Dr. Soós Nóra: Illúziók a pszichoterápiában | ||
Az alábbiakban pszichoterápiás módszertől függetlenül vegyünk számba néhány általános jelenséget. Általában a pszichoterápiás segítségért forduló paciens úgy megy terapeutához, ahogy a hagyományos szomatikus orvosi gyakorlatban: -lelki- nehézségei, tünetei vannak s kéri ezek megszűntetését. Mintegy passzívan átadná magát a gyógyításnak. Úgymond “ő a szakember, ő tudja, mit kell mondanom, ő tudja, hogy mire kell rákérdeznie”. Az első „meglepetés” már ekkor bekövetkezhet, ugyanis a pszichoterápiás kapcsolat, ahogy a nevében is benne van, kétoldalú viszony. A terapeuta és a paciens együttesen dolgoznak a lélektani folyamat során. A paciens aktív részese saját lélektani működése megértésének, átdolgozásának folyamatában. Ebből következik, hogy akarata ellenére senkit nem lehet pszichoterápiába venni, illetve pszichoterápiában tartani.A lélektani gyógyítási folyamatnak megvannak a saját működési feltételei és keretei, amelyeket a terápia kezdetén a terapeuta megbeszél a pacienssel s csak ezek kölcsönös elfogadása esetén lehet szó terápiás együttműködésről. Testi bajaink esetén az orvos pontosan kikérdez tüneteinkről; elvégez, illetve elvégeztet egy sor szükséges, akár műszeres vizsgálatot, amelyekből olyan esetleges elváltozásokról is képet kap, amelyeket mi magunk közvetlenül nem is érzékelünk vagy éppen elhallgattunk orvosunk elől. Lélektani problémáink esetén, bár ezen a téren is vannak jól bejáratott lélektani tesztek, amelyek akár többet is elmondanak rólunk, mint mi magunk szavakba tudnánk önteni, mégis az az alapvető helyzet áll elő, hogy a terapeuta annyit fog megtudni rólunk, amit közlünk vele. Vagyis nem mágus, nem jövőbe- és múltbalátó varázsló a pszichoterapeuta, aki “úgyis mindent tud, mivel belénk lát”. Miért fontos ez? Ha belegondolunk abba, hogy némely történést elhallgat a paciens terapeutája előtt /pl. alkohol- vagy drogfogyasztását/ máris abba az illuzórikus állapotba kerülhetünk, hogy reális gyógyulási folyamat részesei vagyunk. Ilyenkor dolgozunk “valamin”, de egy téves képpel, helyzettel. Vakvágányra futhat a kezelési folyamat, terapeuta és paciens kölcsönös kudarcával együtt. Sokszor hallani, hogy a pszichoterápiás munka sikerét vagy éppen kudarcát a paciensek a terápiába vetett hit mibenlétével, mértékével próbálják magyarázni. Legalább annyian vágynak rá, mint ahányan félnek attól, hogy egy pszichoterápia során megváltozik az össz-személyiségük. Hogy más emberekké válnak, elveszítik régi önmagukat. Nos, a helyzet az, hogy sajnos vagy szerencsére a terápia sem beletenni, sem elvenni nem tud tőlünk megtörtént eseményeket, alaptulajdonságokat. Hovatovább egzisztenciális körülményeinket, rokonainkat, főnökeinket, génállományunkat sem képes kicserélni. Illusztráció: Dr. Hermann András | ||
Lélekben Otthon | 2002. december 18. | Szóljon hozzá! |
Szóljon hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.