Székely Szabolcs : Felnőttkori dadogás

2003 jún 6 | Változás

Székely Szabolcs : Felnőttkori dadogás

Amiről ritkán esik szó: Dadogás önálló kezelése

Jó ha tisztában vele a dadogó, hogy több út is áll előtte: vagy
szakember segítségét veszi igénye a dadogás leküzdése érdekében,
vagy önmaga lát neki.

A külső segítséggel való kezelés eredményessége a legeslegjobb
terapeuták esetében 66% is lehet, de ez a szám általában sokkal
alacsonyabb. Elvileg a terapeuták számával növelhetjük a gyógyulás
esélyét.

Spontán gyógyulás létrejöhet akkor, ha a dadogó valamilyen oknál
fogva lassan kezd beszélni, ha nyugodtabb életvitelre vált, ha jobban
elfogadja önmagát és beszédét, ha nem tartózkodik
beszédhelyzetétől, vagy ha többet beszél. Ezek a változtatások nem
tudatosak, vagyis: „Csak úgy megtörténik”, és nagyon keveset lehet
érte tenni.

A harmadik út a folyamatos beszédhez az önálló kezelés. Erre az
elhatározásra a dadogó önmaga jön rá, látva nehéz helyzetét, és
valami olyasmit gondol: „Véget akarok vetni ennek az egész
dadogásnak”. Ekkor belső indíttatásból aktívan kezd dadogásával
foglalkozni önállóan vagy a terapeuta némi segítségével. Szakirodalmat
olvas, érdeklődik a határterületek iránt, és önmaga talál ki feladatokat,
minden komolyabb szakmai tudás nélkül, szinte kizárólag megérzéseire
hagyatkozva. Ezeket lelkesen végrehajtja. Lelkesedése arányban van
sikereivel. Ha úgy érzi javul beszéde, folytatja, ha nem, akkor vagy
abbahagyja, és ebben az életperiódusban nem fog megtanulni
beszélni, vagy addig kísérletezik, míg talál olyan feladatot, amely a várt
eredményt meghozza. Addig folytatja tevékenységét, míg úgy
látja: „Megfelelően tudok már beszélni”. Ekkor vagy teljesen eltűnik
dadogása vagy csökken, de az már lényegesen kevésbé zavarja őt.

Ez a munka hatalmas akaraterőt és kitartó munkát kíván. A sikeres
feladatok előtt akár évekig tartó önmegismerési, kísérletezési munka
lehet, mely eredményeként gyors, szélsőséges esetben hónapok alatti
gyógyulást lehet elérni. A siker hat a dadogóra. Vagy szeretne
másoknak is beszélni gyógyulásának módjáról, vagy nem, de belül
mindenképpen nagyon örül neki. Ha szívesen fogadják módszerét,
foglalkozik annak továbbadásával, és dadogással kapcsolatos
ismereteit tovább bővíti. Esetleg terapeuta válik belőle. A nyugati
országokban és az USA-ban számos olyan logopédus van, aki
korábban súlyos beszédhibával küszködött, önállóan megtanult
beszélni, és önmagán alkalmazott módszerrel remek terapeuta vált
belőle, maga mögé utasítva azokat, akik egész életükben
folyamatosan beszéltek. Hogy csak a leghíresebbeket említsük: Malcolm
Fraser és Charles Van Riper. Végül megemlítenék néhány embert, akik
szintén dadogtak, és később az egész világ megismerte őket: Bruce
Willis, Churchill, Marilyn Monroe és a sort még hosszan lehetne folytatni.

Összefoglalva, minél több ideig és aktívabban keresi valaki a
dadogásból kivezető utat, annál nagyobb az esélye, hogy megtalálja,
felnőtt korban is.

Székely Szabolcs

Archívum

A Facebook szabálya szerint a cikket csak akkor tudja lájkolni oldalunkat, ha egyidejűleg be van jelentkezve a Facebook fiókjába.

Kövessen minket!

Szóljon hozzá!

6 hozzászólás

  1. ismeretlen

    Kedves Érintett!

    Leveléb?l úgy olvasom, hogy nem túl súlyos a dadogása, mégis zavarja. Ez megkönnyíti a helyzetét, mert tiszában van vele, milyen folyamatosan beszélni, kommunikálni.

    Nyilván gondolkodott rajta, mik lehetnek a különbségek a dadogós és nem dadogós helyzetek között. Gondolkozzon tovább! 🙂 Dolgozza fel, és alkalmazza a gyakorlatban is a tapasztaltakat. Nehéz lesz, de tegyen meg mindent!

    A másik lehet?ség az általános értelemben vett beszédkézség javítása: hangos olvasás, kiejtés gyakorlása, helyzetgyakorlatok. Véleményem szerint fontos a minél több féle gyakorlat végzése!
    SzSz

  2. ismeretlen

    Tisztelt Székely Úr!
    Én egy 16 éves fiú vagyok, aki dadog. Bár a dadogásom nem folyamatos, mert valamikor enyhül, valamikor pedig újra jelentkezik. Többnyire a közeli hozzátartozóimmal lép fel e za probléma, a baráti társaságomban nem igazán. Néhányszor ez problémát okoz az iskolai tanulmányaim során is. Ezért az Ön segítségét szeretném kérni. Mi az amit tehetek? Türelmét és segítségét el?re is köszönöm. Elérhet?ség: 03aszda@kola.sulinet.hu

  3. ismeretlen

    Tisztelt Székely Úr!
    Én egy 16 éves fiú vagyok, aki dadog. Bár a dadogásom nem folyamatos, mert valamikor enyhül, valamikor pedig újra jelentkezik. Többnyire a közeli hozzátartozóimmal lép fel e za probléma, a baráti társaságomban nem igazán. Néhányszor ez problémát okoz az iskolai tanulmányaim során is. Ezért az Ön segítségét szeretném kérni. Mi az amit tehetek? Türelmét és segítségét el?re is köszönöm.

  4. ismeretlen

    Tisztelt Székely Úr!
    Én egy 16 éves fiú vagyok, aki dadog. Bár a dadogásom nem folyamatos, mert valamikor enyhül, valamikor pedig újra jelentkezik. Többnyire a közeli hozzátartozóimmal lép fel e za probléma, a baráti társaságomban nem igazán. Néhányszor ez problémát okoz az iskolai tanulmányaim során is. Ezért az Ön segítségét szeretném kérni. Mi az amit tehetek? Türelmét és segítségét el?re is köszönöm.

  5. ismeretlen

    Üdvözlöm. Én egy 22 éves fiu vagyok aki dadog. Már totálisan megemésztet a dadogás. Tönkre tette az életemet. Segítséget szeretnék kérni. Minden információ érdekel a dadogással kapcsolatban. Terápia, feladatok, lehet?ség a gyogyúlásra, hasonlo sorsú fiatalok
    martonow@intermail.hu
    Segítségét el?re is köszönöm

Egy hozzászólás elküldése

Archívum

Share This