Nyitás a szerelemre, avagy szex és hájasság?

Néhány gondolat Szendi Gábor cikkéhez

Oriold Károly

Mindannyian hiányában vagyunk valaminek. Mindannyian keresünk valamit a szerelmi kapcsolatokban.  Akinek semmi nem hiányzik, nem lesz szerelmes. A hiányosságot átélni a nagy kockázatot jelent, hiszen ezen hiányok átélésével sebezhetők, kiszolgáltatottak leszünk. Márpedig a hiányok átélése az első lépés a szerelembe esés felé. Ha már megvan a választottunk, akkor pedig ki kell tárulkozni, meg kell osztani legbensőbb titkainkat, hibáinkat, és el kell viselnünk, el kell fogadnunk szerelmesünk hibáit is. Ez bizony sokszor nehéz. Nagy kockázatot jelent mindez. Sokan, egyre többen, nem merik vállalni az ilyen típusú szégyen kockázatát, s beszélnek a „szingli” létről, holott talán ezen kockázatok elutasításáról is sokaknak lenne mondanivalójuk. Az önfeltárulkozás után újabb kockázatos dologgal kell szembenézni, ez pedig a „mi” kialakulása, amely csak úgy jöhet létre, ha a személy kész az önfeladásra, azaz képes arra, hogy lemondjon olyan dolgokról, amikről korábban biztosan nem mondott volna le. Le kell mondani a „mi” érdekében az „én” egy részéről.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nemrégiben kiváló könyv jelent meg a szerelem lélektanáról a kiváló író és pszichológus, Ethel S. Person: tollából Szerelmi álmok és végzetes találkozások címmel.

A könyvben egyetlen szó sincs testképről, zsírszövetről, csípő-mellbőség arányról, magasságról.  Person a szerelem kapcsán teljesen más témákat vet fel. Úgy mint: Lehet-e a szerelmet akarni? Mi kell a szerelmi találkozáshoz? Elválasztható a testi és a lelki szerelem? A szerelem gyógyít, vagy pedig a szerelem egy lélektani értelemben vett gyógyulás eredménye, azaz ahhoz, hogy szerelemesek legyünk, előbb meg kell gyógyulnunk? A rajongás és a szerelmi idealizáció szükséges és elengedhetetlen feltétele-e a szerelemnek, vagy elkerülendő már-már pszichotikus állapot, amely a szerelem egyik legnagyobb ellensége? Miért jönnek létre a szerelmi háromszögek és miért jó sok esetben a háromszög minden tagjának? Mi a különbség az önfeladás és az önalávetés között, miért keverjük gyakran össze a kettőt? Még lehetne sorolni az izgalmas kérdéseket, de van valami, amire Person, Szendi Gáborral ellentétben, egyetlen szót sem veszteget, ez pedig az evolúció.

Szendi Gábor a szerelmi ügyeket nagyobbrészt az „evolúciós pszichológia” mentén értelmezi, s hasznos gondolatokat közöl a társadalom által közölt testképekről. A társadalmat, a médiát, ahonnan ezek a képek jönnek, a hatalmi eszközök és hatalmi kérdések hálózata szövi át – azonban a jelenben átélt szerelem pedig kívül van a társadalomhoz köthető hatalmi diskurzuson. Az evolúció, akárcsak valami isteni szándék, kiszámíthatatlan, az egyén ki van téve egy felsőbb akaratnak, ami valamiféle fejlődés jegyében az eljövendő életeknek, a távoli egyedek ilyen-olyan hatékonyságának oltárán feláldozza jelen pillanatot. Ezt a jelen pillanatot, amelyben élnünk adatott, s vele együtt minket is. Mi, szerencsétlen emberek ennek a szándéknak vagyunk kitéve. Az evolúció eszerint „nagyon akar valamit”. (Halkan kérdezem ismét, hogy itt nem inkább a napi politikáról, netán kultúrpolitikáról van szó, amely hazánkban sok szinten tagadja és degradálja az egyéni felelősséget és az egyéni szabadságot? Szendi Gábor cikkében egyetlen szót sem veszteget arra, hogy egy házasságon kívüli kapcsolatból születő gyermek mennyi boldogtalanságot, feszültséget okoz az érintetteknek. Ez a megnövekedett stressz-szint vonatkozik a férfira is, aki esetleg teherbe ejtette a házasságban élő nőt, és más neveli vérszerinti gyermekét, és a nőre is, aki nem a férjétől várandós. Evolúciós szempontból minden teherbe esett nőnek és gyermeknek életet adó alfa hímnek a „hurrá, átörökítettem génkészletemet!” életre szóló paradicsomi boldogságát kellene éreznie. )

Person könyve ugyanakkor számos olyan lélektani kérdést tesz fel, amin érdemes elgondolkodni. Az egyik ilyen a szerelemre való nyitottság kérdése, a szerelembe esés természete. Hosszan elmélkedik arról, hogy a különböző lélektani nyavalyák hogyan hatnak a szerelmi életre. Például a függő emberek esetében hogy van az, hogy bizonyos személyek vonzódnak a függőkhöz, illetve olyan erős lélektani drive-juk van, amely arra predesztinálja pl. egy 40-es hölgyet, hogy olyan férfihez menjen hozzá, aki szemben előző két férjével és apjával, nem alkoholista, ám az absztinens férj néhány éven belül inni kezd a házasságban…

Hogy is van ez? Ebben a példában szépen megjelenik kultúránk két eltérő megközelítése a szerelemhez, mi szerint van „romantikus” és van „racionalizáló” szerelem. A romantikus szerelmi „őrület” sokszor váltja ki a környezet elítélését, lekicsinylését.  „Ebbe a @@@-ba vagy ilyen őrülten szerelemes? Na, ha elmúlik a szerelmi őrületed és kijózanodsz, majd meglátod, hogy mekkora egy libába, vagy bunkó alakba lettél szerelemes!” Igen, környezetünk az ilyen szerelmi „őrületekkel” ritkán toleráns, nem csoda, ha sokan nem merik átélni az őrjítő szenvedélyt, félnek tőle. Lehet, hogy olyan képességeiket nyomják el magukban, ami talán ott szunnyad lelkük legmélyén, de nincs elég bátorságuk érzelmeik megélésére. Sokan közülük a „racionalizáló” szerelmet választják. Ez a nő, ez a férfi jó lesz nekem, bár nem rezonál az én húrjaimra, de megleszünk, csak ne maradjak egyedül, meg hát lassan kiöregszem a gyermekvállalás idejéből. Elég sokszor hallani hazánkban is olyan furcsa hangokat, miszerint a szülők által „rendelt” házasság jobb lehet, mint az őrjítő szerelem következményeként létrejött. Két dolgot szeretnék ehhez hozzáfűzni. Indiában, ahol viszonylag alacsony az öngyilkosság mértéke, van egy olyan korcsoport, ahol világviszonylatban is az egyik vezető halálok az öngyilkosság. Ez pedig a házasságra kényszerített tizenéves lányok csoportja. A házasság igájába hajtott lányok inkább a halált választják, mint a szerelem nélküli életet. Több ezren halnak meg ilyen öngyilkosság következtében a távoli országban. A másik megfontolandó tényező – a mások által elrendelt házasság, mint könnyű megoldás témájában – ismét a szabadság és felelősség feladásának és degradálásának általános volta idehaza.

A szerelem Stendhal szerint egyfajta kikristályosodás, aminek folyamán minden a helyére kerül, kialakul, megszilárdul. Értelemet kap a múlt és célt a jövő, a személyiségjegyeink elfogadásra, megbocsátásra találnak legfőbb kritikusunk, önmagunk által.

Visszatérve az eredeti kérdéshez: szex és hájasság?

Lehet járni fitnesz-terembe, át lehet esni plasztikai műtéteken, lehet testet építeni, fogyókúrázni, szép ruhákat venni, hajat festeni, autót cserélni, de ugye tudja kedves olvasó, hogy mindez miről szól? Nem másról, mint menekülésről a szerelem elől, az elzárkózásról. A nyitáshoz másra van szükség: hiányaink, sebezhetőségünk átélésére és aktív keresésre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

©     Egyedül van?

©     Reménytelenül szerelmes? Nem szeretik viszont, és szenved emiatt?

©     Esetleg megcsalták?

©     Akar, de nem tud szerelembe esni?

©     Magányos?

©     Párkapcsolatra vágyik, vagy egy pusztító kapcsolatból nem tud kilépni?

VÁLTOZÁST AKAR?

Akkor ebben az csoportban a helye!

Jelentkezéshez hívja a 06-20/9738930-as számon Oriold Károly csoportvezetőt!

A csoport a Visegrádi utcában lesz. Részvételi díj: 2500 Ft/alkalom (1,5 óra)

 

 

Ethel S. Person: Szerelmi álmok és végzetes találkozások c. könyvéről bővebb információk itt:

http://hu.orioldbooks.com/2012/01/szerelmi-almok-es-vegzetes-talalkozasok.html

 

 

 

 

 

 

 

 

Szóljon hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

A megjelent cikkek és hozzászólások a szerzők szellemi tulajdonát képezik, sokszorosításuk vagy bármilyen felhasználásuk kizárólag írásbeli engedéllyel lehetséges. Minden cikk és hozzászólás tartalma kizárólag a szerzők magánvéleménye, mely független A Lélekben Otthon szerkesztőségének véleményétől.

A portál készítője és karbantartója: Wired Studio