátralévő idő” – ben, az élet végességében való gondolkodás. Az interjúalanyok úgy érezték, hogy fizikailag hanyatlanak. Többet foglalkoztak az egészségükkel, hipochonderré váltak. Ezzel együtt hajlamosak voltak sok mindent megkérdőjelezni az addigi életükben. Az idő korlátozottságának a felismerése azzal is járt, hogy úgy érezték, ha valamin változtatni akarnak az életükben, akkor azt még most kell megtenni, különben örökre elvesztik a lehetőséget.

Ebben az időszakban előtérbe kerülnek azok az álmok és törekvések, amelyeket a fiatal ember elfojtott annak érdekében, hogy a társadalmi, vagy szülői elvárásoknak megfelelően elkezdjen egy karriert, vagy létrehozzon egy családot. Az illúziók elvesztésével általában az jár együtt, hogy a középkorú emberek egy része megkérdőjelezi a házasságát, a munkáját, más személyes kapcsolatait, akár egész addigi elképzeléseit.Ezért nem ritka, hogy változtatni akarnak, új foglalkozásba fognak vagy újraházasodnak, hogy egy megítélésük szerint jobb egyensúlyt hozzanak létre az életükben, amely jobban megfelel a sokáig tagadott szükségletekenek. Az elvesztett fiatalság utáni vágyakozás a férfiaknál megnövekedett szexuális vágyban mutatkozhat meg.

Azt, hogy mi történik ugyanebben az időszakban a nőkkel, egy újságíró nő ugyancsak bestsellerré vált könyvéből ismerte meg a világ. Gail Sheehy mind férfiakkal, mind nőkkel készített interjút. Megállapításai szerint nőknél a menopauza közeledte és a gyerekek felnövekedése és otthonról való elkerülése okozhat krízist. Ezt az időszakot azok a nők élik át a legkönyebben, akik többféle szerepet éreznek fontosnak. A munka és karrier, az anyaság és a feleség szerep összeegyeztetése bár sok stresszel jár, úgy tűnik mégis nagyobb általános elégedettséget eredményez a nők körében, mint az, ha életük közepén felismerik, hogy valamelyik szerepet ezek közül megtagadták, például a karriert, mert azt a házastárstól várták. Különösen nehéz lehet ez a felismerés akkor, ha a házastárs az áldozat ellenére nem valósította meg és egyértelműen már nem is tudná megvalósítani azt a karriert, amelyre mindketten “szerződtek”.

Az a gondolat, hogy a házastárs már soha nem lesz az, akivé tenni szerettük volna, hiszen ha eddig nem sikerült megváltoztatni, akkor most már talán nem is lehet, kapcsolati krízist hozhat létre. Az őszinte szembenézés azt is eredményezheti, hogy valaki felismeri, hogy az akivel együttél nem a megfelelő partner. Ez lehet konstruktív is. Az eltávolodás vagy tényleges válás mindkét fél számára új teret nyithat az egyéni fejlődésre és kibontakozásra és olyan kapcsolat létesítésére, amely az új, integráltabb személyiségnek felel meg.

A “csodagyerekek”

Kép nagyítása kattintássalMindenki fejében van egy ún. szociális “óra”: körülbelül mikor kell megházasodni, gyerekeket vállalni, a karrierben a csúcsot elérni. Ez mostanában fiatal, az üzleti életben dolgozó emberek körében felborulni látszik. Már 25-3o éves fiatalok felelősségteljes irányítói pozícióba kerülhetnek. Ez azt jelenti, hogy mire középkorúak lesznek gyakorlatilag nincs hova tovább lépniük a karrierjükben, nincsenek szakmai céljaik, elvesztik az irányt, nincs kihívás. Azok a fiatalok, akik nagyon korán kerülnek vezető pozícióba általában nagy küzdő szellemmel rendelkeznek, szeretik a kihívásokat és a versengést. Az ilyen személyiségű ember hamarosan unatkozni kezd, ha nem lát maga előtt izgalmas és próbára tévő feladatot. A középkorú vezetők hetven százaléka egy vizsgálat szerint karrier változást akar, valami újat szeretne kipróbálni. Ez azonban családdal, gyerekkel nehéz, mert egy meghatározott jövedelem köré építették fel az életüket, amelyhez képest olyan foglalkozásra váltani, amely izgalmasabb ugyan, de lényegesen rosszabb életszínvonalat biztosít félelmetes.

Egy másik probléma az, hogy ahogyan a középkor felé közelítenek egyre nyílvánvalóbb a “csodagyerekek” számára, hogy ahogyan ők helyébe léptek huszonévesen a középkorú kollégáiknak az új huszonévesek hamarosan kiszorítják őket és a megszerzett tapasztalataik, amelyekre értékként gondolhatnának, nem értékes és elismert áruk. A statisztikák azt mutatják, hogy 35-4o éves kor között magasabb a halálozás ezeknél az embereknél, akik nagyon fiatalon elérték a csúcsot a vállalati vagy szakmai hierarchiában.

A sikeres és életük közepére komoly karriert befutó emberek körében az is válságot okozhat, hogy meg kell válniuk egy illúzótól, nevezetesen attól, hogy “ha egyszer elérem, azt amire vágyom, akkor attól kezdve azt csinálok, amit akarok, szabad vagyok, nem kell bűntudatot érezem, vagy kényszerítenem magam dolgokra, amelyeket addig a karrierem érdekében tettem. Az emberek csodálni fognak és sérthetetlen leszek.” De a valóságban nem ez történik. A csúcson lévő embereket nem csodálják, nem sérthetetlenek, sőt nemritkán sokkal több kritikát kapnak és több destruktív irigységben van részük, mint ha kevésbé sikeresek lennének. A “gyöztesek” is állandó kritikának vannak kitéve. Elismerés és szeretetet helyett igazságtalan támadásokban lehet részük és gyenge pontjaikat környezetük folyamatosan felmutathatja.

Változás vagy krízis?

Az egyértelműnek tűnik, hogy az élet közepe táján az emberek meghatározott fejlődési feladatok előtt állnak. Azt azonban, hogy ez nehezebb volna, vagy több megpróbáltatással járna, vagy nagyobb számú pszichés megbetegedéssel, mint korábbi vagy későbbi életszakaszok a kiterjedtebb, sok száz emberrel megismételt vizsgálatok nem igazolták, sőt a boldogságot tekintve a fiatalabbak statisztikailag boldogtalanabbak, mint a középkorúak Az ún. “Életközepi Krízis Skála”, amely az élet értelmetlenségre, a munkával és családdal való elégedetlenségre, belső feszültségre, fizikai hanyatlásra és halálra vonatkozó állitásokat tartalmaz mindössze a vizsgált csoport 2%-ánál mutatott valódi, pszichés zavarra utaló krízist.
Más életkorokkal összehasonlítva nincs több neurotikus, depressziós, elidegenedett ember a középkorúak között, mint a fiatalok között. Nem több a válás és az állásváltás sem. Úgy tűnik azonban, hogy ha ezek a történések nagyobb figyelmet kapnak középkorúak, mint fiatalok esetében. Ha valaki harmincévesen válik és újraházasodik, vagy foglalkozást vált, azt senki nem tekinti válság jelének, bár nagyon nagy problémák húzódhatnak meg mögötte, de hajlamosak vagyunk ugyanezeket a döntéseket egy válság eredményének tekinteni, ha azok 40-45 éves korban történnek. Az önmagát középkorúan is magabiztosnak, energikusnak, elégedettnek, önmaga és mások iránt nyitottnak érző ember kevésbé kerül a figyelmünk középpontjába, mint a problémákkal küzdő. Tehát mennyiségi értelemben más életkorokhoz képest nincs lényegi változás, de más a neurózis és depresszió, az élettel való elégedetlenség oka a különböző életkorokban.

Sokkal inkább csak azoknál fordul elő komoly krízis, akiknek a hosszútávú érzelmi és identitás fejlődése korábban zavart szenvedett és akiknek az életvezetése erősen eltért a vágyaiktól, akiknél előkerülnek addig megoldatlan és elfojtott problémák. Az erősen neurotikus személyek nem rendelkeznek megfelelő megküzdési stratégiákkal, ezért a felmerülő problémákra is nehéz megfelelő megoldásokat találniuk. Másképp megfogalmazva, aki pszichés zavarokkal küzd fiatalabb korában és ezért rossz életdöntéseket hoz, annak számára az életközepi krízis is nagyobb valószínűséggel torkollik valódi válságba vagy olyan változtatásokba, amelyek önmaga és a környezete számára is destruktívak. Egy rosszul működő házasságban igazi válságot jelenthet az, ha a gyerekek felnőnek és eltávoznak, mert a házaspárnak szembesülnie kell azzal, hogy egymásnak mit jelentenek, ugyanakkor egy jól működő kapcsolat esetében ez az időszak a kapcsolattal való elégedettség és boldogság megnövekedésével járhat, hiszen újra figyelhetnek a házastársak egymásra.

Az életközepi krízis vagy változás lecsengése

Mindezek alapján talán reálisabb jellegzetes életközepi változásról, mint krízisről beszélni. A változás része lehet az öregedés első jeleivel való szembenézés, vagy az úgynevezett szükséges veszteségek elfogadása. Amíg valaki fiatal, gyakran azzal a mindenhatósági érzéssel rendelkezik, hogy bármi lehet még belőle, sokféle különböző élettel és kapcsolattal próbálkozhat. Ahogyan telik az idő, egyre inkább kijelölt pályák vannak és a választási lehetőségek száma egyre behatároltabb. Fájdalmas, de szükséges szembenézni azzal is, hogy a fiatal korban megálmodott ideális én nem biztos, hogy elérhető, az illető már soha nem lesz bankelnök, Nobel-díjas vagy primabalerina, ahogyan azt annakidején megálmodta. Ez a felismerés annak komolyabb átgondolására késztethet, hogy mi az ami igazán fontos, amit igazán szeret valaki, vagy amiben őszintén hisz. Az élet ugyanis nem végtelen és nem lehet az időt olyan dolgokra vesztegetni, amelyek nem adnak igazán örömet, vagy nem igazán szeretnivalóak.

Lényeges része ennek az időszaknak az identitás vagy az én-kép kiegészítése azokkal az én-részekkel, amelyek korábban nem integrálódtak, hanem különböző okokból eltagadódtak A folyamat kezdetén nehéz lehet szembesülés, akár egyfajta szétesés érzésével is járhat, de a végeredmény a legtöbb esetben egy új, hitelesebben felépített identitás, belső megújulás. Ez folyamat nagyobb kreativitást és belső munkát igényel, mint a külső, látványos változtatások pl. a házastárs gyors lecserélése

Gail Sheehy amerikai újságírónő az életközepi krízis három lehetséges kimeneteléről beszél. Azokat, akik képesek megújulni “úttalálóknak” nevezi. “Perszeverálók”-nak nevezi azokat, akik a belső munka feladata elől a több szex, több nő/férfi, több ital világába menekülnek vagy nem tudnak lemondani a fiatalságukról és ugyanakkor nem tudják befogadni azt a pluszt, amit az idősebb életkor nyújthat. A tagadás és “az úgyanúgy folytatom, ahogy eddig” eredménye lehet az ősz hajú hippí, forradalmár nagypapa, vagy a továbbra is top-ot és miniszoknyát viselő nagymama. A harmadik, legproblematikusabb lehetőség a “feladás”, a stagnálás, az unalom, a reménytelenség, a “rám már nem vár semmi érdekes” érzésének a stabilizálódása. A depresszió gyakran annak az eredménye, hogy az illető feladja a küzdelmet és lemond arról, hogy az élete megközelítőleg is úgy alakuljon, ahogyan azt elképzelte.

45-50 év között a legtöbb ember számára az átmeneti érzelmi zűrzavar és instabilitás újra stabilitássá változik és még az igazi krízisben lévők is megnyugszanak és képesek lehetnek kiegyensúlyozott életre, elégedettebbek a baráti kapcsolataikkal és a pénzügyeikkel és nagyobb produktivitás jellemző rájuk, vagyis “utat találnak” Azoknak a házaspároknak az esetében, akik a középkori változásokat együtt csinálták végig elmélyül az intimitás. Ennek egyik oka, hogy az addig eltagadott vagy be nem teljesített vágyakat többet nem a másik számlájára írják a párok, hanem sajátjukként integrálják. Az életközepi változások eredményeként az élet új alapokra helyeződik, letisztulnak a dolgok, megszilárdul az identitás és az emberek jobban tudják, hogy mi a dolguk a világban. A saját előmenetel helyett gyakran fontosabbá válik a mások jólléte, a társadalom fejlődése és sokan mentorként, tanácsadóként, fiatalabb felnőttek segítőjeként kamatoztatják ezt az vágyukat.

A pszichológiai kutatásoknak az a tanulsága, hogy ha szembenézünk a középkor kihívásával és elfogadjuk az egzisztenciális egyedüllétünket, akkor elérjük azt a szabadságot, amely önmagunk tudatos „birtoklását” jelenti.

2 hozzászólás

ismeretlen2002. május 15. 00:00

Évtizedekkel ezel?tt a házasságkötések ideje jellemz?en a lakosságnak a húszas éveinek a legelejére volt tehet?. Ezért a családalapítás, a fészekrakás, a gyermeknevelés, házépítés családösszetartó feladatai a harmincas évek végére, negyvenes évek elejére lezajlottak.

Ott maradt egy viszonylag fiatal, negyven-negyvenegynéhány éves házaspár, akinek a gyermekei már önállóan kezdtek élni, esetleg tanulmányaikat f?iskolán, egyetemen más városban folytatták, vagyis a szül?kr?l való leválás már megkezd?dött, vagy be is fejez?dött, tehát az ekkorra a családi fészek kiürült.

Mi történt ezekkel a házaspárokkal?

A közvélemény azt mondja, a férfiak negyvenéves korukban ?megbolondulnak?.

Sokuk elkezd házasságon kívüli kapcsolatokat létesíteni, míg mások ekkor jönnek rá, hogy elérték szakmai karrierjük csúcsát, hiszen a f?nökük már fiatalabb náluk, ráadásul pszichés- és biológia tényez?k egész sora erre az id?szakra tehet? mind a n?knél, mind a férfiaknál.

Napjainkban megfigyelhet? tendencia, hogy a házasságkötés ideje jó 5-7 évvel eltolódott, így az úgy nevezett üres fészek effektus is ugyanennyi id?vel kés?bbre került.

Természetesen ez nem automatizmus, amelybe minden házasságban él? pár belelép. Csupán arról van szó, hogy a sok párnál kialakuló hasonló problémára keres valamiféle választ.

ismeretlen2005. április 17. 00:00

Típikus férfias gondolkozás, megjegyzem én is férfinak érzem magam, de mondd, te tudod a választ?
Ha igen, add közre és ne röhögj gunyorosan!
Ha nem, alkkor most süllyedj el, mert bántasz olyan valakit, aki talán többet tud és segíteni is akar… bár senki sem tud mindenre választ , mert nem mindenható…

Szóljon hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

A megjelent cikkek és hozzászólások a szerzők szellemi tulajdonát képezik, sokszorosításuk vagy bármilyen felhasználásuk kizárólag írásbeli engedéllyel lehetséges. Minden cikk és hozzászólás tartalma kizárólag a szerzők magánvéleménye, mely független A Lélekben Otthon szerkesztőségének véleményétől.

A portál készítője és karbantartója: Wired Studio