Béni József – Gondolatok az apák szerepéről gyermekük fejlődésének tükrében

Sokszor gondolok arra, hogy látok apákat komoran, távolságtartóan, vagy akár félve beülni a rendelőmbe – tisztelet néhány kivételnek –, mivel igencsak szokatlan nekik ez a helyzet, és nagy örömömre szolgál mikor mosolyogva, gazdagabban, önmagukkal és családtagjaikkal jobb viszonyban látom őket távozni. A köztudatot tekintve talán szokatlan, ha az apa lelkéről, az apa személyiségéről, ha apa és fia, apa és lánya, vagy az apa és család kapcsolatáról beszélünk. Pedig mindez igencsak átgondolásra érett téma. A tudományban rengeteg cikk és írás születik, mely a méltán fontos anya és gyermeke közötti kapcsolatot, illetve annak a gyermek személyiségfejlődésére gyakorolt hatását vizsgálja. Ugyanakkor az apákkal, az apa szerepével, gondjaival jóval kevesebbet foglalkozik, pedig illene. Ebben az írásban ezt a hiányt szeretném némiképp pótolni. Az apák lelkéről elmélkedve áttekintem az apák örömeinek és gondjainak fontos sarokpontjait, és mindezen nehézségeknek a gyermekük és családjuk életére gyakorolt hatását.

A lélek dolgaival való foglalkozás nem tartozik a férfias szokások közé, még a mai korban sem. Bizonyos módon szégyennek, férfiatlannak is érezheti egy férfi, ha a nehézségeivel, problémáival, akár az érzéseivel akarna foglalkozni, vagy segítségért folyamodni. A sztereotip férfikép azt sugallja, hogy egyedül kell megküzdeni a problémákkal – férfiaktól nagyon sokszor hallom, hogy „megoldom egyedül”, szégyen felvállalni, hogy ez időnként nehéz. A férfilét és az apalét egyrészt hatalmas örömforrás, ugyanakkor bőven szolgáltathat olyan nehézségeket és problémákat, melyekkel nehéz egyedül megbirkózni, hiszen nem mindenkinek van elég tapasztalata, tudása, vagy jó „mintája” arra, hogy hogyan legyen elég jó férfi, elég jó apa, vagy elég jó ember. Úgy érzem korunkban egyfajta kulturális nyomás nehezedik a férfiakra, hogy jobban vegyenek részt a család lelki életében. A „hagyományos” férfiképpel ez nehezen összeegyeztethető: egy férfi legyen „kemény harcos” a világban (és persze bánjon jól a munkatársaival, ügyfeleivel), otthon pedig játékos, gyengéd, szerető és egyben tekintélyes, időnként pedig kerettartó, szigorú férfi és apa. Ez a kettősség, hármasság nem könnyen integrálható egy személyiségen belül és a különféle szerepek, működésmódok között sem könnyű váltani, hiszen sok esetben ezek egymásnak ellentmondanak.

Az apák szerepe szigorúan hagyományos értelemben véve, a család egzisztenciális és erkölcsi biztonságának, kereteinek megteremtése, a család vezetése és a gyermek (főképp a fiúgyermek) felnőtté válásának, önállóságának segítése, majd elismerése. Ezen túlmenően a gyermeknevelésben és a gyermekek életében való aktív részvétele is egyértelműen megfigyelhető és kimutatható pozitív hatással van a gyermekek fejlődésére. Nagyon fontos, hogy hogyan alakul az apa és gyermek kapcsolata már a születéstől fogva.

Gyermekpszichológusi munkám során rengeteg olyan gyermekkel foglalkozom, akik valamilyen ok folytán apahiányban szenvednek. Maga az apahiány jelentheti azt, hogy az édesapa konkrétan nincs jelen a gyermekek és a család életében, a gyermekek számára fizikailag elérhetetlen, vagy nagyon ritkán elérhető. Ez sok esetben válás után fordul elő, mikor a szülők között olyannyira megromlik a viszony, hogy egyáltalán nem tartják a kapcsolatot, vagy az édesapa nem kíváncsi a gyermekeire, esetleg új családot alapított és az nagyon lefoglalja, messze él a családtól, vagy külföldön dolgozik és nehezen megoldható az utazgatás, de találkoztam börtönviselt apukákkal is, akiktől az anyák óvják a gyermekeiket, vagy az édesapa meghalt stb. Ugyanakkor az apahiányt érthetjük szimbolikusan is, mikor teljes ugyan a család, az apa jelen lehetne de mégsem tud ott lenni: rengeteget dolgozik, vagy olyan munkarendben, hogy szinte csak hétvégén látja a gyermekeit, esetleg a szülők együtt élnek ugyan, de rossz a viszonyuk, így az apa kivonul a család életéből, a gyermekek körüli teendőkből, de sok esetben előfordul az is, hogy az apa távolságtartó, magányos típus, így bizonyos tekintetben elérhetetlen, vagy „rossz” apának érzi magát, így inkább óvni igyekszik magától a saját gyermekeit stb.

Megfigyelésem szerint, az apahiány ténye és mindazon hatások, melyek ezzel összekapcsolhatók, családi és pszichodinamikai jelenségek szövedékén keresztül pszichés problémákat és egyéb életvezetési nehézségeket okozhatnak a gyermekek számára, és sok esetben felnőtt korukban is hatást gyakorolhat az életükre. Erről bővebben cikkem második részében („Apának lenni”) írok.

Apává válni

Természetes tény, egy gyermek fogantatásához két ember, egy nő és egy férfi szükségeltetik, még abban az esetben is ha külső megtermékenyítésről van szó. Míg az édesanya személye biztos, hiszen biológiai értelemben a magzat az ő testében növekszik, addig az apáé kérdéses lehet. Az apaság tényét az anyák közvetítik a férfi felé. Az apa biológiai tekintetben az, aki elfogadja a gyermeket sajátjának, vagy épp ellenkezőleg. A gyermek megszületése utáni néhány napban az édesanyák és a rokonság is előszeretettel hasonlítgatja az újszülöttet az édesapjához: „tiszta apja ez a gyerek”. Egy evolúciós pszichológiai szaklapban publikált kutatás szerint ez azért történik, mert ha egy férfi saját magát látja a csecsemőben, az felkelti benne az apai érzéseket és sokkal készségesebben segíti az anyát a gyerekkel kapcsolatos teendőkben.

Előfordul, hogy az apaság elfogadása nem könnyű egy férfi számára. Ez a folyamat általában nem tudatos szinteken zajlik, és ily módon nem tudatos mechanizmusokat indít el. Mindezekbe beletartozik, hogy rég, akár gyermekkorban elszenvedett traumák, sérelmek, akár gyász emelkedhet tudatközelbe, de elképzelhető az ún. „transzgenerációs trauma” aktiválódás is. Ez utóbbi az előző, vagy az azt megelőző szülői generációkban történt traumatizálódások jelen generációban való lelki szinten történő megjelenését, felelevenedését jelenti. Egyebek mellett két dolgot emelnék itt ki: egyrészt az apaság tudata felelősséget jelent, már egy másik életért, másrészt a felnőtté válás, az ifjúkor „befejezésének” egyik mérföldköve. Mindkét eset magában foglal valamiféle véglegességet, hiszen a gyermekért való felelősségvállalás hosszú ideig tart, és a felnőtté válás is valaminek a befejeződését, lezárását jelenti. Furcsamód az öröm mellett ilyenkor természetes módon gyászolunk is, elengedjük mindazt, mi befejeződött, annak érdekében, hogy helyet képezhessünk valami újnak, amely szintén sok örömöt és boldogságot adhat az életünkhöz.

Mindenesetre a tudattalan mechanizmusok sok esetben váláshoz, a kapcsolat felbontásához is vezethetnek. Sok szülő meséli a rendelőmben, hogy „korán jött a gyermek”, még nem volt elég erős a kapcsolat, nem ismerték eléggé egymást ahhoz, családdá lehessen formálódni, el lehessen köteleződni egymás mellett. Előfordul, hogy az apa, vagy az anya szülei, vagy épp a nagyszülői generáció szintén elvált. Tehát a „családi minta” újraéledhet, pusztán a szülővé válás ténye elindíthat mély, akár romboló hatású lelki folyamatokat mindkét szülőben. Az is előfordul, hogy az apa – akár nem tudatosan – elbizonytalanodik, hogy tudna-e elég jó apa lenni, ilyen esetekben sokszor az derül ki, hogy az ő apja nem volt jelen az életében, így nincs jó példája arra nézve hogyan is kell apának lenni, vagy épp jelen volt, de nagyon konfliktusos volt a viszonyuk, így a gyermekét óvja önmagától, és még nagyon sok eshetőség előfordulhat.

Egy az USA-ban végzett felmérés szerint a gyermekek jó része (kb. minden 4–5. gyermek) nem attól az apától származik, aki neveli. Sok esetben elképzelhető, hogy az apa tudattalanul érzi azt, hogy ez nem az ő gyermeke. Édesapám mondása jut erről eszembe: „szeresd feleséged gyermekeit, hátha a tiéd is köztük van”.

Mai korunkban nem rendhagyó a karrierépítésre törekvő modern férfiaknál – és megjegyezzük nőknél – hogy elhalasztják az apaságot életük későbbi szakaszára.

Mindazonáltal igencsak fontos szerep jut az apáknak már a „fészekrakás” időszakában, a terhesség ideje alatt is. Ő az aki az édesanya számára biztonságot és védelmet nyújt, így közvetetten a gyermek számára is. A terhesség „zavartalansága” nagyban segítheti a gyermeket az egészséges személyiség csíráinak, alapvetően pedig az ún. ősbizalomnak a kialakulásában. Ennek a kereteit az édesapa is hivatott biztosítani. Egyes elméletek szerint a terhesség időszakában elszenvedett traumák általában komolyabb pszichés zavarok kezdetét is jelenthetik. Ebben az időszakban sokféle behatást elszenvedhet a magzat, melyek egy része akár segítő, erősítő hatású is lehet, ugyanakkor jónéhány károsító hatású traumát is megélhet, mint a balesetek, az édesanya bántalmazása, egészségügyi problémák, alkohol-, drog-, nikotinfogyasztás, az anya szemtanúvá válása, családi gyász, szülők válása stb.

Sok párnál fordul elő manapság a teherbeesés nehézsége, esetleg a vetélés. Ilyen esetekben az apa biztonságot adó, támogató jelenléte, kitartása, pozitív hozzáállása, biztatása különösen fontos a nő számára, hiszen ilyenkor épp saját anyai mivoltát, nőiségét kérdőjelezi meg, amit megerősíteni és megtartani egy férfi képes igazán. Amennyiben a teherbeesés, vagy a terhesség megmaradásának nehézsége kitartóan fennáll, ajánlott orvos és pszichológus segítségét igénybe venni, mivel nagy valószínűséggel vagy egészségügyi, vagy pszichés nehézség befolyásolja a terhességet.

Az édesapa részvétele, jelenléte a terhesség folyamatában, nagyon jó hatással van a terhes nő lelki állapotára. Gondolok itt arra, hogy a férfi élénken figyelemmel kíséri az anya állapotait, segíti őt a különféle terhességgel kapcsolatos teendők során, a kórházi vizsgálatok, esetleges beavatkozások elvégzésében, megnyugtatja az egyébként érzelmileg labilisabb és érzékenyebb anyukát a terhességgel, szüléssel, anyasággal kapcsolatos félelmeit illetően, társaságot biztosít a terhesség miatt egyre beszűkültebb szociális helyzetű nőnek, és egyes funkciókat is átvállalhat tőle ha a szükségesnek bizonyul. Nem utolsó sorban pedig megértést, figyelmet, teret adhat, az ebben az időszakban különösen fontos gyermekkel kapcsolatos anyai fantáziáknak, sőt gazdagíthatja, formálhatja azokat saját fantáziáival. A terhesség időszakában megjelenő, a magzattal kapcsolatos anyai és apai fantáziák azok, amik olyan lelki teret képeznek a szülők között, ahová az újszülött meg tud érkezni. Amennyiben ez a tér nem, vagy csak részben tud kialakulni, a családba érkező újszülött nehéz próbatétel elé lesz állítva, amennyiben helyet kell magának „csinálnia” a családban és bizonytalannak fogja érzékelni a külvilágot, hiszen számára kezdetben azt az anya és az apa képviseli.

Végeredményben ez a valódi családdá formálódás, a gyermek érdekében történő összekapaszkodás, az egymás iránti elköteleződés és kötődés elmélyülésének, illetve a magasabb szintű felelősségvállalás időszaka is. Ez az időszak szigorú értelemben véve a fogantatástól a gyermek születéséig tart, de tágabb értelemben ez akár a gyermekvállalás tervezésétől elkezdődik, és a gyermek születése után is tarthat még.

Lelki értelemben itt indul meg a férfi apává és a nő anyává válásának folyamata. A férfi számára ez akár bizonytalansággal, próbatételekkel, gondokkal telített időszak is lehet, megélhet nehéz helyzeteket a terhesség során. Ilyenkor a nőre, a tágabb családra és a barátokra hárul, az ő megnyugtatásának, támogatásának, megtartásának, bátorításának és inspirálásának a feladata. A függetlenségüket és külvilág iránti nyitottságukat előszeretettel őrző férfiak különféle kötelességeket, felelősségeket vesznek magukra. Bizonyos tekintetben számukra is beszűkül a külvilág, introvertáltabbá válhatnak, a belső világ és a család felé fordulnak inkább, de nem ritka ennek pont az ellenkezője, az extroverzióba, az élménykeresésbe menekülés sem. A nő addigi „kizárólagos” figyelmét, gondoskodását élvező apa azzal is szembesül, hogy ezt meg kell osztania az új jövevénnyel, aki szintén fontossá válik a már anyaként is működő nőnek. Ez a szükséges konfliktus terhet ró a férfi és nő kapcsolatára, és nagyban hozzájárul az egészséges családi rendszer kialakulásához. Ugyanakkor sokszor találkozom munkám során olyan apákkal – és anyákkal – akik számára ennek a természetes krízisnek a megoldása nagyon nehéznek bizonyul. Ennek igen sok oka lehet, de általánosságban véve annyi elmondható, hogy különféle hiányokat, traumákat éltek meg származási családjukban, kiemelve a saját apjukkal való viszonyt.

A pár szexualitására is befolyással van a terhesség, ami szintén megterhelő a kapcsolatot tekintve. Ez akár egy erőpróbája is lehet a pár kapcsolatának, megjelenhetnek kapcsolati konfliktusok. A férfi sokszor félve kezd közeledni a már terhes nőhöz, azt fantáziálva, hogy az befolyással lehet a terhességre, sérülést okozhat neki, amit sokszor a terhes nő természetes önvédő működése is kiválthat. Ez a fantázia természetesen túlzó. A terhesség előrehaladtával a női test megváltozik – értem ezalatt a test formáját, annak zsírszázalékát, az illatokat, tapintást, de akár a nő hangtónusát is –, ami akár fokozhatja a férfi szexualitását, vonzódását a párjához, de csökkentheti is azt. Egyes esetekben előfordul, hogy egy bizonytalan apa új szexuális partnert keres, illetve fordítva, egy bizonytalan anya elfordul a párjától szexuálisan, akár ürügyeket keresve arra, hogy miért ne szexeljen.

Látható tehát, hogy apává válni nem mindig könnyű feladat, ugyanakkor a terhesség az édesapákat is megajándékozza gyönyörű pillanatokkal, az együttesség mélyebb élményével, egy újonnan formálódó élettel való első kapcsolatfelvétel csodájával, és az apai büszkeség érzésével, melyet gyermeke jelent számára. A férfiak számára is fontos – bár néha méltánytalanul eltagadott – biztonságérzetet, sok esetben a saját család megléte szolgáltatja. Sok édesapává vált férfi konstatálja, hogy gyermekének megszületése jelenti számára az első biztos talajt, a valahová tartozás, a családba tartozás érzését, melyet azóta keresett, mióta saját szüleitől függetlenné vált. Sok apa él meg felszabadult boldogságot, melyet a nő anyává formálódásának folyamata ad neki. Maga az apává válás, pedig olyan potenciálokat, lehetőségeket, addig nem ismert tulajdonságokat tud felszabadítani, felszínre hozni, melyeket csak férfiként nem tudott volna megélni. Új lendületet, inspirációt kaphat férfilétük, addig nem ismert érzéseket, élményeket élhetnek meg, új kapuk nyílhatnak meg bennük és energikusabbak, boldogabbak lehetnek.

Apák és csecsemők

A kezdeti időszakban általában a legtöbb apa tartózkodó, és nem mutat igazi érdeklődést a gyermek felé. De megfelelő anyai magatartással rávehető kisebb gyermek körüli teendők ellátására. Az apák nagyban segíthetik az anyukát, hogy az jól érezze magát a bőrében és boldog lehessen lelkileg. Az újszülött számára, kezdetben a világot az anya jelenti, az ő gondoskodására vágyik és őt ismeri meg először. Néhány apa úgy érzi ilyenkor, hogy jobb anyja lehetne a gyermekének ő, de nem válhatnak anyává. Bár bizonyos funkciókat átvehet tőle, tehermentesítve ezzel az anyát: fürdetés, altatás, tisztába tevés stb.

A nőknél szülés utáni depresszió megjelenhet (elég magas számban: kb. 30%-ukat érinti), ilyenkor különösen fontos lehet az apai jelenlét, egyes esetekben előfordul, hogy át is kell vennie az anyai szerepet, illetve pótanyát keresni a tágabb családban. Egyes kutatások szerint az apákban is megjelenhet szülés utáni depresszió, körülbelül az apák 10%-ánál, a szüléstől számított 3–6. hónap tájékán. Ez a jelenség szakember segítségét igényelheti, amennyiben gátolja a felnőtt jóllétét, a gyermek megfelelő ellátását és az életvezetést.

Kezdetben a csecsemő bioritmusa nagyban különbözik a szülőkétől, így a szülők életritmusa is felborul (főképp az alvásritmus és a szexuális ritmus), ami fizikailag és lelkileg megterhelő lehet az apák számára is. Az alvásritmus felborulása fáradtságot, ún. hipomániát (felpörgés) illetve depresszív tüneteket, levertséget, szorongást okozhat, ezáltal „fellazíthatja” a személyiséget is. A szexuális ritmus felborulása pedig feszültségnövelő, stresszkeltő lehet, illetve konfliktusosabbá teheti a szülők kapcsolatát. A kezdeti időszak szociálisan igen ingerszegény az anyukák számára, hiszen pár héten keresztül, általában csak a közvetlen családtagokkal érintkezik: apa, testvérek, nagyszülők. Ez a beszűkülés segíti az újszülöttel való kapcsolat felvételét, hiszen az nem tud beszélni, nem tudja elmondani mire is vágyik, mi hiányzik neki, kölcsönösen ismerkednek egymással. Ebben a helyzetben az anyák egy jó részénél a külvilággal való kapcsolat egyedül az édesapa (meghalt nagyszülők, rossz családi kapcsolatok stb.), de az internet sokat segíthet kapcsolatban maradni a barátokkal és a külvilággal.

Egy kisgyermek – még egy újszülött is – különösen érzékeny a szülei kapcsolatára. Így ha minden elég jól megy a szülők között, akkor a gyermek méltányolni fogja ezt azzal, hogy könnyebb lesz őt gondozni, problémamentesebb lesz, harmonikusabban fejlődik, könnyebbnek találja majd az életet, elégedettebb lesz, egyszerűen biztonságban és jólétben érzi majd magát. A szülők jó kapcsolatának megőrzése érdekében az apáknak és az anyáknak egyaránt érdemes tennie és nemcsak kezdetben.

Az apaság jelentős „érzelmi szerep” a férfiak számára, jelenlétük a csecsemő életében a férfi pszichológiai lényének legmélyebb gyökereit alkotják. A Bostoni egyetem kutatásai (terhességi és szülővé válási kutatás, BUPP) alapján elmondható, hogy az „elég jó apaság” (lásd a cikk következő részét) nemcsak a gyermekük életére van jó hatással, hanem az apa mentális és lelki egészségét tekintve is kiemelkedő tényező. Gyógyító és átalakító hatással bír az apát tekintve: folyamatosan fennálló és visszatérő hatása van a kiegyensúlyozottságra, mentális egészségre és a fizikai jóllétet szolgáló emocionális képességekre, csökkenti a distresszt. Tehát bizonyíthatónak látszik, hogy egy férfi pszichológiai egészségét, nemcsak a munkában, hivatásban betöltött szerepe határozza meg, hanem a családban betöltött szerepe ugyanolyan mértékben hozzájárul az egészségéhez. Az apaság a köztudatban elterjedt hiedelmek ellenére a legtöbb férfi számára éppolyan fontos, mint a szakmai sikerek. Ennek több oka is lehet, de az egyik alapvető fontosságú, hogy a férfi megismerheti az érzelmi elköteleződés pozitív hatását gyermekére. Másodsorban az apaság önmagában gyógyító, korrektív élményt is nyújt, hiszen a gyermekkori hiányok átalakíthatók, apaként gyakran képes olyat nyújtani gyermekének, amit ő annak idején nem kapott meg. Ez az altruista átalakulás kitágítja a férfi én-ideálját, és ezáltal javítja az önértékelését. Az apaság a gyermek csecsemő korában a feleség gondoskodói szerepével való azonosulást igényli a férfitól, miközben eljuthat a női kapcsolati készségek elismeréséhez, így a saját anyjával megélt gondoskodás pozitív érzését is felidézheti, és azzal kapcsolatban szintén helyreállíthat, korrigálhat elszenvedett hiányokat, esetleg traumákat. Ugyanakkor elmondható, hogy a feleségek gondoskodói szerepének megfigyelése, az anyaság és gyermekről való gondoskodás elismerése segít feloldani az apákban a nőktől való függéssel kapcsolatos igen mély személyiségrétegekben lévő félelmeket is. Összefoglalóan elmondható tehát, hogy az apaság önmagában gyógyító hatású is lehet a személyiség egészét tekintve.

A tapasztalat gyakran azt mutatja, hogy az első évben az édesapák keveset látják a gyermekeiket, mivel ő az, aki dolgozik, hogy a család anyagi helyzete megfelelően biztonságos lehessen. Ő az aki a „fészket béleli”. Sok apa úgy érzi, hogy a legjobb módja annak, hogy a gyermekről és a feleségéről gondoskodjon, az, hogy lankadatlanul dolgozik, növeli a jövedelmét és szakmai státuszát. Ez önmagában stresszt is jelenthet a nő számára. A fentebb említett Bostoni kutatás egyik fontos eredménye az volt, hogy azok az apák, aki elkötelezettek családjuk iránt, sokat dolgoznak, ezáltal természetszerűen kevesebb időt tudnak tölteni gyermekükkel, az együtt töltött idő és interakciók minőségibbek voltak, ezáltal közvetlen pozitív hatást gyakoroltak a gyermek mentális fejlődésére. Természetesen nem attól, hogy kevesebb időt töltenek a gyermekkel, hanem inkább a törekvő, családjuk miatt munkájukkal elfoglalt apák törekedtek a gyermekkel való minőségi együttlétre. Tehát azok az apák, akik aktívan dolgoznak, igenis számítanak és különbséget jelentenek a gyermek életében. Mire ő hazaér a gyermek már alszik, így kevésbé is ismerik egymást, mint az anyjával. De nem feltétlenül jó, ha az apa túl korán színre lép a csecsemő életében. Megfigyelésem szerint az apa képviseli a külvilágot, az anya pedig a belső világot a csecsemő számára. Ebben az időszakban leginkább gondoskodásra, biztonságra, állandóságra, kapcsolatra vágyik, és azt tanulja, milyen is az őt gondozó személy: elég jól képes-e az beleérezni, beleélni magát az ő állapotaiba, elég jól képes-e felismerni a szükségleteit, elég jól képes-e gondozni, ellátni őt. Az édesapák is töltenek vele időt és tőle is azt várják amit az anyukától. Sok apa csalódik, mikor azt tapasztalja, hogy a csecsemő egy ideig „jót játszik” vele, majd akár egyik pillanatról a másikra az anyját akarja, hiszen a vele való viszony az ami az alapvető biztonságot, végeredményben az életben maradást szolgáltatja számára.

Időnként az ún. nemi szerepekkel kapcsolatos elvárások (pl. milyen egy jó férfi) akadályozzák meg az apát, hogy a gondoskodó szerepet magára vállalja, esetleg alkalmatlannak érezheti magát. De az anya is lehet akadályozó: „Jaj istenem, ne így fogjad!”, „Nem így kell pelenkát cserélni!” stb. Az apa aki már eddig is alkalmatlannak érezte magát, gyakran tudattalanul összejátszva az anyával, sietősen visszaadja neki a gyermeket és háttérbe vonul. Korunkban a férfiak és nők egyre inkább megszállják egymás felségterületeit, így érthető, ha egy anya próbálja megőrizni felségterületét, ugyanakkor a gyermekre igen jó hatással van, ha az apa is gondoskodik róla.

Egy csecsemő számára máshogy telik az idő, máshogy érzékeli a világot, mint a felnőttek és az érzetei, érzései sokkalta erősebbek, másként fogalmazva tisztábbak mint felnőtteké. Külön „könyvtára” van a csecsemőkkel, azok személyiségével, gondozásával foglalkozó irodalomnak.

Kezdetben az apák arra törekszenek, hogy jobb apjai legyenek gyermeküknek, mint saját apjuk volt.

Néhány férfitársaimat arról hallom panaszkodni, hogy szülés után hogy megváltozott a feleségének a személyisége, olyan tulajdonságai lettek, amik azelőtt nem voltak. Jónéhány esetben az is előfordul, hogy nem vágyik úgy a szexre, mint azelőtt. Ez ugyanúgy igaz lehet a férfira is, mikor apává válik. Néhány férfi ettől kezdve nehezebben tekint a párjára nőként, és inkább az anyát látja benne (pl. kevesebbet udvarol neki, kevesebbszer dicséri meg annak nőiességét, később teljesen elmaradnak a randevúk stb.) Mindennek bonyolult okai lehetnek, és csak akkor tekinthető patológiásnak, amennyiben gátolja a családtagok harmonikus együttműködését. Mindez megterhelő lehet az édesapa számára, hiszen nemcsak gyermekét, de feleségét, vagy épp saját magát is újra meg kell ismernie. Ez a folyamat rugalmasságot és toleranciát igényel mindkét fél részéről és a kapcsolat tekintetében is.

Fentebb ugyan már tárgyaltam, de ehelyütt is megemlítem, hogy tudattalanul aktiválódhatnak gyermekkori traumák mindkét félnél, ami különféle személyiségbeli változásokat, pszichés tüneteket okozhat, és kezelést igényel. Ilyen eset lehet például az mikor az apát az apja elhagyta gyermekkorában, és saját gyermekének születése után elkezd megromlani a viszonya a feleségével, esetleg váláson kezd gondolkodni, vagy épp egy külföldi kiküldetésen, munkavállaláson stb. Az édesanyáknál is előfordulhat ugyanez, vagy épp egy másik eshetőséget tekintve saját szülője gyásza elevenedik meg a gyermeke születésekor.

Mikor gyermeke megszületik, és apaként gondol magára a férfi, néha megijed egy pillanatra, hogy ezt hogyan is kell jól csinálni. Aztán elkezdi, és azt tapasztalja, hogy ez mindig is benne volt, valahol mélyen. Igen, szüleink „képe”, az ahogy velük foglalkoztak, gondoztak minket előtör az emlékekből (amiknek egy része jóval azelőtti minthogy beszélni tudtak volna, így sokszor csak a viselkedésben, érzésekben köszön vissza, mint konkrét emlékképekben) és mintát szolgáltatnak ahhoz, hogy a saját gyermeküket hogyan gondozzák.

Egy kis szellemi kitérő

Ha szabadjára engedem a gondolataimat és megfigyelem mi jut eszembe arról a szóról, hogy Apa, a következőket látom: tekintély, szigor, szabály, egzisztencia, pénz, keretek, verseny, isten, főnök, barát, családfő, munka, kaland, erő, kreativitás, vadászat, autó, mozgás, sport, tudás, tanítás, játék, önállóság, rend, morál, nevelés, kitartás, törekvés, izom, világ, hatalom, vezetés, távolság, biztonság, energia… Ez a sok-sok dolog mind a férfiassághoz, a férfiképhez tartozó sztereotípiák. Nyilvánvalóan manapság mindaz a jelentéshalmaz, amit ezek a szavak jelölnek a nőiséghez, anyasághoz is hozzátartozhatnak, de mégis tradicionális „férfijelképeknek” tekinthetjük őket. Mindezeket az apa hivatott közvetíteni, tanítani és átadni gyermekének.

Úgy gondolom, hogy spirituális, szellemi értelemben apává válni nem más, mint kiteljesíteni férfilétünket, megtapasztalni a férfiasság egy olyan aspektusát, egy olyan utat, melyet az önmagában való férfiúi létezés nem, vagy csak részben tud megadni. Az apa keretet ad, gondoskodik, megvéd és megtart, tehát nincs egyedül. Felelősséget vállal, már nemcsak önmagáért, másokért is. Továbblépett a férfiasság fejlődésének egy következő fokára, amikor már olyan erőssé válik, hogy képes másokért is élni. Kitágítja a férfiléte határait annyira, hogy így önmagán kívül mások is beleférnek, felnőtt. Végeredményben egy célt ad mindannak a rengeteg tudásnak, amit élete során felhalmozott. Ez a cél már nem önző, hanem együtt érző cél és a magasabbrendű szeretet kialakulása felé mutat. Férfinak lenni számomra nem más, mint megismerni, tudni és teremteni. Életet teremteni pedig a férfiasság isteni aspektusának magtapasztalása. A puszta akarat által létrejön valaki, egy önálló élet lehetősége, elindul ő is a tapasztalás, tágulás, növekedés, önállósodás útján, az anyától táplálékot,érzelmeket az apától védelmet és segítséget, tudást kap hogy növekedhessen.

Egyszer egy szellemi belső utazásom során emlékszem csecsemőkori állapotomban találtam magam, úgy éreztem emlék volt, de talán csak fantázia. Végülis mindegy. Ott voltam, valahol… És ott volt az apám és az anyám. Hozzám képest hatalmasak voltak, és én kicsi hozzájuk képest. Néztek engem, mosolyogtak rám, úgy láttam büszkék. Éreztem, hogy én tőlük függök, ezektől a hatalmas lényektől. Várok valamit, és tudom, hogy ők tudják nekem megadni. Sok örömöt fogok megélni velük. Tőlük függ az életem, a sorsom a kezükben van. Hatalmasabbak mint én, mégis vonzottak engem, nem féltem. És akkor azt éreztem, hogy számomra az anyám valahogy Istennő, a mindenség női oldala, apám pedig az Isten, a mindenség férfi oldala. Rájöttem, hogy felnőttként épp úgy gondolok az Istenre, épp úgy érzek az Istennel kapcsolatban, mint ahogy az Apámra és Anyámra gondolok Istenként ebben az emlékben.

Írásom következő részében továbbra is az apák szerepével fogok foglalkozni, már kisgyermek-, iskolás- és sedülőkorban lévő gyermekük, leginkább fiúgyermekük életében, kitérve azokra a problémás területekre, melyek mind a gyermekek, mind az édesapák életét megkeseríthetik. Megmutatva, hogy az apáknak milyen sokat köszönhet egy gyermek annak érdekében, hogy egészséges, autonóm felnőtté válhasson.

Béni József Sándor

klinikai szakpszichológus

beni.joco@lelkiegeszseg.com

06 30 279 0278

www.lelkiegeszseg.com

Egy hozzászólás

aszasz2012. január 9. 09:26

Janulságos írás. Ajánlom mindenkinek!

Szóljon hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

A megjelent cikkek és hozzászólások a szerzők szellemi tulajdonát képezik, sokszorosításuk vagy bármilyen felhasználásuk kizárólag írásbeli engedéllyel lehetséges. Minden cikk és hozzászólás tartalma kizárólag a szerzők magánvéleménye, mely független A Lélekben Otthon szerkesztőségének véleményétől.

A portál készítője és karbantartója: Wired Studio