Eldöntöttem, idősotthonba megyek. Mire figyeljek, hogy jó érzéssel hozzak döntést, s ne csapjanak be?


„Meddig bírom még egyedül ellátni magam, bevásárolni, főzni, takarítani? El tudok-e menni egyedül az orvoshoz, a gyógyszertárba? Nem lenne-e mégis csak jobb, ha rendszeresen rám nézne valaki?” – tépelődnek sokan idős honfitársaink közül.

A megoldást az esetek többségében az idősotthonba költözés jelenti.

A legtöbben félnek az idősotthonba kerüléstől, hiszen ez egyet jelent a régi, megszokott otthon feladásával, az önállóságról, függetlenségről való lemondással. Félnek azért is, mert szerződést kell kötni az otthonnal, és a szerződés szövege nem mindig könnyen érthető, sőt sokszor egyoldalú.  A szerződések és a jog világa sokszor idegen az idős embereknek.

Sok rossz történetet lehet hallani arról, hogy az időseket becsapják, többet kell fizetniük, mint amennyiről szóban megállapodtak, meglévő vagyonuk is sok esetben veszélybe kerülhet.

Ugyanakkor sokan elégedettek, és bár komoly tárgyalások előzték meg az otthonba kerülést, jól érzik magukat, biztonságban, szerető, jó hangulatú közösségben élnek.

Ha ön úgy döntött, hogy idősotthonba megy, és tart a jogi procedúrától,  félelmei  csökkentésére felajánljuk alapítványunk ingyenes közreműködését. A DélUtán Alapítvány 14 éve nyújt ingyenes telefonos lelki segítséget minden hozzánk fordulónak a hét minden napján 6-9-ig a 06 80 200 866 telefonszámon, és jogász kollégánkat is megtalálják ugyanitt. Vele meg lehet beszélni a szerződés homályos pontjait, és a jelen lévő másik ügyelővel elbeszélgethetnek az idősotthonba költözés egyéb kihívásairól, amelyekre közösen megoldást találhatnak.

 

Mielőtt elszánná magát, hogy beköltözzön egy idősotthonba, hívjon fel minket!

 

Szóljon hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

A megjelent cikkek és hozzászólások a szerzők szellemi tulajdonát képezik, sokszorosításuk vagy bármilyen felhasználásuk kizárólag írásbeli engedéllyel lehetséges. Minden cikk és hozzászólás tartalma kizárólag a szerzők magánvéleménye, mely független A Lélekben Otthon szerkesztőségének véleményétől.

A portál készítője és karbantartója: Wired Studio