Dr. Peter Salmon: A testmozgás hatása a szorongásra és a depresszióra

2002 jún 30 | Depresszió

A 2001-ben, a Clinical Psychology Review-ban megjelent kutatásokat áttekintő tanulmányában a szerző összegzi a testmozgás, fizikai gyakorlatok, torna, futás, úszás, stb. hatását a napi hangulatra, stresszérzékenységre és depresszióra.
Annak ellenére, hogy közismert a testmozgás pozitív hatása, az embereknek csak kis része vesz részt rendszeres testmozgásban, s sokaknak megy el a kedve menet közben, ha mégis összeszedik magukat és belekezdenek valamilyen rendszeres testedzésbe.

A legvilágosabb adatok arra vonatkozóan, hogy a testgyakorlás hangulat és kedélyjavító, olyan vizsgálatokból erednek, ahol közvetlenül mérték a hangulat javulását a gyakorlat előtti és utáni lelki állapot méréssel, vagy naplót vezettettek a résztvevőkkel. Ezek elemzéséből kiderült, hogy az edzés napjain a résztvevők kevesebb stresszt észleltek és jobb volt a kedélyállapotuk.
A vizsgálatok azt is jelzik, hogy azok a gyakorlatok azonban, amelyek meghaladták a résztvevők habitusából következő intenzitást, vagy versengők voltak, nem javítottak, hanem esetleg ronthattak a hangulaton.

A lelki egészség és a testgyakorlás kapcsolatára először Dr. Morgan hívta fel a figyelmet egy vizsgálatával 1969-ben. Ő azt találta, hogy a depressziós betegek közt a fizikailag fittebbek kevésbé depressziósak, mint a nem edzettek, ami arra utalt, hogy a fizikai tréningnek antidepressziv hatása kell legyen.

Azóta számos nagy vizsgálat igazolta, hogy akik rendszeres testmozgást végeznek, azok kevésbé depressziósak, kevesebb stresszt élnek át. Pl. egy 55.000 fős vizsgáltban a rendszeres testedzés alacsonyabb szorongásszinttel és kevesebb depressziós tünettel járt együtt. A vizsgálatban kiszűrték az életkor és az anyagi helyzet esetleges hatását is, tehát az eredmények nem azt tükrözték vissza, hogy a fiatal és tehetős emberek boldogok, és mellesleg szeretnek sportolni is, hanem minden társadalmi rétegben és életkorban védőhatásúnak bizonyult a rendszeres testedzés.

A testmozgás hosszú távú hatását jelzik azok a vizsgálatok, amelyekben a testedzés hatását a 10-25 évvel későbbi lelkiegészséggel vetették össze. Tízezer férfit megvizsgálva, a testedzés és az alacsony depresszió közt találtak szoros kapcsolatot: a testedzés még 25 évvel később is védett a depresszióval szemben. Egy ötezres mintán végzett vizsgálatban a testgyakorlást nem végzők közt kilenc évvel később magasabb volt a depresszió mértéke. 2000 idős embert vizsgáltak három éven át, s akik ez idő alatt napi sétát tettek, szignifikánsan kevésbé voltak depressziósak, mint akik nem sétáltak.

Fentálló depresszió esetén alkalmazott testedzés sok vizsgálatban szintén csökkentette a depresszió mértékét, ám ezekben a vizsgálatokban a szerző szerint számolni kell azzal, hogy a fizikai tréningek során számos egyéb pozitív hatás (társaság, odafigyelés, buzdítás) is érte a betegeket.
Hasonló eredményeket kaptak azokban a vizsgálatokban, ahol a szorongáscsökkentés volt a cél: a testedzések hatására jelentősen csökkent a résztvevők szorongáspontszáma.

A szerző cáfolja azokat a nézeteket, miszerint az elkötelezett testedzők pusztán nárcisztikus igényeiket, vagy mazochizmusukat élnék ki a sportban. Az a nézet sem tartható, hogy a rendszeresen tornázó és testsúlyukra figyelő nők azonosak volnának az anorexia nervosára veszélyeztetettekkel. Nyilván minden sportágban vannak önimádók és mazochisták, és minden tornaklubban lehetnek anorexiások, de ez nem jelenti azt, hogy a rendszeres testedzés utáni vágy mögött beteges motiváció húzódna meg, hangsúlyozza a szerző.

Ha azt a kérdést tesszük fel, hogyan is csökkenti a szorongásos és depresszív panaszokat a testmozgás, semmiképpen nem az edzés megerőltető, vagy izomzatot fejlesztő hatására kell gondolnunk: a vizsgálatok nem azt mutatják, hogy a pozitív hatás eléréséért valami nagyon kemény edzéseket kell folytatni. Ellenkezőleg; miközben az állóképesség különösebben nem javult, a depresszió és szorongás csökkent a vizsgálatok szerint.

Az egyik magyarázat szerint a testedzések során szerzett pozitív élmények és a fokozatos önbecsülés növekedés halmozódik fel a sorozatos gyakorlások során. Ennek azonban az mond ellent, hogy a tréning megszakítása nem azonnal vezet szorongáshoz és depresszióhoz, hanem csak később, tehát van valami, ami egy ideig még védőeffektusként működik, még ha abba is hagyja valaki egy időre vagy véglegesen a testgyakorlást.

A szorongás, stresszválasz és az edzettség szintén szorosan összefügg. Mind a laboratóriumi stresszhelyzeteknek, mind az életben spontán kialakuló stresszhelyzeteknek ellenállóbbak voltak a folyamatos testedzést folytatók.

Az edzés pozitív lélektani hatásának végső magyarázata nyilvánvalóan az agyban történő változásokban rejlik. A stressz hatására az agyban bizonyos anyagok “elhasználódnak”, “kifogynak”. A fizikai tréning valójában folyamatos stressz a szervezet számára, viszont ha mind a gyakoriság, mind az intenzitás megfelelő (nem haladja meg a személy erejét, tűrőképességét), akkor az agy alkalmazkodik ehhez a visszatérő, mondhatni tartós stresszhez, és megnöveli a stresszválaszban résztvevő anyagok termelését. Ilyen pl. a noradrenalin és a szerző által nem említett szerotonin. Mindkettő antidepresszáns hatású, vagyis, ha valaki rendszeresen sportol, ennek olyasmi hatása lesz, mintha egy hatékony gyógyszert szedne mellékhatások nélkül, ill. tekinthetjük ezt egyfajta védőoltásnak is a stressz és a depresszió ellen.

A sport másik fontos hatása, hogy úgynevezett opiátok szabadulnak fel az agyban és a testben, melyek euforizálnak, csökkentik a fájdalomérzetet és a fáradtságérzetet. A “sportmegvonás”, vagyis az edzések kihagyása vagy elhagyása a vizsgálatok szerint opiátmegvonási tüneteket okoz. Az opiátok említett pozitív hatása mellett további jó tulajdonságuk, hogy gátolják a szervezeti stresszválaszt, amit általában mint ijesztő szorongásos tünetet szoktunk megélni.

A tanulmány végső tanulságát abban látom a mindennapok embere számára, hogy a rendszeres testedzés véd a napi stressz ellen, csökkenti a szorongást és a depressziót. Nem dagadó izmokról, zsírtalan hasról, szálkás izomzatról van szó, hanem olyan folytonosan fenntartott “gyógyító” stresszről, amely mintegy előkezeli az agyunkat az élet kivédhetetlen stresszeivel szemben, s megvéd minket a depresszióval szemben, vagy segít belőle kilábalni, ha már nyakig vagyunk benne.

Archívum

A Facebook szabálya szerint a cikket csak akkor tudja lájkolni oldalunkat, ha egyidejűleg be van jelentkezve a Facebook fiókjába.

Kövessen minket!

Szóljon hozzá!

3 hozzászólás

  1. bambi

    Szia Anonymous!
    Olvasgatom a hozzászólásaidat, látom, már elég régi vendég vagy eme oldalon.
    „örömmel” jöttem rá, hogy van egy közös vonásunk, ami – saját magam és még néhány felvilágosult barátom szerint – jócskán okozója jelen depresszív hangulatunknak. Nevezetesen a f?. Mintha írtad volna, hogy a szintetikusokat már hanyagolod – annál nagyobb torzulást nem okoz semmi, mint azok hosszú-hosszú és még annál is hosszabb távú használata.
    De sajnos – hiába mondta, írta, állította valami jóindulatú orvos-pszihomókus- a f?nek sokkal alattomosabb hatásai is vannak.
    nem tudom, valyon hány éves lehetsz – 20-25 körül tippellek – nem tudom, valyon hová valósi, és f?leg, hogy mióta szívsz. De roppant mélységeibe süllyedsz a sötétségnek, így ahogy írásaidat olvasom. Ebb?l arra következtetek, hogy régi motoros vagy már e téren.

  2. ismeretlen

    Sokat ír arról, hogy nem olyan sportról van szó amivel teljesítményt kell nyújtani, hanem csak „szintentartó” sportokról beszélünk. Ellenben a sétán kívül nem említ egy konkrétumot sem, amivel el lehetne indulni. Mi küzdünk a depresszióval. Keresek valami könny? sportot, ami olcsón könnyen elérhet? férfi ember számára, olyannak aki utál sétálni és mint a depressziósokra általában jellemz? nem akar kimozdsulni otthonról.
    Igazán depressziós ember számára, mi lehet ez a sport vajon???

  3. ismeretlen

    Milyen igaz! Tapasztaltam, amikor jobban voltam és el tudtam vonszolni magam aerobicra. Volt, hogy ólomból voltak a lábaim, de volt, hogy könnyebben ment. Arra még nem jöttem rá hogy lehet eljutni az edy?terembe, amikor a yuhanyzás is fáj.:-(((( Vagy amikor éppen 30 kilóval megdagadok a gyógyszerekt?l.:-((((

Egy hozzászólás elküldése

Archívum

Share This