Tari Annamária: A test és szexualitás a fogyasztói társadalomban…

A fogyasztói kultúra a nárcizmus kultúrája is egyben (Lasch,1974). A szlogen, melyet a társadalmi elvárások elénk állítanak így hangzik:
„jól kinézni és remekül érezni magunkat”.
A fogyasztói kultúrában a média és a reklámok nyomása valójában egyfajta szerepjátszásra sarkallja mindazokat, akik „sikeresek” akarnak lenni.
A testi megjelenés és a külső benyomás immár elsőrendű fontosságú és meghatározó eleme a jól működő karriernek.

A test és szexualitás egyre szabadabb megjelenési formái a reklámokban, arra sarkallanak mindenkit, hogy észrevegye az üzenetet, aki izmos, karcsú, vékony és szexualitásában felszabadult, az a mai kor figurája, aki kövérkés, átlagosan öltözött, az depressziót sugall, és vélhetőleg sikertelen.
A test és a szexualitás ilyen erőteljes hangsúlyozása társadalmi szinten is érezhető hatással bír, megnövekedett az étkezési zavarok, a depresszió, az önértékelési problémák, és a nárcisztikus sérülések száma.
A fogyasztói kultúrában új viszony alakult ki a test és én között.

Előadásomban kísérletet teszek arra, hogy a fogyasztói kultúra által működtetett elvárások milyen hatást gyakorolnak, különös tekintettel az emberi kapcsolatokban egyre inkább jelenlévő nárcisztikus tendenciák erősödésére.

A manapság gyártott, piacra dobott és árusított diétás, karcsúsító, testedző és kozmetikai karbantartó termékek hosszú sora jelzi, hogy a jó megjelenésnek és a testi erőnlét megőrzésének rendkívüli jelentősége van a kései kapitalista társadalomban.

A fogyasztói kultúra ragaszkodik a test jelenleg uralkodó önmegőrző koncepciójához, amely arra ösztönzi az egyéneket, hogy instrumentális stratégiákat tegyenek magukévá a romlás és hanyatlás, az öregedés elleni küzdelemben, miközben mindehhez azt a gondolatot társítja, hogy a test az öröm és az önkifejezés hordozóeszköze.
A reklámok, a populáris sajtó, a televízió és a filmek a test stilizált képeinek tömegét nyújtják, gyakorlatilag a tökéletest ábrázolják, ezzel is hangsúlyozva a megjelenés és a „kinézet” fontosságát.
Az aszketikus testi munka jutalma már nem a kirobbanó egészség, hanem egyfajta feljavított megjelenés, egy „eladhatóbb” én.

Két alapvető kategóriát figyelhetünk meg, a test belső aspektusából az egészségi állapot és optimális működés fenntartására vonatkozó karbantartó ajánlásokat, hogy szembeszállhassunk a betegségekkel, romlással, az öregedési folyamattal. A külső pedig a megjelenésre, valamint a társadalmi téren belüli mozgására és kontrolljára vonatkozik.

Pachter szerint: Az igazán népszerű hősök ma már nem a hatalmasok, a birodalomépítők, a feltalálók, akik véghezvittek valamit. Notabilitásaink filmsztárok, popénekesek, a szabadidőnkben látható „szép” emberek, akik inkább az élvezet filozófiáját hirdetik, mintsem a fegyelemét és a nehéz erőfeszítésekét.

A fogyasztói kultúra képi világában végtelenül kombinálható témák ismétlődnek: a fiatalság, szépség, energia, jó kondíció, mozgás, szabadság, romantika, egzotikum, fényűzés, élvezet, szórakozás.
Az embereket rá kellett venni, és úgy tűnik sikeresen, hogy kezdjék kritikusan figyelni testüket, énjüket és életstílusukat. Egy olyan világ teremtődött tehát, melyben az egyének arra kényszerülnek, hogy sebezhetően és enyhe szorongással folyamatosan ellenőrizzék magukat, vajon nincsenek-e olyan testi hibáik, melyeket már nem lehet természetesnek tekinteni.

Ennek az elvárásnak főleg a jobban kvalifikált populáció, egyre feszítettebb tempóban igyekszik megfelelni. A pszichoanalitikus órák anyagában egyre többször jelenik meg témaként az az aggodalom, hogy sikerül-e vajon azt a megjelenést sugározni, melyet pl. a multinacionális cégnél, a követelményprofil elvár.

Tapasztalataim szerint az ilyen pozíciót betöltő alkalmazottak komoly gondként kezelik, hogy testi, külső jegyeikben, és kulturális szignáljaikban ne tévedjenek. Szorongásaik egyik forrása ennek az image-nek a tökéletes előállítása.
Mondhatnánk persze, hogy ez felszínes jelenség, és a ruházat kiválasztása nem válhat analitikusan megoldandó kérdéssé, azonban valójában egy olyan énaspektusnak a működését figyelhetjük nyomon, mely az intézményi, tekintélyelvárások nyomására, mozgósítja a szorongások egész tárházát, esetenként regresszív mintázattal.

Kép nagyítása kattintássalKern írja: Olyan kor ez, melynek a fiatalság, az egészség és a testi szépség a rögeszméje. A tv és a mozi, e vizuális domináns médiumok kitartóan emlékeztetnek arra, hogy a karcsú, kecses test, valamint a vonzó arcon felvillanó gödröcskés mosoly a boldogság kulcsai, sőt talán ezek alkotják a boldogság lényegét.

A fogyasztói kultúra a testet kiáltotta ki az öröm hordozójává, hiszen vágyat keltő és ugyanakkor vágyakozó. Minél közelebb áll a tényleges test a fiatalság, egészség, a jó kondíció és a szépség idealizált képeihez, annál nagyobb a csereértéke. A fogyasztói kultúra megengedi a test abszolút kirakatba állítását, szemben pl. a XIX. Századdal, mikor a ruhák a test elleplezésére szolgáltak.

Annak ellenére, hogy a test rendelkezik olyan, eleve adott lehetőségekkel, mint magasság és a csontváz felépítése, a fogyasztói kultúrán belül az a tendencia érvényesül, hogy a testi jellemzőket egyre inkább formálhatóbbakként kezelik, tehát a meggyőzés arra szolgál, hogy némi erőfeszítéssel bárki elérheti a kívánt megjelenést.
A magazinok és tanácsadó rovatok folyamatosan azt mondják, hogy mindenkinek vállalnia kell azért a felelősséget, ahogy kinéz.

A képek összehasonlításra ösztönöznek, hogy milyenek vagyunk, illetve milyennek kellene lenni. A mozi és a reklámok segítettek létrehozni a testi megjelenés új szabványait, miután tudatára ébresztették a tömegközönséget, mennyire fontos a „jó külső”.
A populáris média és a kereskedelmi érdekek működése nyomán a „jól kinézni és remekül érezni magunkat” egészségnevelési üzenet eladható árucikké vált.

A testkarbantartás szilárd pozícióra tett szert, a képeken karcsú, csillogó szemű, szép emberek láthatók a meztelenség különböző fokozataiban, akik élvezik a testedzést. A kövér embereket általában letörten, komoran ábrázolják, vagy mulatságos figurák, egy letűnt kor maradványai.
A XX. Század figyelemreméltó vonásainak egyike Theodore Zeltin szerint a sovány nő győzelme a kövér felett.
A fogyasztói kultúrában a karcsúság összekapcsolódott az egészséggel, és az az egészségnevelési üzenet, miszerint túlsúlyosnak lenni komoly egészségi kockázatot jelent, beleépült az egyezményes bölcsességek tárházába.

A nők nagyon is tudatában vannak, hogy a diétázás fő oka szépészeti, és, hogy a „jó külső” nem csupán a társadalmi elfogadhatóság eléréséért szükséges, hanem kulcs lehet egy izgalmasabb életstílushoz is. Ez a tézis mára, az étkezési zavarok nagy számának a jelentkezésével valósággá vált, sok esetben derül ki, hogy pl. a betegek fantáziáiban ez a fajta izgalmas, szinte vizuálisan is megjeleníthető várt életstílus kudarcot, csalódottságot hordoz.

Az olyan kultúrában, amelyben a test az útlevél mindenhez, ami jó az életben, az én megőrzése a test megóvásán alapszik. Egészség, fiatalság, szépség, szex, fittnesz – ezek azok a pozitív tulajdonságok, amelyeket a test elérhet és megőrizhet. Minthogy a megjelenést az én egyfajta tükrözésének tekintik, a test elhanyagolása komoly szankciókat vonhat maga után, az embert kevésbé fogadják el, rásütik a lustaság bélyegét, csökken az önbecsülése, sőt átélhet erkölcsi kudarcot is.

A szexualitással kapcsolatban is megfigyelhető társadalmi szintű változás. A partnerkapcsolatok terén különösen a 25-35 éves korosztálynál mutatkozik komoly inszufficiencia, nem véletlen a kötetnyi populáris irodalom és újságcikk, mely az ismerkedést, a szexuális kapcsolat létesítését mutatja be, és ad hozzá praktikus tanácsokat, vagy élménybeszámolót, melyek receptkönyvként funkcionálhatnak.
A szexualitás nyíltabb megjelenési formái és kommunikációja csak látszólag könnyíti meg a helyzetet.

A klinikai tapasztalatok azt mutatják, hogy egyre nagyobb számban jelentkeznek pszichoterápiás kezelésre kapcsolati nehézségekkel küzdő emberek. Ezen páciensek mindegyike olyan nárcisztikus karaktervonásokkal jellemezhető, amelyben a kölcsönös szeretet, bizalom, a kötődés problémái alapvető jelentőségűek.

Kernberg szerint, „a kortárs kultúra változásai hatással vannak a tárgykapcsolatok sémáira. Bizonyos tünetegyüttesekkel, a személyiségzavarokkal általában sűrűbben találkozunk, mint Freud idejében…a figyelemnek ez az irányváltozása elsősorban a személyiségszerkezet megértésében tett hatalmas előrehaladásunkból következő klinikai hangsúlyeltolódásnak tulajdonítható. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a bensőségesség és általában a tárgykapcsolatok megnyilvánulási formáiban nem fordulhatnak elő ilyen változások, kivált, ha és amikor a kultúra megnyilvánulási formáinak változása oly mértékben érintette a családszerkezetet, hogy már a legkorábbi gyermekkori fejlődésre is kihatott.”

A nárcisztikus tendenciáknak a felerősödésében az előbb említett társadalmi presszió, az ideális forma és működés kirajzolódása a test és szexualitás területén, nagyban szerepet játszik.
A koragyerekkori anya-gyerek kapcsolati sémák megváltozása, a tárgykapcsolat érzelmi mintázata és mélysége vélhetőleg mutat közös vonásokat, különösen a középosztálybeli fiatal felnőttek személyiségében.
Annak ellenére, hogy nyilván nem reprezentatív minta állt rendelkezésemre, mikor a saját rendelőbeli klinikai tapasztalataimat próbáltam illeszteni eme társadalmi tendenciákhoz, mégis néhány közös jellemzőt fontosnak tartok.

A nárcisztikus vonások megjelenése, általában a felszínen nem szembeszökő, tehát azt mondhatnánk, hogy a személyiséget az elfojtás köré szerveződő elhárító mechanizmusok jellemzik.

A partnerkapcsolatok kialakításában viszont szinte tendenciaszerűen manifesztálódik, és szinte azonos lefutású kapcsolati mintát eredményez. Ez a minta nagyjából természetesen a közeledés – távolodás különböző szakaszaiból tevődik össze, melyben a távolodás akkor veszi kezdetét, mikor a pozitív érzelmek elmélyülhetnének.

A férfiak viselkedésében szintén hasonló módon jelenik meg a tudattalan fantázia a jó, idealisztikus nőről, majd felbukkan egy erőszakos, agresszív fantázia, a mindent elnyelő vagina dentata képében, mely természetszerűleg azonnali menekülést indukál.
Sok esetben elmondható, hogy a két tudattalan fantázia szinte szimultán működése is megvalósul, ez egy darabig ambivalens kapcsolódást még lehetővé tesz, azonban a biztonságos szeparáció a végleges megoldás.

Azt gondolhatjuk, hogy ilyen karakterű férfipáciensek természetesen csak így viselkedhetnek, azonban mégis elgondolkodtató, persze, ha kizárjuk a terapeuta masszív viszontáttételi fixációját, hogy nagyon sok a hasonlóság.
Ha végiggondoljuk, hogy a szexualitás terén a nők szerepe, viselkedése mennyit változott, pl. kirajzolódik előttünk a Cosmopolitan és hasonló női magazinok által megjelenített női alak, akkor ott áll előttünk az önmegvalósító, határozott, céljaiban és szexusában is saját szükségletei kielégítésére törekvő figura.

Ennek az inkább agresszív nőalaknak a képe sugárzik mindenhonnan, a „légy sikeres és valósítsd meg céljaidat” üzenet azonban a kapcsolatokban is megnyilvánul.
Eredményeképpen az elmélyült érzelmektől inkább menekülő, a saját karrierje versus családalapítás csapdájában lévő nő az, aki ezekben a kapcsolatokban a másik fél.

Nem szeretnék általánosításokat tenni, de az tény, hogy főleg a magasan kvalifikált pozíciókat betöltő, alkalmazotti státuszban dolgozók általában szűk, belterjes körben választanak maguknak partnert, melynek következtében az említett nárcisztikus párkapcsolati formáció gyakran előáll.

Kate Millett szerint, míg a férfi szexuális potenciája kimeríthető, a nőé biológiailag majdhogynem kimeríthetetlennek tűnik”. A szexualitás ilyen nyílt kommunikációja sok esetben indukál erőteljes szorongásokat a férfiakban, a meg nem felelés, az elégtelenség érzését keltve. A tudattalan fantáziákban megjelenő mindent bekebelező agresszív kép, mintegy valósággá válik.
A valódi, mélységgel is jellemezhető érzelmek helyét állandó projektív készenlét és szorongás veszi át.

A női fantáziákban az elnyomó, uralkodni vágyó, agresszív férfialakkal szembeni küzdelem a jellemző. Sok esetben fordul elő, hogy a sorozatos párkapcsolati kudarcok hátterében valójában nem szorongásos tartalmat találunk, hanem hasonló agresszív tendenciát, vagyis olyan projektív nyomást a másik félre, melynek eredményeképpen az elhagyás létrejön.

Ezekben a kapcsolatokban a szexus általában szavak és látható érzelmek nélküli, sokszor a szemkontaktust is nélkülöző lényegében autoerotikus tevékenységnek minősíthető.
Mintha mindkét fél az „érezd jól magad” elv szem előtt tartásával venne részt a szituációban.
Sok esetben megfogalmazódik az analízis során, hogy a szex, mint a másikkal szembeni agresszív aktus, rendszeres fantáziák alapmotívuma.
A partnerválasztásban a tökéletes külső, a majdnem hibátlan alak a preferált tulajdonságok között szerepel. Az idealizált kép valóságban való létrehozása állandó tendenciának tűnik.
A belső tulajdonságok fontossága, az érzelmek és biztonság átélése némiképp háttérbe szorul, illetve felülíródik.

Ezeknek a kapcsolatoknak a működése sokszor eleve lehetetlen hosszútávon, azonban tapasztalataim alapján egyre több hasonló jön létre.

Mindebben persze a társadalmi változásoknak, a kultúra alakulásának valóban nagy szerepe van, mikor a szociológusok az elidegenedésről, az emberi kapcsolatok kiüresedéséről beszélnek, többek közt ezt a jelenséget írják le.

Miközben ezt az előadást fogalmaztam, találtam Ferenczi Sándortól egy levelet, 1908 –as keltezéssel, mely már ugyan nagyon távoli, de érzékelteti, mennyire megváltozott az életünk:

„Egyelőre tehát csak annyit mondhatok, hogy nagy ellentmondást látok aközött, hogy a leányokat egyfelől teljes tudatlanságban tartják, másfelől rendszeresen szoktatják szexuális „bájaik” lehető fitogtatására, sőt mesterségesen előtérbe való állítására. Ez viszont nincs hatás nélkül a serdülő és ugyancsak tudatlan, felvilágosítatlan ifjúságra, amelynek fantáziáját éppen ez az ellentét (belső naivitás, külső fitogtatás) csigázza fel és vezeti a szexualitás titkolt és túlzott vagy abnormis kielégítésére.
Mindezen gondolattöredékeket azonban csak úgy privátim közlöm Nagysáddal, mert nem tartom azokat a nyomdafestékre megéretteknek.”

Egy hozzászólás

ismeretlen2004. július 12. 00:00

E cikkben, amely véleményem szerint meglehet?sen borúlátóan ír korunk preferenciáiról legel?bb egy némiképp reflektálatlanul közölt pachteri idézet ragadott meg, erre építem hozzászólásomat. Hozzászólásom második pillére a munkanélküliség.
Ez utóbbi szemszögb?l valóban elég szomorú az a tény, hogy napjainkban hovatovább a munkalehet?ségekhez való hozzáférésre sincs lehet?sége egy csúnya embernek (nem tagadhatom, az vagyok). E kényszer? belátás ellenére a pachteri idézet szerepeltetését túlzásnak tartom. Persze a cikk írója is kifejti kés?bb: nem az a helyzet, hogy megváltoztak volna az ideálok, inkább az, hogy a képközvetítésre szakosodott médiák a Pachter által felsorolt ideálokat közvetítik, juttatják el a háztartásokba ingyen és bérmentve.
Bizonyosan vannak azonban olyanok, akik ezt az ingyenes adományt már nem veszik át, “nem veszik be”, akik erre nem vev?k.
A magam részér?l ugyanis éppen azt tartom posztmodern korunk legnagyobb vívmányának, hogy megszaporodott az alternatívák száma: viszonylag liberális módon választhatunk preferenciákat, életmódot, lakóhelyet stb.
Vagy mégsem?
Lehetséges, hgoy túlontúl naivan értelmezem posztmodern világunk liberalitását? Engedtessék meg nekem, hogy e fórumot föl- és kihasználjam hozzám hasonló gondolkodású, a test, a küls? megjelenés stb. szerepét (talán naivan) hátrább helyez? emberek keresésére. Leginkább az életstratégiákra vagyok kíváncsi, nem tagadom, hogy azért, mert a saját stratégiám nem bizonyult sikeresnek. Mert nálam a képlet egyszer?: szabadelv?en kürtölöm világgá saját nézetemet, amikor smink nélkül, divatosnak nem mondható ruházatban, saját magam számára kényelmes hajviselettel jelenek meg pl. egy állásinterjún. A munkáltató pedig hasonlóan liberális módon nem alkalmaz ilyen bányarémet.
Talán ezért ülök e pillanatban is idehaza, munka nélkül.
Tehát én ugyan igyekszem ellenállni korunk cikkben ismertetett tendenciáinak, de a létfönntartás szempontjából ez sikertelen. Figyelem, ez úton keresek olyan hozzám hasonló gondolkodásúakat, akik velem ellentétben sikerrel veszik a létfönntartás akadályait!!! Már, ha egyáltalán léteznek ilyenek… ?k megtalálnak itt:
http://zitalein.uw.hu

Szóljon hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

A megjelent cikkek és hozzászólások a szerzők szellemi tulajdonát képezik, sokszorosításuk vagy bármilyen felhasználásuk kizárólag írásbeli engedéllyel lehetséges. Minden cikk és hozzászólás tartalma kizárólag a szerzők magánvéleménye, mely független A Lélekben Otthon szerkesztőségének véleményétől.

A portál készítője és karbantartója: Wired Studio