Milyen viszonyban van mai énje régi piás önmagával egy Anonym Alkoholistának
Én ma így foglalnám össze, hogyan is vagyok a piás önmagammal:
Amikor összeroppanva bereszkettem magam az első AA-gyűlésre, ott alapvetően megváltoztatta a gondolkodásomat néhány mondat:
1) Alkoholproblémád van? Akkor jó helyen jársz! Ülj le!
2) TUDJUK, mit érzel! – és láttam, éreztem, hogy tényleg tudják.
3) Hallgass minket, és mi szeretünk majd addig, amíg képes leszel elfogadni és szeretni magadat.
– Ezt persze nem hittem, mert semmi nem volt bennem, ami kivülről láthatóan szerethető. De az a szeretetre éhes, életbenmaradásra sóvárgó részem komolyan vette ezt. És ők is komolyan gondolták. Ezért nem ittam másnap, hogy visszamenjek, és megnézzem, még mindig szeretnek-e. Szerettek, elfogadtak.
Az “addig”-ban benne volt annak a reménye, hogy ez mindenkinél, tehát nálam is szükségszerűen bekövetkezik – vagyis hogy képessé válok elfogadni és szeretni azt a szörnyet, akinek akkor láttam magam.
4) Megtanultam, hogy nem rossz ember vagyok, hanem egy testi-lelki-szellemi BETEGSÉGEM van, amivel szemben tehetetlen vagyok abban a pillanatban, ha alkoholt iszom.
5) Ahogy a többieket kezdtem elfogadni, a nagyon gázos történeteikkel együtt, megértettem, és elfogadtam, hogy MINDEN EMBER MINDEN HELYZETBEN A LEGJOBBJÁT ADJA, amire ő akkor és ott képes. Ez nem volt könnyű kanyar. Még nehezebb volt elfogadni, hogy ez rám is igaz, és az időben visszafelé is igaz. Hogy amikor részegen őrjöngtem a konyhában, ez még mindig eggyel jobb volt annál, mint ha mondjuk késeltem volna, megöltem volna magam, vagy incesztust követek el a gyerekemmel.
6) Ahogy elkezdtem a lépéseken dolgozni, már át volt állítva a gondolkodásom. Volt benne egy FE, és volt benne egy különös szeretet, ami engem is életre keltett, józanon tartott. És volt megbocsátás. Ha szeretettel – önszeretettel – közelítek, és kíméletlen őszinteséggel, akkor elfogadhatóvá válnak kellemetlen személyiségjegyeim, és ott van előttem a lehetőség, hogy kérjem Istent: szabadítson meg tőlük.
Ezt programon kívül, nem-alkoholistaként azért is nehéz lehet megérteni, mert ez egy változási folyamat, amiben lépésről lépésre nyílnak ki ajtók, és csukódnak be másik ajtók. De ha jól megy a dolog, akkor a csukott ajtók mögött már REND van, nem kell már többet kinyitni őket.
Hát valahogy így.
