Korbuly Ágnes – Forgách Anna: A transzgenerációs traumák családterápiás megközelítése

“Ha a múltat töröljük az emlékezetből, hogy a gyermekeink emlékezetét ne terheljük ama régi borzalmakkal, akkor a jövővel szemben követünk el bűnt.”
(L .Ulickaja: Daniel Stein, tolmács.)

A korai pszichoanalízis a neurózisok kóroktanát a traumatikus élményekhez köti.

A pszichoanalitikus elméletek egyik kiindulópontja annak a
jelenségnek a megfigyelése, hogy az egyén az elszenvedett
traumatikus élményeket képtelen lereagálni, feldolgozni, így ez a
tapasztalat mint idegen test marad a pszichikumban, ami a
későbbiekben tudattalanul fejti ki működését a lelki apparátusban.

S. Freud, Ferenczi Sándor és Bálint Mihály pszichoanalitikus
munkássága az alapja és meghatározója a traumával kapcsolatos
későbbi pszichológiai elméleteknek, valamint a klinikumban a
pszichoterápiás gyakorlatnak.

Írásunk a transzgenerációs traumákat rendszerszemléletű,
tárgykapcsolati-családterápiás megközelítésben tárgyalja.

Támaszkodik Ábrahám és Török(1998) transzgenerációs fantom
elméletére. Röviden kitér a családterápiák kialakulásának
történetére, felvázolja a rendszerszemléletű családterápia
szemléleti alapjait, felsorolásszerűen ismerteti a tárgykapcsolati
családterápia pszichodinamikus hatótényezőit. Felhívja a figyelmet
arra a rendszerszemléletű megközelítésre, hogy az egyes
családtagok tartós gyógyulása érdekében sok esetben indikált a pár
és családterápia

A transzgenerációs fantom elmélete

Az Egyesült Államokban az 1970-es években kezdődtek meg a
transzgenerációs (azaz szociálisan átöröklött) traumával
kapcsolatos kutatások a náci haláltáborok túlélőinek gyermekeiből
alakult csoportokban. Alapvető feltételezésük az volt, hogy a
másodgenerációs túlélők pszichés problémáját szüleik elszenvedett
traumája okozhatja azáltal, hogy az mintegy átsugárzik a következő
generációra (Rand, Török, 1998.).

Ábrahám Miklós és Török Mária ezt ettől eltérő módon,
komplexebben értelmezte. Elméletük egy korábbi elképzelésükhöz
kapcsolódik. Kezdetben a titokra, mint traumára
összpontosítottak, mely egy szeretett, de egyben szégyenteli
érzésekkel összefüggésbe hozható személy elvesztésével kapcsolatban
alakul ki (Ábrahám, Török, 1998.). A szégyen és a szeretet
ambivalenciája így hasítást idéz elő a szelfben, a rossz élmény
lehasad, nem képes gazdagítani az ént. Tárgyvesztés helyett
egyfajta énvesztést fog átélni az egyén, libidóját nem képes
visszavonni a szeretett tárgyról. Gyásza valódi megjelenését és
pusztító érzelmi hatásait a pszichikum mintegy eltemeti, ezáltal
belső csendbe burkolja, a nyelv elveszti reprezentációs
képességét. Kifejezhetetlen gyásza a szubjektum belsejében elhelyez
egy “titkos sírboltot”, crypt-t (kriptát). Itt
lesz élve eltemetve a veszteség tárgyi megfelelője, mely ettől
kezdve saját, rejtett életét éli. Ezáltal az alany az elvesztett
személlyel közös titkuk őrzőjévé válik, “hordozza”
magában a másikat (Ábrahám, Török, 1998.).

Ennek ábrázolására Ábrahám és Török egy nagyon
szemléletes példát hoz (Ábrahám, Török, 1998., 137. o.): Egy fiú
paciens esetét írják le, aki a fent leírt módon
“hordozta” önmagában 8 éves korában – akkor nála két
évvel idősebb-elhunyt nővérét, aki még halála előtt
“elcsábította” őt. Amikor a fiú elérte a kamaszkort, 14
éves lett, női fehérnemű üzletekből melltartókat kezdett el lopni.
Terápiája alatt volt egy elszólása, mely rávilágított a magában
hordozott crypt-je természetére. Saját életkoraként nevezte meg azt
az életkort, amelyben a nővérének kellett volna lennie, ha életben
maradt volna. Lopásai magyarázatát ő maga fogalmazta meg: “Hát
persze, tizennégy éves korában már szüksége lehetett volna
melltartóra”.

A fiú crypt-je életben tartotta nővérét, tudattalanul követve
érését. ” A fiú tiltott és szégyellnivaló szexuális játékai
semmilyen módon nem voltak szavakkal kifejezhetők. Csakis nővérének
bekebelezése, majd a vele való azonosulás tette lehetővé a fiú
számára topográfiáját, melyet a csábítás jelölt meg” (Ábrahám,
Török, 1998., 137. o.) A fiú ezzel a fajta azonosulással
tulajdonképpen saját testét adta kölcsön egy fantomszerű szerelmi
tárgynak.

A transzgenerációs fantom fogalmát Ábrahám Miklós a
“Megjegyzések a fantomról” című tanulmányában (1975)
dolgozta ki, melynek továbbgondolásában Török Mária is részt vett
(Erdélyi, 2004., Rand, 1998.) Míg a crypt mechanizmusa szorosan az
egyén személyes élményeihez kötődött, a fantom fogalma ezen
túlmutat. A “tünetek már nemcsak a személy egyéni
élettapasztalataiból származtathatóak, hanem valaki más lelki
konfliktusaiból, traumáiból vagy titkaiból is.” (Rand, 1998.,
153. o.)
Itt a személyben nem csupán egy általa szeretett és
elvesztett másik rejtőzik, hanem egy egész kollektív élményvilág,
mely akár több generációt is magába foglalhat, és az alany
tudattalanjába írhatja magát. “A fantom a ki nem mondott
tartalmak interperszonális és transzgenerációs következményeiről
szól
“- mondja Rand Miklós egy interjú alkalmával (Rand,
1998.).

Ábrahám és Török elméletében mintha élesen elválasztaná a crypt
és a fantom fogalmát, számunkra viszont úgy tűnik, hogy a crypt-nél
sokszor a szülők által közvetített fantom bekebelezéséről lehet
szó. Hiszen a személy crypt-jének kialakításában szülei
feldolgozatlan problémái, traumái, fantomjai játszanak
szerepet.

Az ismeretlen múlt (a fantom) jellemzően olyan személyek
esetében kísért, ahol az előző generáció nem ismert. Ilyen
személyek lehetnek az örökbefogadottak, nevelőszülőknél nevelkedők,
illetve állami gondozottak, valamint akik számára felmenőik
ismeretlenek.

A traumatizáltság transzgenerációs hatásai

Ahogy korábban már utaltunk rá, a pszichés trauma fogalma a
pszichiátria és a pszichoanalízis gondolatköréből keletkezett,
eredetileg “sebzést” (külső hatás nyomán keletkező
szöveti szétválást) jelent (Füredi, Németh, Tariska, 2001).
Traumának azokat a fenyegető hatásokat nevezzük, amelyeket a
gyermek az adott időpontban bármilyen okból nem képes feldolgozni.
A Laplanche, Pontalis szótára (1972, id.: Füredi, Németh, Tariska,
2001) alapján a trauma egy olyan állapot, amikor “a pszichikum
olyan erős izgalomba kerül, hogy annak levezetése vagy feldolgozása
a szokásos módon nem sikerül, így az energiaháztartásban tartós
zavar keletkezik”. Ezt a fajta izgalmi állapotot kiválthatja
folyamatosan halmozódó, de egyszeri esemény is, a lényege az, hogy
az adott behatással az egyén aktuálisan nem tud megbirkózni, a
helyzettel szemben tehetetlenné válik. Ennek az állapotnak a
súlyossága az azt kiváltó esemény intenzitásától, illetve a gyermek
(mentális, személyiségbeli) fejlődési szintjétől függ.

Masud Khan (1974., id.: Fónagy, Target, 2005.) az anya fontos
“pajzs” szerepét emeli ki a csecsemő életében. Ha ez a
pajzs hiányos, az fokozottabb sérülékenységhez, kumulatív
traumákhoz vezethet.

A traumatikus élmények negatív hatásaival szemben védettebb a
biztonságos kötődési mintázattal rendelkező gyermek. A gyermek
biztonságos kötődésének kialakulását az “elég jó” anyai
holding funkciók segítik: az anya képessége a gyermek érzéseinek
befogadására, tartalmazására és megfelelő módon való tükrözésére,
vagyis az anya érzelem- szabályozó képességének megfelelő szintű
érettsége.

Azok a szülők, akik saját korai kötődési élményeikben traumákat
szenvedtek el, és traumáik feldolgozatlanok maradtak, saját
önszabályozási deficitjük miatt képtelenek tartalmazni csecsemőjük
negatív érzelmi megnyilvánulásait, így ott várhatóan a gyermekeik
önszabályozási funkciója is sérül. A szülő/gondozó önszabályozó
funkciójának fejlődési deficitje ilyen tekintetben
transzgenerációs hatású a gyermek önszabályozó funkciójának
fejlődésére.

A család funkciójának egyik lényeges eleme, hogy a szociális
biztonság mellett pszichés védettséget is nyújt a családtagoknak:
jó esetben van kihez fordulni, ha baj van.

Amennyiben a családban több családtag személyiségének sérültségi
foka egy bizonyos szinten túlmutat, az egyes családtagok
tartós pozitív változása érdekében az egyéni terápia mellet sok
esetben érdemes család ill. párterápiát is alkalmazni
. A család
minden tagját bevonni a terápiás folyamatba, a családot, mint
rendszert “kezelni”. A gyógyítás folyamatában az egyéni-
és családterápiát együttesen, egymást kiegészítve alkalmazni. Ezzel
megelőzhetők a családtagok közötti tünetváltások, vagyis hogy az
egyik családtag állapotjavulásával párhuzamosan a másik
családtagnál állapotromlás lépjen fel.

A családterápiáról

A családterápia gyökerei a 30-as évek pszichoanalíziséig
nyúlnak vissza.

Elsőként a pszichoanalitikusok látták szükségét, hogy
pacienseik gyógyulása érdekében azok családtagjait is bevonják a
közös munkába.

A pszichoanalitikus Obendorf(1938) házaspárok tagjait egymást
követően analizálta, miután észrevette, hogy az egyik fél javulása
a másiknál állapot romlást eredményezhet. Az ilyen komplementer
kapcsolatoknál pusztán az egyik fél változása a kapcsolati
egyensúly megbillenésével járhat, ezért látta szükségesnek a másik
fél bevonását is a terápiás munkába. Az USA-ban az ötvenes évek
kezdetétől, Európában a nyolcvanas évek eleje óta a családterápia
széles körben alkalmazott kezelési módszer.

A családterápiás iskolákon belül az elméleti megfontolások és a
módszertani munka szempontjából hangsúlyeltolódás van abban a
tekintetben, hogy a terápiás folyamat során a fókusz a családtagok
intrapszichés történésein, vagy/és a családtagok közötti
kommunikáción van.

Napjainkban már egyre kevésbé határolódnak el egymástól az
egyes családterápiás irányzatok, inkább az integratív szemlélet és
munkamód dominál.

A különböző családterápiás iskolákban közös a
rendszerszemléletű megközelítés:

A család egy élő nyitott rendszer, mely működése során állandó
egyensúlyra törekszik. Az egyensúly minősége lehet egészséges és
patológiás. Patológiás egyensúlynál a család diszfunkcionálisan
működik. Ilyen lehet valamely családtag pszichés vagy akár
szomatikus megbetegedése, ill. valamilyen működési zavar a
családban. Rendszerszemléleti megközelítésben a legkülönbözőbb
lelki zavarok, pl. szorongás, depresszió, drog- fogyasztás, a
gyermek magatartászavara, vagy valamely családtag lelki hátterű
testi megbetegedése a rendszer megbomlott egyensúlyi állapotának
jelzője, mely ugyanakkor a már kórossá vált egyensúlyi állapotban
segíti a rendszert a fennmaradásban .

Például ilyen, mikor a gyermeki és szülői alrendszer közötti
határok átjárhatóak, a szülő-gyerek szerepek felcserélődnek,
parentifikálódik (felnőtt szerepbe kényszerül) a gyermek, a szülők
egészségügyi vagy mentális problémái miatt. Más esetben lehet a
házastársi ki nem mondott konfliktusok megjelenítője a gyermek
tünete. Ilyen lehet egy gyerek éjszakai felriadása is. A gyerek
tünete amellett, hogy jelzésértékű, egyúttal el is tereli a
figyelmet a szülők egymás közötti konfliktusáról. Ahelyett, hogy
saját problémájukkal foglakoznának, a figyelem a gyerek felé
fordul, a gyermek tünetét kiváltó eredeti okok rejtve maradnak. A
gyerek hordozójává válik szülei konfliktusának. Mind a gyermek mind
szülei számára tudattalan a tünet patológiás családi
egyensúlyfenntartó funkciója. Ilyenkor a gyógyulás érdekében a
patogén közeg (rendszer) egészére kell irányulnia a terápiás
beavatkozásnak, ettől remélhetjük a tartós változást.

A családterápia célja az egyén tünetének megszüntetésén túl az
azt létrehozó és fenntartó kapcsolatrendszer megváltoztatása,
működészavarának orvoslása.

Hogyan segít a pszichodinamikus tárgykapcsolati
családterápia?

  • Dolgozik a családtagok közötti indulatáttétellel.
  • A terápiás folyamatban dolgozik az egyéni, valamint
    a családi tudattalan tartalmakkal.
  • Elemzi és lebontja a projektív identifikációs
    folyamatokat.
  • A terápia során intenzíven dolgozik a destruktív
    interakciós minták átdolgozásán.
  • Terápiás célként a családtagok patológiás működésének
    csökkentését határozza meg a családtagok én-funkcióinak erősödése
    révén, a családi kapcsolatokban bekövetkező pozitív változásokon
    keresztül.

Irodalom:

Ábrahám, M., Török, M. (1998): Rejtett gyász és titkos szerelem.
Részletek a Burok és mag c. könyvből, Budapest:
Thalassa 1998/2-3: 123-157

Bálint, M. (1999): Az én fejlődésének korai állapotai.
Elsődleges tárgyszeretet. In: Elsődleges tárgyszeretet és
pszichoanalitikus technika. Ford. Huller Ervin és Kosztandinidisz
Diana. Budapest, Animula. 88-105.

Dina, Wardi (1995): Emlékmécsesek. A holocaust gyermekei,
Budapest: Ex libris kiadó.

Erdélyi, I. (2004):A “fantom”-jelenség mint
transzgenerációs örökség, In: Erdélyi, I. Tér és tükör,
Budapest: Flaccus, 56-65

Fonagy, P., Target, M. (2005): Pszichoanalitikus elméletek a
fejlődés pszichopatológia tükrében. Gondolat Kiadó, Budapest.

Füredi, J., Németh, A., Tariska, P.(szerk) (2001): A
pszichiátria magyar kézikönyve. 2. bővített, átdolgozott kiadás,
Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest.

Herman, J (2003): Trauma és gyógyulás. Háttér Kiadó – Kávé Kiadó
– NANE Egyesület, Budapest

.Dr. Telkes József (1982):A családterápia irányzatai.

Összefoglaló tanulmány a családi csoportokkal foglalkozó
munkatársak számára

Népművelési Intézet Művelődési Otthon és Klub Osztálya.

Szóljon hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

A megjelent cikkek és hozzászólások a szerzők szellemi tulajdonát képezik, sokszorosításuk vagy bármilyen felhasználásuk kizárólag írásbeli engedéllyel lehetséges. Minden cikk és hozzászólás tartalma kizárólag a szerzők magánvéleménye, mely független A Lélekben Otthon szerkesztőségének véleményétől.

A portál készítője és karbantartója: Wired Studio