Irtzl Károly: A panaszkodás lélektana

Kép nagyítása kattintássalHa elégedetlenek vagyunk valamivel, sokszor tényleg jól esik kipanaszkodni magunkat. Ez egy természetes reakció. Szembesülünk egy problémával, és ahelyett, hogy napirendre térnénk felette, elmennénk mellette, felhívjuk rá valaki figyelmét. Hogy ő is érezze, baj van. Elmondjuk, hogy szerintünk nem úgy történnek a dolgok, ahogy kellene, hogy történjenek. Elmagyarázzuk, hogy ez és ez nem jól működik, aminek — szerintünk — ez és ez az oka. Ezzel elindul egy kommunikációs folyamatot. Ettől persze a gond még nem fog megoldódni, de az első lépést már megtettük. Felismertük a problémát, és elkezdtünk foglalkozni vele.
Most már végre az interneten is panaszkodhatunk. Szörfözés közben könnyű belebotlani az első magyar panaszkodás portálba, ahol érdeklődési körünknek megfelelően válogathatunk a témák között, és megoszthatjuk egymással a világban szerzett negatív tapasztalatainkat.

Hányszor van, hogy falakba ütközünk? Üres tekintettel merednek ránk, és nem értik, hogy mi a bajunk. Ezt a maszkot azután szokták felvenni, miután hiábavaló erőfeszítéseket tettünk azért, hogy megváltoztassunk bizonyos rögzült magatartásformákat. A rögzült magatartás azonban természetéből adódóan ellenáll a változásnak. Előfordulhat, hogy ilyenkor korlátoltnak, érzéketlennek látunk valakit, és megsértődünk azon, hogy nem veszi tekintetbe a helyzetünket.

Minél nagyobb sérelem ér bennünket, annál indulatosabbak és akaratosabbak leszünk. Ezt megérzi a másik fél, és persze még jobban ellenáll, ha csak nem sikerül valamivel jól ráijesztenünk De a demokrácia azért van, hogy ez utóbbi ne sikerüljön. Amikor tehát látjuk, hogy a fal ott van, és nem mozdul — bármennyire is erőlködünk — panaszainkkal szövetségeseket keresünk. Minél erősebb érzelmeket mozgat meg bennünk valami, annál jobban erősödik az elkötelezettségünk valamilyen irányban, és annál szűkebb perspektívából látjuk a dolgokat. Az érzelmi érintettség mindig azt jelenti, hogy a saját szempontunk felerősödik, ezért ha valaki kívülről tud ilyenkor ránézni az általunk bemutatott szituációra, megjegyzéseivel segíthet abban, hogy más megvilágításban kapjuk vissza tőle azt a problémát, amit átadtunk neki.

Nagyon jó érzés, ha a világhálón sorstársakra akadunk, akik hasonló nehézségekkel találták, vagy találják szemben magukat, mint mi. Ez is megkönnyítheti, hogy kialakuljon az a hozzáállás, amivel a helyzetünket eredményesebben kezelhetjük. Ezen a ponton elérkeztünk oda, hogy általában nem csak a világgal van probléma. Első ránézésre mindig úgy tűnik, hogy a sorsunk a körülmények miatt lesz nyomorúságos, de ha mélyebben elgondolkodunk rajta, rájövünk, hogy elsősorban nem a körülményekkel van baj, hanem azzal, hogy még nem tudjuk kezelni őket.

A kommunikáció segít abban, hogy kialakuljon az a megoldásmód, amit a sajátunknak érezhetünk, és amivel elégedettek lehetünk. Az együtt gondolkodás lehetőséget teremt arra, hogy minél jobban megismerjük annak a „falnak” a természetét, és kiterjedését, ami az utunkat keresztezi. Ha körbe tudjuk járni, és meg tudjuk vizsgálni többféle nézőpontból, akkor a félelmeink is csökkenhetnek. Ezzel szélesedik a viselkedés-repertoárunk, és növekszik az esélye annak, hogy túljussunk rajta, lebontsuk, megkerüljük, felmásszunk rá, vagy neki támaszkodjunk.

Az interneten keresztül lehetőség van arra, hogy a hasonló érdekekkel és attitűddel rendelkező emberek hálózatokat hozzanak létre, megosszák egymással a problémáikat, a bevált megoldásmódokat, és közösen új stratégiákat dolgozzanak ki. Az még a jövő zenéje, hogy ez az elektronikus hálózat alkalmas lesz-e arra, hogy olyan közeget biztosítson, ami betölti azt az űrt, ami az emberi kapcsolatainkban keletkezett. Ez az űr paradox módon — szerintem — nem abból adódik, hogy nem elég mélyek a kapcsolataink, hanem éppen ellenkezőleg, hogy érzelmileg túlságosan telítettek.

A „futószalagon” kötött ismeretségeink csak látszólag könnyedek és felszínesek. Mélyebben megvizsgálva őket kiderül, hogy esetlegességük miatt gyakran nagyon sok bizonytalansággal és szorongással terheltek, hogy igenis mélyen megérintenek, és nyomot hagynak bennünk. Az internet egy játékosabb, elfogadóbb, szabadabb kommunikáció lehetőségét kínálja jelenleg. Az még azonban kérdés, hogy mennyire tud majd meghatározó és komoly szerepet betölteni problémáink valódi megoldásában, de ez talán nem is annyira az interneten, mint inkább rajtunk felhasználókon múlik majd. Kísérletezzünk hát! Irány a www.panaszkodas.hu!

2 hozzászólás

Margitsziget2006. április 9. 00:00

Szerintem ez a fajta “panaszkodás” azoknak az embereknek nyútj egyfajta segítséget, kik már közvetlen környezetükben kimerítették mindazokat a “forrásokat” melyek személyes problémáik megoldásában segítenek. Egyfajta védekezési mechanizmus is, mert nem kell közvetlenül szembesülnünk a problémánk által kiváltott reakcióval. A személyesség és az ezzel járó kommunikációs ún. jelek szerintem elengedhetetlenek, ha igazán segítséget várunk.

berkisandor2008. december 1. 00:00

Kedves Irtzl Károly!

Mond Önnek valamit az a név: Berki Sándor?

Üdv és gratula

Berki
berki.s@upcmail.hu

Szóljon hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

A megjelent cikkek és hozzászólások a szerzők szellemi tulajdonát képezik, sokszorosításuk vagy bármilyen felhasználásuk kizárólag írásbeli engedéllyel lehetséges. Minden cikk és hozzászólás tartalma kizárólag a szerzők magánvéleménye, mely független A Lélekben Otthon szerkesztőségének véleményétől.

A portál készítője és karbantartója: Wired Studio