Szendi Gábor: Az alkoholizmus; amikor még megelőzhető
Az alkohol közismerten szorongáscsökkentő és hangulatjavító vegyület, amely oldja a félelmeket és a gátlásokat. Másik ismert tulajdonsága, hogy könnyen hozzá lehet szokni, vagyis ugyanazt a hatást egyre nagyobb adagokkal lehet csak elérni. S végül, talán a legveszélyesebb tulajdonsága, hogy lelki és fizikai függőség alakul ki rá, vagyis aki huzamosabb ideig használja, pl. szorongáscsökkentés céljából, az egy idő után már nem tud lemondani róla.
A Journal of Affective Disorders című neves lapban jelenik meg hamarosan Dr. Márquez és munkatársai írása a pánikbetegek körében viszonylag gyakori alkoholizmusról. Vizsgálatukban 274 pánikbeteget vizsgáltak meg, s ezek közül 9.4% volt alkoholista. A szerzők szerint a páciensek alkoholizmusa kudarcba fulladt “öngyógyító kísérlet”. A Journal of Clinical Psychiatry –ban jelent meg Dr. Weiss és munkatársai vizsgálata, amelyben 84 alkohol-elvonókúrán résztvevő beteget vizsgáltak meg, és azt találták, hogy közöttük 19 személy (22%) szenved valamilyen szorongásos betegségben, s e 19 személy közül 12 (!) szorongásos betegsége miatt kezdett inni. A szerzők arra következtettek, hogy e 12 személy ma nem lenne alkoholista, ha annak idején szorongásos betegségüket szakszerűen kezelték volna. Egy kanadai vizsgálatban alkoholbetegek 50%-nál találtak agorafóbiát, szociális fóbiát és egyéb szorongásos betegséget. E betegek egy jó részénél szintén feltételezhető, hogy önkezelési kísérletük fordult át alkoholizmusba.
Egy amerikai vizsgálatban Dr. Otto és munkatársai pánikbetegek 25%-nál talált alkoholizmust. Erős hajlamosító tényezőnek találták azt, ha az illető már gyermekkorában szorongásos személyiség volt, vagy később szociális fóbiássá vagy depresszióssá vált. Egy francia vizsgálatban 155 vizsgált pánikbeteg közt találtak 32 alkoholistát. Egy másik amerikai vizsgálatban az agorafóbiások 20%-a bizonyult alkoholistának.
Az Archives of General Psychiatry ismert szakfolyóiratban jelent meg 2000-ben Dr. Kushner és munkatársai vizsgálata, melyben kísérletileg is megerősítették, hogy az alkohol valóban csökkenti a pániktüneteket, ill. a pánikot provokáló tényezők hatását, s szerintük ez a pánikbetegeket további alkoholfogyasztásra serkenti.
A vizsgálatok kapcsán elég egyértelmű kép rajzolódik ki: ha ezek a betegek időben megfelelő kezelést kértek vagy kaptak volna, akkor ma nem lennének alkoholisták. A pánikbetegség és a különféle szorongásos betegségek pszichológiai és pszichiátriai módszerekkel jól kezelhetők, de az alkoholizmusról tudjuk, hogy az odavezető út széles autósztráda, de a kifelé vezető út keskeny kis palló egy szakadék felett. Fontos, hogy a beteg és/vagy környezete időben felismerje, hogy a szorongásoldás önpusztító módja az alkohol, s a beteg időben jusson el szakszerű kezelésbe. Szakszerű kezelés alatt azonban nem azt értem, hogy a beteg pszichés problémáit, szociális konfliktusait, élete kilátástalanságát nyugtatók és antidepresszánsok szedésével próbálja elnyomni. A tapasztalatok szerint az esetek jó részében nem ez, hanem a szakszerű pszichoterápia a megoldás. Ez időigényesebb, de hosszú távon hatékonyabb. Ahogy az alkohol, úgy a gyógyszerek sem oldják meg helyettünk a problémákat.
