Bokor Judit: A női élet krízisei (1)
Mondhatnánk, hogy a nők krízisei, válságai, problémái, amikkel az életük különböző szakaszaiban szembe kell nézniük, mindig az adott kor és társadalom függvényében jelentkeznek.
Egészen másfajta krízisekkel, válsághelyzetekkel néz szembe napjainkban egy nő, mint mondjuk 100 évvel ezelőtt. A női szocializáció nemcsak koronként, de országonként, kultúránként is különbözőképpen történik. A fejlett, nyugati, fogyasztói társadalomban – ahová egyre inkább hazánk is tartozik – a női identitás stabil megszerzése nem egy könnyű feladat.
Bár a feminista mozgalmak álláspontja szerint a pszichoanalízis atyjaként számon tartott Freud elméletei a női szexualitás, a női fejlődés és általában a nők pszichológiája iránt meglehetősen leértékelő, a férfiakhoz képest másodrendű, mégis sokat köszönhetünk neki. Ő volt az, aki elválasztotta a szexualitást a nemektől és a szaporodástól. Freud mondta ki először, hogy nincs veleszületett nőiesség vagy férfiasság. Mindannyiunkban bennünk van potenciálisan a biszexualitás, aktívak és passzívak lehetünk, szexualitásunk nem kizárólag genitális. A nőt létrehozzák, nem születik annak. Freud kimondta, hogy akár a heteroszexualitás, akár a homoszexualitás nem velünk született, hanem fejlődési termék.
Az úgymond „normális” női fejlődés már Freud szerint is „nagyon sokba kerül a nőknek” De míg az ő idejében a női szexualitást az elfojtás jellemezte, a nők a társadalomban kissé gyermeki, függő és passzív szerepbe kényszerültek, addig napjainkban – túl a szexuális forradalmon és az egyenjogúság legitimmé válásán – a nők aktívak, karrierépítők és szexuálisan felszabadultakká váltak.
Sok nő tudatosan azonosulni igyekszik az új”nőideállal”, mégis, vagy tán éppen ezért kénytelen szembenézni bizonyos nehézségekkel. Érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon napjainkban a nők többsége miért nem választja könnyedén, hogy például nem szül gyereket?
Különböző életciklusokban más és más feladatokkal kell a nőnek (is) megküzdenie ahhoz, hogy túljutva rajtuk, továbbléphessen. Az egyén fejlődésének egymást követő szakaszaiban Erik H. Erikson szerint szervesen gyökereznek bizonyos konfliktusok, és az új szakaszok beköszöntével felbukkanó krízisek. A krízis itt olyan fordulópontot illetve sorsdöntő életszakaszt jelöl, amelyet növekvő sérülékenység és feszültség jellemez. Kimenetele lehet a fejlődés elakadása, meghasonlottság, de forrása lehet alkotó, konstruktív erőknek is.
Mindannyian rendelkezünk egyfajta életút mintázattal, melyet tudatosan vagy tudattalanul igyekszünk megvalósítani. Ha mégsem úgy alakul az egyén élete, kénytelen ezzel a kudarccal szembenézni. Újra kell definiálnia magát és a céljait. Új identitást kell összerakni, ami illeszkedik realitáshoz. Ha ez nem sikerül, az egyén elakad. Ha sikerül, gazdagodik, erősödik a személyiség.
A fiatal felnőttkor küszöbén, a párválasztás időszakában egyre inkább a pályaválasztás kérdésére kerül sor. A „modern nő” nem (csak) férjhez menni akar, hanem „önmegvalósítani”. Teszi ezt a társadalom, a médiák és a reklámok hatására, gyakran az előző generáció rossz tapasztalatainak ismeretében. Terápiás órákon gyakran elhangzik fiatal, jórészt magasan kvalifikált nők szájából, hogy csak olyanok nem szeretnének lenni, mint az anyjuk. A szülők házasságát, mint egy rossz mintát látva, nem szeretnének anyagilag senkitől sem függni, nem szeretnének egy elvált, vagy elhagyott középkorú, küllemében lestrapált nő szerepében tudni magukat. Önmaguk definíciója tehát úgy hangzik, hogy mit nem szeretnének.(Pszichoanalitikus fogalmakkal: nem sikerült az Ödipális konfliktus maradéktalan megoldása. Kislányoknál az apáért való rivalizációt nem követte a riválissal, az anyával való azonosulás, mint a konfliktus megoldása. Helyette az apai/férfias értékek lettek vonzóak, a vele/velük való részleges azonosulás történt. ) Hogy hangzik tehát az új azonosság- tudat, az új női identitás? A saját karrier versus családalapítás napjainkban kicsit módosult. A vagy-vagy helyett az is-is megvalósításának az idealisztikus vágya fogalmazódik meg. Ez körülbelül így hangzik: Elvégzem az egyetemet, főiskolát, dolgozom, karriert építek, majd 28-32 évesen, mögöttem sok párkapcsolati tapasztalattal, kiválasztom a legjobbat, férjhez megyek és szülök egy-két gyereket. Visszamegyek dolgozni, biztos egzisztenciával rendelkezem és építem tovább a karrierem. Csinos és szép maradok, majd fiatal nagymamaként élem fiatalos életem. Az elképzelt élet-út nem mindig ilyen sima.
Fiatal felnőttkor idején, az ember – ha minden jól ment – készen áll az intimitás és a szolidalítás érzésére, vagyis képes elkötelezett társas és párkapcsolatokra. Ennek ára van, áldozatot kell érte hozni, és kompromisszumokat követel. Ha az intim kapcsolatok a függőség érzésének veszélyével fenyegetnek, szociális elszigetelődés alakulhat ki, vagy a kapcsolatok gyakori váltogatása történik. Az intimitás a bizalom, a nyíltság, a megbízhatóság, vagyis az érzelmi biztonság magas fokát igényli. A veszély abban rejlik, hogy kiszolgáltatottságot, sebezhetőséget is jelent. Ha valaki sebezhető, falakat emel maga köré és elszigetelődik. Az intimitás elkerülése ebben a korban tehát megoldásnak tűnhet, de csak látszólag. Ugyan ez igaz akkor is, ha valakinek sok felszínes szociális vagy akár szexuális kapcsolata van. A gyakori váltogatás valójában az intimitás kerülésére jó, vagy arra, hogy az egyén bepótolja a serdülőkora idején elmulasztott, szexuális identitásának a megerősítését. Minden újabb kapcsolattal az önbizalmát próbálja erősíteni. Sok fiatal nő bizonytalan saját nőiességében és minden újabb kaland kezdete látszólag megerősíti nőiességében. De csak látszólag. Ha a kapcsolatok rendre elakadnak, ahogy az intimitás megjelenne, egyszer csak szembe kell nézni a valósággal. Nem képes igazán és feltétel nélkül átadni magát a másiknak Ennek felismerése okozhat egyfajta krízisérzést. Újra kell értelmezni az eddig fennen hangoztatott téziseket, vagyis az önállóság, egoizmus helyett a kompromisszumkészség, a lemondás, az elfogadás, a lojalitás kerül. Ha sikerül idejében felismerni az életkor előrehaladtával szembejövő feladatokat, ha vállalható az önismeret rögös útja, a személyiség gazdagodik és erősödik.
A nők életében a gyermekvállalás és a terhesség kérdése szintén hozhat kríziseket.
Az abortusz kérdése, bár bizonyos aspektusait gyakran érinti a társadalom, a női psziché oldaláról szinte alig kap figyelmet. Aki már átesett rajta, az igyekszik elfojtani, eltörölni az élményt, vagy bagatellizálja a történteket. Mindenesetre a dolog mélységét mutatja, hogy igen sok elhárító mechanizmust indít be a személyiségben. Szembe kell nézni a nőnek azzal a ténnyel, hogy nem vállalja az anyaságot. Ha a bűntudatán nem tud felülkerekedni, a későbbi anya-képet destruktív irányba mozdíthatja. Nem ritkán a vállalt terhességek alatt bekövetkező spontán vetélések hátterében a korábbi abortuszok feldolgozatlan bűntudata és emiatt keletkező tudattalan öndestrukció áll.
Funkcionális meddőség esetén (testileg minden rendben van, mégsem esik teherbe) is találkoztam a praxisomban olyan nővel, aki egy viszonylag hosszú pszichoterápia során tudta csak elmondani, hogy meg van győződve arról, hogy meddőségének oka 17 éves korában „elkövetett bűne”, egy abortusz. Úgy érezte, hogy nem lehet jó anya ekkora vétség súlya alatt. Miután el tudta gyászolni, meg tudta siratni korábbi magzatát, képes volt empatizálni és megbocsátani magának, sikerült megtartani a következő gyermekét.
A teherbeesés és a terhesség időszaka szintén egy komoly fordulópont. A saját testhez való viszony átértékelődik, el kell fogadni a változásokat, a „torzulásokat” a gyerek érdekében. Azok a nők, akiknek nemcsak serdülőkorukban, hanem később is problémát jelentett saját testük elfogadása, nehezebben élhetik át ezt az időszakot.
A szexuális vágyat a saját testhez fűtődő viszony is nagyban befolyásolja.
Mivel a szex utáni vágyat nem kizárólag a nemi hormonok befolyásolják, hanem a saját testhez, az anyasághoz való viszony is, átmeneti krízist élhet át az a nő, aki úgy érzi, nem kívánja már a szexet. Aki örömmel fogadja növekvő alakját, nagyobb melleit és nem ijed meg pár plusz kilótól, annak szexuális gátlásai is ritkábban jelentkeznek. Mer csábító, kezdeményező lenni és a párja is kívánatosabbnak fogja látni, mint azt a nőt, aki gátlásaival küszködik, aki nem mer meztelenül mutatkozni sem a párja előtt, sem a tükörben.
Néhányan bűntudatot éreznek nemi vágyaik miatt, mert azt gondolják, hogy nekik már az anyaságra kellene csak gondolni. Ilyen esetben átmenetileg felülíródik a női identitás (azonosság tudat) és helyébe lép az anya – kép. Persze átmenetileg csökkenhet a nemi vágy a terhesség ideje alatt, de ha gondozzák, és foglalkozunk vele, idővel visszatér. Mindezek megoldása új perspektívákat nyithat egy pár életében. Terhesség idején előtörhetnek mindazok az elfojtott félelmek és szorongások, amelyek az anya-képhez kötődnek. Sok nő újraértékeli terhessége idején a saját anyjával való ambivalens kapcsolatát. Ha ez sikerül, konstruktív irányba mozdulhat a saját anyjához és önmaga anyaságához való viszony.
Mivel napjainkban – különösen nagyvárosokban – szinte eltűntek a többgenerációs családok, a szülés után az anyák hirtelen magukra maradnak a tapasztalatlanságukkal és a félelmeikkel.
A szülés utáni depresszió szintén egy átmeneti kritis állapotra utal. A hátterében valószínűleg egy idealizált anyakép áll, amelynek képtelenség megfelelni. Emiatt szorongást, bűntudatot érez, ami még inkább arra sarkallja, hogy próbáljon „tökéletes anya” lenni. A kitűzött cél irreális. A pszichológia az „elég jó anya” kifejezést használja, mint maximálisan elérendő célt az anyaságban.
A bűntudat kialakulása mögött gyakran a szülőben feltörő és számára elfogadhatatlan harag érzése áll. Azt gondolván, hogy a „tökéletes anya” nem érezhet haragot a csecsemője felé, igyekszik elfojtani magában ezt a, különben teljesen természetes emberi érzést. Mivel az elfojtás nem lesz tökéletes, helyette más utat talál magának, más formában nyilvánul meg. Bűntudatban, kényszerességben, lehangoltságban, örökös aggódásban. Talán leggyakrabban feszültség, irritáltság formájában jelenik meg, vagy mély depresszióban Ez a napokig, hetekig tartó feszültség érzelmi és fizikai levertséget, ingerültséget vált ki mindenkivel, még saját magával szemben is. Nem könnyű időszak, de nagyon sokat lehet benne fejlődni. Lassan megerősödik az anyaságban való bizalom, látva, hogy a gyerek nő és egészséges. Az értelmiségi pályán dolgozó nők esetében gondot okozhat a gyermekszülés után fellépő aszimmetrikus helyzet: a férj továbbra is dolgozik, a nő kénytelen egy időre szüneteltetni a karrierjét. Újra kell definiálni a családi szerepeket, ami a pár mindkét részéről komoly erőfeszítést igényelhet.
Azoknál a nőknél, akik engedve a kor szellemének, a modern, önmegvalósító „singi” nők életét élik, 30-40 éves kor körül beindul a „ketyeg a biológiai óra” krízise. Általában hirtelen jelentkezik, sokan nem is értik, mi történt velük. Egyszerre rádöbbennek, hogy elszállt felettük az idő, és még nincs gyerekük. Valahogy mindig olyan távolinak látták ezt az időt, most pedig egyszer csak itt van. Napjainkban is sokan úgy tartják, hogy a női teljesítmény, alkotókészség a gyerekszüléskor éri el a csúcspontját. Nem ritkán hallani karrierjükben rendkívül sikeres nőktől, hogy az életük fő produkciójának a gyermekeiket tartják. Ez az időszak az, amikor cselekedni, dönteni kell. Gyakran éppen az okoz krízist, hogy döntéskényszerben érzik magukat a nők. Úgy érzik, ha változtatni akarnak valamit az életükön, azt most kell megtenni, különben már sohasem tehetik meg. A sürgetettség érzése szinte pánikszerűen jelentkezik, az idő érzékelése megfordul. Eddig úgy tekintettek az életükre, mint lehetőségekkel teli útra, amelynek a felderítése még előttük áll, mostantól azt kell vizsgálni, ami még hátravan. Ugyanakkor lehetőség is, hogy betekintsenek önmagukba, vágyaikba, képességeikbe és lehetőségeikbe. Az önvizsgálat, önismeret vágya gyakran éppen ebben az életkorban éled fel, mozgósítva a személyiség rejtett tartalékait. Az időszak megoldása az illúziókról való lemondás is lehet. Szembe kell és lehet nézni azzal a ténnyel is, hogy gyerek nélkül is lehet boldogan élni. Azok, akik munkájuk, társas kapcsolataik révén ki tudják terjeszteni saját személyiségüket, könnyebben túl tudják magukat tenni a jövőtől való szorongáson. Ha ezen a korszakon sikerül túljutni, akár gyerekkel, akár anélkül, egy konszolidációs időszak következik, amelyben a nők többsége kapcsolataiban, munkájában kiegyensúlyozottabbnak, boldogabbnak érzi magát.
47-55 éves kor körül a nőknél megszűnik a menstruációs ciklus ezzel együtt a gyermekszülési képesség is. Ezt az időszakot klimaktériumnak vagy más néven menopauzának nevezik. Ez az időszak sokféle testi és lelki változással jár együtt. Figyelemre méltó tény, hogy nem minden nőben figyelhetők meg a klimax klasszikus tünetei. A nyugodt, kiegyensúlyozott nők között gyakrabban fordul elő, hogy a klimax alig okoz tüneteket. Gyakran egybe esik a gyerekek kirepülésével, a fészekelhagyással, aminek következménye lehet, hogy a párnak újra kell definiálni kapcsolatát. De lehetőség is arra, hogy az ember meglévő energiáit már ne csak a gyerekeire, hanem önmagára, kapcsolataira, hobbijaira is szentelje.
Klimax idején sérülhet a női identitás is, ha fiatalabb korban túlságosan hangsúlyozott volt a külső szépség, a fizikai vonzerő. Napjainkban a női identitás egyre inkább a jó külsőre, a szépségre épül, éppen ezért súlyos önértékelési zavarok jelentkezhetnek a klimaxos nőknél. Egyre gyakoribbak a medicina által felkínált „megfiatalító” plasztikai műtétek. A szépségipar és a kozmetikai sebészet technikáinak fejlődése és egyre nagyobb elérhetősége is nagyban hozzájárul a külsővel való krónikus elégedetlenséghez. Ez aztán visszahat ezen technikák fejlődésére, fenntartva ezzel a keresletet irántuk. Az illúziót ti. fiatalabb vagyok – ideig-óráig valóban megadják, de inkább nehezítik az idő múlásának az elfogadását és ezzel együtt az ifjúság elengedését. (Érdekes adat: a kozmetikai sebészeti betegek 20 %-a ma is „visszajáró!)
Ha sikerül ezeket a változásokat elfogadni, belelőrödni az idő múlásába, új távlatok nyílnak. Gyakran ekkor válik elkerülhetetlenné és szükségessé, hogy az ember rendbe tegye a személyiségének és családi, baráti kapcsolatainak olyan zavarait, amelyeket régebben elhanyagolt és igyekezett nem észrevenni. Ha sikerül új öndefiníciót találni, elfogadni magát, mint egy középkorú nőt, előtérbe kerülhetnek a személyiség rejtettebb oldalai. Ilyen a másokon való segítés, gondoskodás igénye, a fiatalabb nemzedék támogatása, hogy céljait elérje. Képessé válhat arra, hogy a fiatalokkal – gyermekeivel és kollégáival – ne rivalizáljon, hanem legyen inkább büszke rájuk. (folyt.köv)
Bokor Judit
