Dr. Soós Nóra: Illúziók a pszichoterápiában

Kép nagyítása kattintássalMindig kényes téma az illúziókról beszélni, mivel benne rejlik az a félelem, hogy amennyiben beszélünk róluk, el is veszíthetjük őket.
Ugyanakkor éppen a pszichoterápia kapcsán, amihez megannyi hiedelem, fantázia és illúzió tapad, fontos néhány alapvető jelenséget tisztáznunk, éppen azért, hogy némely illúziónk elvesztésével magát a pozitív lélektani változás lehetőségét nyerhessük.

Az alábbiakban pszichoterápiás módszertől függetlenül vegyünk számba néhány általános jelenséget.
Paciensként tüneteinken kívül sok minden mást is magunkkal viszünk a terapeutához -akár testi, akár lelki gyógyításról van szó-. Egy sor fantáziát, előítéletet, félelmet, előzetes információt a kezelésről és a kezelő személyéről, vágyainkat, illúzióinkat, hiedelmeinket stb. Bár mindkét vonalon ezek hatást fejthetnek és fejtenek ki a későbbi gyógyítási folyamatra, a pszichoterápiában ezekről beszélni, ezeket meg-és átbeszélni a terapeutával elengedhetetlenül fontos.

Általában a pszichoterápiás segítségért forduló paciens úgy megy terapeutához, ahogy a hagyományos szomatikus orvosi gyakorlatban: -lelki- nehézségei, tünetei vannak s kéri ezek megszűntetését. Mintegy passzívan átadná magát a gyógyításnak. Úgymond “ő a szakember, ő tudja, mit kell mondanom, ő tudja, hogy mire kell rákérdeznie”. Az első „meglepetés” már ekkor bekövetkezhet, ugyanis a pszichoterápiás kapcsolat, ahogy a nevében is benne van, kétoldalú viszony. A terapeuta és a paciens együttesen dolgoznak a lélektani folyamat során. A paciens aktív részese saját lélektani működése megértésének, átdolgozásának folyamatában. Ebből következik, hogy akarata ellenére senkit nem lehet pszichoterápiába venni, illetve pszichoterápiában tartani.A lélektani gyógyítási folyamatnak megvannak a saját működési feltételei és keretei, amelyeket a terápia kezdetén a terapeuta megbeszél a pacienssel s csak ezek kölcsönös elfogadása esetén lehet szó terápiás együttműködésről.

Testi bajaink esetén az orvos pontosan kikérdez tüneteinkről; elvégez, illetve elvégeztet egy sor szükséges, akár műszeres vizsgálatot, amelyekből olyan esetleges elváltozásokról is képet kap, amelyeket mi magunk közvetlenül nem is érzékelünk vagy éppen elhallgattunk orvosunk elől. Lélektani problémáink esetén, bár ezen a téren is vannak jól bejáratott lélektani tesztek, amelyek akár többet is elmondanak rólunk, mint mi magunk szavakba tudnánk önteni, mégis az az alapvető helyzet áll elő, hogy a terapeuta annyit fog megtudni rólunk, amit közlünk vele. Vagyis nem mágus, nem jövőbe- és múltbalátó varázsló a pszichoterapeuta, aki “úgyis mindent tud, mivel belénk lát”. Miért fontos ez? Ha belegondolunk abba, hogy némely történést elhallgat a paciens terapeutája előtt /pl. alkohol- vagy drogfogyasztását/ máris abba az illuzórikus állapotba kerülhetünk, hogy reális gyógyulási folyamat részesei vagyunk. Ilyenkor dolgozunk “valamin”, de egy téves képpel, helyzettel. Vakvágányra futhat a kezelési folyamat, terapeuta és paciens kölcsönös kudarcával együtt.

Sokszor hallani, hogy a pszichoterápiás munka sikerét vagy éppen kudarcát a paciensek a terápiába vetett hit mibenlétével, mértékével próbálják magyarázni.
“Ha nem hiszel benne, hogy hat, nem fog használni”, “hit kérdése az egész” stb.
Úgy gondolom, hogy itt két fogalom keveredik, a hit illetve a bizalom. Utóbbi nélkül valóban lehetetlen a lélektani munka, sőt terapeuta és paciens kölcsönös bizalma nélkül nem is lehet pszichoterápiásan dolgozni. Ha a paciens nem bízik terapeutájában, egy sor dolog megkérdőjeleződik -pl.őszinteség, kitartás a lélektani folyamatban az azzal járó nehézségekkel együtt-, amelyek a lélektani munka elengedhetetlen eszközei. Ha ez a bizalom meg van, akkor hinni már nem is szükséges benne, mert nem ez a lényeg. Úgy is mondhatnám, hogy a hit önmagában kevés a lélektani gyógyuláshoz.

Legalább annyian vágynak rá, mint ahányan félnek attól, hogy egy pszichoterápia során megváltozik az össz-személyiségük. Hogy más emberekké válnak, elveszítik régi önmagukat. Nos, a helyzet az, hogy sajnos vagy szerencsére a terápia sem beletenni, sem elvenni nem tud tőlünk megtörtént eseményeket, alaptulajdonságokat. Hovatovább egzisztenciális körülményeinket, rokonainkat, főnökeinket, génállományunkat sem képes kicserélni.
Viszont képessé tehet bennünket arra, hogy mindazzal a külső-belső tulajdonsággal, adottsággal, amelyekkel rendelkezünk, máshogy bánjunk, mint azelőtt. /Külső-belső/ Konfliktusmegoldásaink megváltozásával már lehetővé válik, hogy akár egzisztenciális, munkahelyi, családi stb. viszonyaink máshogyan alakulhassanak. Azzal az illúzióval ugyanis, pszichoterápiától függetlenül le kell számolnunk, hogy az élet mindenfajta konfliktusok nélkül élhető.

Illusztráció: Dr. Hermann András

Szóljon hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

A megjelent cikkek és hozzászólások a szerzők szellemi tulajdonát képezik, sokszorosításuk vagy bármilyen felhasználásuk kizárólag írásbeli engedéllyel lehetséges. Minden cikk és hozzászólás tartalma kizárólag a szerzők magánvéleménye, mely független A Lélekben Otthon szerkesztőségének véleményétől.

A portál készítője és karbantartója: Wired Studio