Vizi János: Milyen nemű az erőszak?

Milyen nemű az erőszak?

Nincs új a Nap alatt

Nyugaton is csak az utolsó évtizedek fejleménye, hogy többé-kevésbé sikerült meghaladni azt a meggyőződést, hogy a kapcsolatban a férfi az elkövető, a nő pedig az áldozat. Nálunk még most sem tartunk itt. Holott a modern történelemben az egyik legtöbb férfi áldozatot követelő bűncselekmény sorozat Magyarországon történt. Az 1911-29 között „tevékenykedő” tiszazugi méregkeverőkről van szó. Az áldozatok száma vitatott, a bíróság 162(!) esetet látott bizonyítottnak, de egyes becslések magasabb, akár ezret elérő számot valószínűsítenek. 28 személyt ítélt el bíróság, ebből 26 nő volt. Az áldozatok kezdetben „nem kívánt” férjek, férfiak voltak, később „sorra kerültek” a család számára terhes öregek, betegek, gyermekek. Magzatelhajtást is rendszeresen végeztek. Az eset alig 100 éve volt, ennyi idő alatt az emberi természet – akármit is jelentsen ez – jelentősen nem változik.

 

Néhány fogalomról

Magyarországon szinte kizárólag a családon belüli erőszak fogalmát használják. Ezzel szemben a nemzetközi szakirodalomban sokkal inkább használják a domestic (házon belüli) erőszakot. Ez nem puszta terminológiai kérdés. Egyrészt kérdés, ki tartozik a családhoz? Azok a rokonok, hozzátartozók, akik egy háztartásban élnek, vagy azok is, akik (már) nem? Pl. elvált házastárs, távol élő egyéb személyek, alkalmi partnerek is? Ez azért probléma, mert ők is elkövetői lehetnek erőszakos cselekményeknek.

Másrészt az erőszaktevők között vannak, akik nem rokonok, hozzátartozók, de bizalmi kapcsolatban állnak az áldozattal, esetleg hatalmi viszony is van közöttük. Ide sorolhatók a barátok, szomszédok, orvosok, tanárok, egyházi személyek, a bébiszitter, stb.-stb. Ezekkel az elkövetőkkel a magyar szakirodalom alig foglalkozik.

A hazai tudományos, vagy magukat ilyen színben feltüntetni kívánó publikációk, de a közmédia családon belüli erőszak címén szinte kizárólag a férfiak nők, illetve gyermekek elleni erőszakos cselekményeivel foglalkozik, ezen belül is inkább az előbbivel. A nemzetközi szakirodalom a házon belüli erőszakon belül elkülönít intimate partner violence-t. Ezt magyarra kissé pontatlanul párkapcsolati erőszaknak szoktuk fordítani. Azért pontatlan a magyar kifejezés, mert nem minden intim partneri kapcsolat minősíthető párkapcsolatnak. A részletek taglalása nélkül csak a randi-erőszakra (dating violence) utalok, ami sajnos, nálunk is egyre gyakoribb.

A következőkben a terjedelmi korlátok miatt csak a párkapcsolati erőszakkal foglalkozom, kiemelten a férfi sértettekkel.

 

Ideológia vagy (tudományos) objektivitás?

A házon belüli, ezen belül a párkapcsolati erőszak értékelése Magyarországon minden oldalról terhelt a tényeket figyelmen kívül hagyó, szubjektív, sőt, ideologikus megközelítésekkel. Az egyik oldal igyekszik negligálni a problémát. Erre utalnak többek között az ezzel a kérdéssel kapcsolatos jogalkotás hiányosságai, a megfelelő intézményrendszer kialakításának elmaradása, a ráfordítások szűkössége, stb. Ez a megközelítés „gender semleges”, ugyanúgy negligálja a nők, mint a férfiak elleni erőszakot.

A másik oldal megnyilatkozásai szerint a házon belüli erőszak szinte kizárólag arról szól, hogy a férfiak abuzálják a nőket és a gyermekeket. A férfiak elleni erőszakot – ha egyáltalán elismerik – sporadikus jelenségnek tartják, illetve úgy értékelik, hogy önvédelemről, jogos védelemről van szó. Álláspontjuk szerint ilyenkor is a férfi az agresszor, a nő csak védekezik, illetve „visszatámad”. A kis számú, tudományos értékű hazai kutatás ezt a vélekedést nem igazolták. Ez nem meglepő, hiszen a külföldi kutatások következetesen az igazolják, hogy az egyéb áldozati csoportokkal szembeni (gyermekek, idősek, a fogyatékossággal élők, otthon ápolt krónikus betegek, stb.) erőszakos cselekmények elkövetői között hasonló arányban szerepel a két nem. Hozzáteszem, hogy „természetesen” a sértettek is mindkét nemből kerülnek ki. Ezekkel az áldozatokkal kapcsolatban nemigen lehet az igazolni, de még feltételezni sem, hogy önvédelemről lehetne beszélni. Ugyanakkor a kutatások azt is igazolták, hogy az elkövetői agresszió ritkán „egyirányú.” Ezt a hazai megnyilatkozások többnyire arra egyszerűsítik, hogy az a férfi, aki agresszív a partnerével, az agresszív a gyerekekkel is. Szélesebbre tárva a sértetti kört, azt találjuk, hogy aki – nemétől függetlenül- agresszív a fentebb felsorolt kiszolgáltatott áldozati csoportokkal, az nagyobb valószínűséggel agresszív a partnerével szemben is.

A hazai két szembenálló oldal közös vonása, hogy nem foglalkoznak a külföldi kutatások által konzekvensen feltárt, igazolt tényekkel, adatokkal. Teszik ezt annak ellenére, hogy ezek közül sok pár kattintással, ingyenesen elérhető az Interneten. Abban is közösek, hogy ha bárki szembesíteni akarja őket ezekkel, azt alaptalan támadásként értékelik, és mögöttes célokat tételeznek föl.

 

Hímnemű-e az agresszivitás?

Még ma is él az a hiedelem, hogy az agresszivitás mértéke a tesztoszteron szinttel szorosan összefügg, ennek megfelelően a férfiak lényegesen agresszívebbek a nőknél. Ez a vélekedés olyan kutatásokon alapul, amelyek alanyai különféle kóros állapotokban szenvedők (XYY szindróma, veleszületett mellékvese túltengés, stb.), illetve speciális csoportokon (agresszív bűnelkövetők, élsportolók, anabolikus szteroidokat használó testépítők, stb.) voltak. Azonban a későbbi, normál populáción végzett kutatások ezt az összefüggést nem igazolták, csak nagyon gyenge korrelációt mutattak ki a tesztoszteron szint és az agresszivitás között.

Az agresszivitás mértékét vizsgálva a két nemben rendre az derült ki, hogy ha az agresszivitás mértékét Gauss-görbén ábrázolják, a férfiak görbéje csak kis mértékben tolódott jobbra. Ez azt jelenti, hogy az átlagnépességben az agresszivitás hasonlóan oszlik meg a nemek között, gyakorlatilag alig van a nők görbéjéből „kilógó”, vagyis az átlagnál agresszívebb férfi. agresszivitást mutató férfi. Ezek a férfiak ugyanakkor az átlag férfinál is agresszívabbak.

Ezek az eredmények tulajdonképpen nem meglepők, komplex magatartásokat nagyon ritkán sikerül egyszerű biológiai tényezővel magarázni.

 

Mit mutatnak a számok?

A témához a tudomány oldaláról közelítő Országos Kriminológiai Intézet munkacsoportja szerint nem lehet pontos számokat szerezni, mert a rendőrség és az ügyészség közös adatbázisa (ERÜBS) nem tartja ilyen pontossággal az adatokat (sértett, áldozat viszony, stb.). Ezért hazai adatokkal nem foglalkozom. Erre azért sincs szükség, mert a fejlett világ országaiból származó adatok nagyjából hasonlóak, nincs semmi okunk arra, hogy feltételezzük, Magyarország kilóg a sorból.

Nem akarom az olvasókat számok tömegével untatni, ezért csak a tudományos világban az egyik legnagyobb tekintélynek örvend epidemiológiai kutató intézet tavaly publikált tanulmányából idézek néhány adatot. .[1]  Ahogyan az lenni szokott, a tanulmány első szerzője hölgy, a többi 7 szerző közül 4 biztosan hölgy, a maradék 3 nemét „egzotikus” keresztneveik miatt nem tudtam megállapítani.

 

Pszichológiai erőszak

Rendkívül gyakran lehet olvasni, hallani a hazai megnyilvánulásokban, hogy a pszichológiai erőszak lényege, hogy a férfi agresszor megfélemlítéssel, fenyegetéssel, zsarolással, hasonlókkal akadályozza a sértett nőt, hogy elhagyja, hogy segítséget kérjen. Az ilyen magatartás valóban nagyon gyakori, azonban a szakirodalom nem ezt érti pszichológiai erőszak alatt. A skála a partner megalázásától, mások, illetve a gyerekek előtti kigúnyolásától, lehetetlen követelmények állításán (keress többet, délután korán legyél itthon, stb.) a nyílt megcsaláson át egészen az állandó elhagyással való fenyegetőzésen, sőt, időnként hosszabb-rövidebb elköltözésen át az öngyilkossági kijelentésekig terjed. Van, hogy a lelki bántalmazás kölcsönös, de gyakran csak az egyik fél él ezzel a másikkal szemben.

Az említett amerikai tanulmány megállapításai szerin az USA-ban a nők és a férfiak egyaránt közel fele él át lelki bántalmazást élete során. A kutatást megelőző évet illetően a férfiak 18, a nők 14%-a számolt be ilyenről.

 

Fizikai erőszak

Talán ez a legismertebb nálunk, ezért ezt nem részletezem. A „kisebb súlyú” fizikai erőszak (lökdösés, pofon, tárgyak hajigálása a másikhoz, stb.) előfordulási adatait illetően a különféle kutatások nem teljesen egybehangzóak. Olyan felmérés is ismert, amely szerint az „enyhe” fizikai erőszak elkövetői többsége nő, de ennek ellenkezőjét állítja, míg vannak, akik szerint a két nemet egyenlő felelősség terheli e tekintetben.

Abban egybehangzóak az eredmények, hogy a súlyos fizikai erőszak (sérülést okozó bántalmazás, tárgyakkal okozott sérülés, életveszélyt, halált okozó testi sértés, stb.) tekintetében a nők sokkal veszélyeztetebbek. Az idézett amerikai felmérés szerint élete során a nők negyede, a férfiak egy hetede szenved el súlyos fizikai erőszakot partnerétől.

 

Szexuális erőszak

A hazai köztudatban talán a férfiak elleni szexuális erőszak a legkevésbé ismert, elfogadott. Ezzel szemben a szóban forgó kutatás szerint az USA-ban10 nőből 1-et erőszakolja meg intim partnere élete során, míg a férfiak 2,2%-át kényszerítik arra, hogy hatoljon be valakibe. Élete során 6 nőből 1, vagyis a nők közel 16%-a, csaknem 19 millió fő szenved el a megerőszakoláson túl egyéb szexuális erőszakos cselekményt. Ugyanezek az adatok. férfiakra nézve 12 férfiből 1, azaz 8,0%, kb. 9 millió fő. Látható tehát, hogy szó sincs arról, hogy a férfi áldozatok ritkák, mint a fehér holló

Természetesen nem ritka az erőszak azonos nemű párok között. A megerőszakolásnak „csak” 8,6 %-át követik el nők férfiak ellen, ez 160 ezer áldozatot jelent.

Meglepő adatokat találunk a behatolásra kényszerítésnél. Az esetek közel16%-át követik el csak férfiak, ez valamivel több, mint egy millió áldozat. Csak nők felelősek 78,5%-ban, ez kicsit több, mint 5 millió 300 ezer(!) férfi sértettet jelent! A fennmaradó eseteket férfiak és nők követik el társtettesként. A nők részesedése ebben az erőszakformában tehát meghaladja a 80%-ot.

A tanulmány természetesen részletesen tárgyalja a szexuális erőszak különféle formáit, összefüggéseit az egyéb erőszakkal. Terjedelmi okból erre nem térhetek ki, csak annyit jegyzek meg, hogy – nem meglepő módon – meglehetősen nagy az átfedés, az a párkapcsolat, amelyben megjelenik az erőszak, általában annak a többi formája is nagy valószínűséggel előfordul.

 

 

Felmerül a kérdés, vajon miképpen lehet egy férfit behatolásra kényszeríteni? Ezen a téren sincs új a Nap alatt, lásd a lányai által leitatott Lót ószövetségi történetét. Természetesen súlyos fizikai fenyegetéssel (lőfegyver, stb.) is el lehet ezt érni. Az utóbbi években már az alkohol, illetve a félelem merevedés gátló hatását is ki lehet védeni úgy, hogy a férfit merevedés javító gyógyszer bevételére kényszerítik- ismertek ilyen esetek is. De különféle fenyegetések, zsarolások is előfordulnak. Számomra a leginkább gyomorforgatóak azok az esetek, amikor a gyermek láthatását kötik szexhez.

Vannak kifinomultabb eszközök, egy saját praxisomban előfordult esettel illusztrálom ezeket. Tucatnyi ilyen kliensem volt, azért választottam éppen ezt, mert állatorvosi lóként a legtöbb mozzanatot tartalmazza. Egy harmincas éveinek végén lévő, nős, két gyermekes férfi – nevezzük Györgynek – jelentkezett nálam hangulati-, szorongásos panaszokkal, alvászavarral. Egy viszonylag „kis szakmában” dolgozott egy multi leányvállalatánál, meglehetősen magas fizetésért. Jóképű, magas, kisportolt, intelligens férfi volt.  Főnöke tipikus karrierista hölgy volt, nevezzük Juditnak. Judit soha nem akart családot, gyereket, élete fő célja a karrier, a minél magasabb jövedelem, a luxusfogyasztás, stb. Judit György elmondása szerint tipikus példája volt a „dögös negyvenesnek”, jó alakú, szép arcú, ápolt, szexi. Ahogy mondani szokás, minden ujjára kaphatott volna tíz férfit is.

György eleinte fokozott munkahelyi stresszel, homályos munkahelyi konfliktusokkal magyarázta panaszait. Ezek körül forogtunk, a terápia elakadt. Pár ülés után György kitálalt. Elmondta, hogy a cég projektjein a munkatársak sokat dolgoztak együtt, beleértve Juditot is. Egy idő után Györgynek feltűnt, hogy egyre gyakrabban maradnak benn Judittal kettesben túlórázni. Rá is kérdezett, hogy miért ő a kiválasztott, Judit azt mondta, ő a legjobb munkaerő, vele tud a leghatékonyabban dolgozni. Egyébként Judit megfelelően ellentételezte a túlmunkát, György soron kívül nagyobb autót kapott a cégtől, a projektpénzekből a bónusza is emelkedett. Ez kliensemen kívül György féltékenykedő feleségét is megnyugtatta, igazolva látták, hogy valóban „csak” túlmunkáról van szó.

Egy este Judit azt mondta Györgynek, hogy a fennmaradó kérdésekhez már nem kell az irodában maradniuk, menjenek el vacsorázni és ott folytassák a munkát. György tiltakozott, hogy már késő van ehhez, inkább halasszák holnapra. Judit közölte, hogyha nem megy el vele vacsorázni, akkor elmondja György feleségének, hogy nem munkával töltötték az időt. Hozzátette, hogy úgysem hiszi el az asszony, hogy egy ilyen nőnek, mint ő, bárki ellen tudna állni. György elment a vacsorára, ezzel lefelé húzó örvénybe került. Judit egyre keményebb dolgokkal zsarolta, ezek között szerepelt a feleség megkeresése, a kirúgás. Judit kijelentette, hogy az ő keze messzire elér, olyan hazugságokat tud elterjeszteni Györgyről, hogy ebben a kis szakmában többé nem tud elhelyezkedni.  A fenyegetések hatására György kvázi gigolóként működött, kísérte Juditot moziba, színházba, hamarosan a vacsorák már Judit lakásán történtek és az ágyban végződtek. Juditnál(!) mindig volt merevedés javító gyógyszer is.

György folyamatosan azon rágódott, hogy mit tegyen. Attól félt, hogy a felesége egy szót sem hinne a történetéből, ha valamely hatósághoz fordulna, kiröhögnék, de ha komolyan vennék, akkor is egy állítás állna szemben egy tagadással. Próbált beszélni Judittal, de a hölgy csak nevetett, „amíg meg nem unlak, addig így lesz.” Nyilvánvaló, hogy Juditnál a szexuálisak mellett ugyanazok a hatalmi motivációk is működtek, mint amilyeneket a férfi-nő hierarchikus kapcsolatban.

Bevallom, az esetet nem sikerült terápiában megoldani, az élet segített. Juditnak kiváló külföldi pozíciót ajánlottak a cégnél. Ahogy elkezdett készülni a költözésre, teljesen elvesztette érdeklődését György iránt, távozásáig a munkahelyen is hideg, elutasító magatartásra váltott.

 

A párkapcsolati erőszak lelki következményei

A részleteket mellőzve azt a megállapítást tehetjük, hogy a férfiak többsége a nőknél jobban vészeli át párkapcsolati erőszakot. A tanulmány adatai szerint a nők 62%-a él félelemben, 57%-a aggódik a személyes biztonságáért, 52%-a pedig poszt-traumás stressz tüneteit mutatja. A férfiaknál ugyanezek az adatok rendre 18, illetve 17-17%.

 

Utószó

Magyarországon, ha valaki meg merészeli említeni, a házi erőszak, ezen belül a párkapcsolati erőszak nem írható le a férfi=elkövető, a nő=sértett egyszerű formulájával, hogy férfi áldozatok is vannak, akkor nagyon hamar megkapja, hogy el akarja terelni a figyelmet a nők elleni erőszakról, sőt áldozathibáztatónak kiáltják ki. Természetesen létezik az áldozathibáztatás, de ennek is vannak férfi elszenvedői – lásd pl. a pszichológiai agressziónál említetteket.

Annak idején Ranschburg Jenő is egészen durva – tegyük hozzá, igazságtalan – támadásokat kapott A meghitt erőszak című könyvéért, nem is szólva Tamási Erzsébetről, aki nő lévén „duplán árulónak”.minősült. Ilyen jó társaságban én is vállalom az esetleges támadásokat. A „művelt nyugaton” már nem dívik ez az egyoldalú megközelítés, de feltűnő, hogy a férfiak elleni erőszakról szóló publikációkat ott is többnyire női kutatók jegyzik – mint a jelen cikkben idézett tanulmányt is.

Mindezekre tekintettel nyomatékosan hangsúlyozom, hogy írásomnak nem célja a nők, vagy bárki ellen irányuló, bármilyen formában megnyilvánuló erőszak tagadása, bagatellizálása, sőt! Természetesen nem volt célom az áldozathibáztatás sem – legyen az áldozat nő, vagy férfi. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy az egyoldalúság, az ideologikus megközelítés, a tudományos megközelítés lesöprése sérti egyes áldozati csoportok érdekeit. A párkapcsolati erőszak terén gátolja a férfiakat abban, hogy segítséget merjenek, tudjanak kérni. Az egyéb áldozati csoportokkal kapcsolatban a nők, gyermekek elleni erőszakra szűkítés elvonja a figyelmet róluk, holott az idősek, fogyatékossággal élők, otthon ápolt betegek érdekérvényesítő képessége még a többi áldozati csoportnál is sokkal rosszabb.

Bárki ellen elkövetett, bármilyen formában megjelenő erőszak elítélendő, üldözendő, megelőzendő. Ehhez fel kell tárni a helyzetet, megfelelő metodikával végzett, tudományos igénnyel végzett kutatásokra van szükség.

[1] https://www.cdc.gov/violenceprevention/pdf/NISVS-StateReportBook.pdf

Egy hozzászólás

Szorina2020. május 9. 19:02

Annyi igazság van benne, hogy esetek vannak, amikből két egyforma nincsen. De szerintem aki a nők elleni bántalmazásról beszél, az se azt mondja, hogy csak férfi lehet az elkövető és csak nő az áldozat. A nők elleni erőszak egy külön kategóriává tudott hízni, mert például Magyarországon is van egy komoly kulturális háttere.
Nekem ez mindig olyan fura, amikor valaki nekiáll azzal bagatellizálni ez a konkrét területet, hogy de “a nők” is bántják “a férfiakat”. Nekem ez kicsit túl eccerücske logika és egyszerűen legyilkolja a beszélgetést. Pláne a végén ezzel a “jöhetnek a kövek” jellegű kiállással. Nincs harc, beszélgetni kellene, mindenféle egymásra mutogatás meg általánosítások nélkül.

Szóljon hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

A megjelent cikkek és hozzászólások a szerzők szellemi tulajdonát képezik, sokszorosításuk vagy bármilyen felhasználásuk kizárólag írásbeli engedéllyel lehetséges. Minden cikk és hozzászólás tartalma kizárólag a szerzők magánvéleménye, mely független A Lélekben Otthon szerkesztőségének véleményétől.

A portál készítője és karbantartója: Wired Studio