Csapdák a modern házasságban?

Megjelent egy új könyv, amely – egyébként érthetően – sokakat megdöbbent.

Szeretkezés_fogságban-211x300Perel Esther amerikai pszichológusnő izgalmas könyvének az Oriold és társai kiadásában megjelent magyar címe (Szeretkezés fogságban) ugyan kissé félreérthető; talán pontosabb lett volna: „Szeretkezés csapda-helyzetben”. Ez utóbbin pedig lényegében a házasságot érthetjük, amelyben az erotikus kapcsolatok idővel többnyire elszürkülnek és háttérbe szorulnak. Ez azonban Perel szerint megelőzhető, sőt, vissza is fordítható folyamat, feltéve, hogy kialakítjuk vagy tovább fejlesztjük erotikus intelligenciánkat.

 

Minthogy a tartós párkapcsolatok erotikus elszürkülése és ritkulása nemcsak világszerte, hanem hazánkban is megfigyelhető, s egyik fő oka a házasságbomlásoknak és félrelépéseknek, a szerző igen fontos témát elemez könyvében, meglepő bátorsággal és eredetiséggel. Esther Perel a korszerű szakirodalmon kívül több évtizedes pszichoterápiás praxisából vonja le meglepő következtetéseit. Eddigi életútja ezt némileg érthetőbbé teszi: európai származású és szülei épphogy túlélték a náci koncentrációs tábort; tanulmányait Izraelben folytatta, aztán került az USA-ba. De egyébként is sokfelé járt és többféle kultúrával találkozott, s ez lényeges összehasonlításokat tett lehetővé. Szakmai fejlődésének előnyére vált, hogy nyolc nyelven olvas és beszél; sokfelé hívják előadásokat tartani és intenzív kurzusokat vezetni. Otthoni magánpraxisa mellett tagja az Amerikai Családterápiás Akadémiának, s dolgozik a Columbia Egyetem nemzetközi trauma-kutató programjában is, amelyet férje vezet. (Egyébként két felnőtt gyermeke is van.)

 

Könyve a következő fejezeteket tartalmazza:

Bevezetés

  1. A kalandtól a csapdahelyzetig A biztonság vágya miért gyengíti az erotikus vitalitást?
  2. Több intimitás, kevesebb szex A szeretet közelségre törekszik, a vágy viszont távolságot igényel
  3. A modern intimitás csapdái Nem a beszélgetés az egyetlen út az intim együttléthez
  4. Demokrácia vagy forró szex Az egyenlőség és a vágy szabályai eltérőek
  5. Megteheted! A protestáns munkaerkölcs degradálja a vágyat
  6. A szex piszkos dolog: tartsd meg annak, akit szeretsz A hedonizmus és puritanizmus ütközése
  7. Erotikus sablonok Mondd meg, hogyan szeretkeztek veled, s megmondom, hogyan szeretkezel
  8. Szülőség Amikor a három veszélyes a kettőre nézve
  9. A testről és a fantáziáról Az erotikus elme szentélyében közvetlen út vezet a gyönyörhöz
  10. A harmadik árnyéka A hűség átértelmezése
  11. Az X visszahelyezése a szexbe Az erotika visszanyerése

 

A furcsa fejezetcímek kíváncsivá teszik az olvasót, hogy mit rejt a szöveg, amelyet már 24 nyelvre lefordítottak, de a magyar kiadás még hátra volt. Megpróbálom kiemelni a szerző néhány fontosabb gondolatát. Erre akár a nyolc oldalnyi Bevezetés is alkalmas, mert jól összefoglalja Perel mondanivalóját.

A pszichológusnő szexológiai vizsgálatok statisztikai adataiból indul ki, amelyek szerint az Amerikára jellemző szexuális liberalizmus ellenére a házaspárok egyre ritkábban szeretkeznek. Részben, mert a napi munka, állandó stressz és a vállalt gyermekek ellátása kimeríti az erejüket és idejüket. Másrészt azonban többnyire akkor sem kívánják, ha több idejük van; pedig vallomásaik szerint szeretik egymást. Bár sok szakember próbált már tanácsokat adni arra: hogyan lehet összeegyeztetni a családi életet és a szexuális vágyakat, igényeket, de a helyzet alig változott.

 

Esther Perel szerint nemcsak a szexuális együttlétek ritkulása a probléma, hanem inkább azok minősége. A rutinos, mechanikus közösülést ugyanis megkülönbözteti az erotikától, vagyis az érzelemteli, csúcsélményt nyújtó szeretkezésektől. De különbséget lát a szeretet és az érzéki vágyak között is; aminek következtében az intim, bizalmas kapcsolat még nem biztosítja egymás érzéki megkívánását. Könyvében azt is elemzi, miért vezet a gyermekvállalás a szülők erotikus viszonyának megromlásához. Választ ad továbbá arra a kérdésre, hogy lehet-e vágyakozni olyasmire, amivel már rendelkezünk.

 

A szerző szerint kétféle, erős emberi igény: egyrészt a stabilitás és biztonságigény, másrészt a változatosság, a kaland és izgalom igénye ellentétben áll és gátolja egymást. Ha kölcsönös elköteleződés alapján biztonságban érezzük magunkat egy kapcsolatban, a jól ismert és velünk élő partnerrel, akkor számunkra már nem újszerű és izgalmas vele szeretkezni; könnyen telítődünk vele, s nem kívánjuk. Így az ritkul és rutinszerűvé válhat; különösen, ha nem tudjuk ezt a hanyatlási tendenciát megelőzni. Perel könyve éppen azt mutatja meg, hogy ez lehetséges. Kimutatja ugyanis, hogy az „eroticizmus”, vagyis az eleven érzéki érdeklődés fenntartása nem egybeolvadást, hanem bizonyos távolságot és bizonytalanságot igényel a partnerek között. Vagyis el kell kerülni a túlzott azonosulást és egybeolvadást. (Már az autonómia megőrzésének és a magánélet szabadságának érdekében is.) De ajánlatos megszabadulni az olyan sztereotip előítéletektől, mint pl., hogy a nők romantikus alkatúak, érzelmesek és hűségesek, tehát monogámok; a férfiak viszont dominánsak és „természetüknél fogva” poligám alkatúak. Mindezek ugyanis nem veleszületett, hanem szerzett tulajdonságok, amelyek a környezeti hatásoktól függően alakulnak.

 

Az elköteleződés és együttélés egy szeretett partnerrel mélyen átélt és kielégítő erotikus élményeket biztosít – de rendszerint csak egy ideig; jó esetben néhány évig. Eközben a párkapcsolat fokozatosan szoros barátsággá és testvéries viszonnyá alakul, amelyben az erotika háttérbe szorul vagy éppen elsorvad. Ezt az átalakulást általában sietteti a gyermekvállalás is, ami a nő figyelmét és energiáját annyira leköti, hogy az erotikus együttlétek rendszerint fárasztóvá és nélkülözhetővé válnak számára. A férfi ezért gyakran csalódott és magányos, így „kénytelen” külső partnerekhez fordulni; ami aztán a kapcsolat létét is veszélyeztetheti. A sok válásnak ez lehet egyik fő oka.

 

De a „gyermek érdekében” történő, kényszerű együttmaradás is csak a látszatot őrzi meg, a környezet felé. A „modern” társadalom tele van ilyen „üres kagylóhéj” jellegű házasságokkal, együttélésekkel. A „modern” jelző valójában indokolatlan, mert az iparilag fejlett társadalmak sem tekinthetők modernnek a férfi-nő viszonyt illetően, amelyre a kettős erkölcs és a hagyományos, patriarchális szemlélet jellemző. A „hűséget” legtöbben még ma is az egypartneres életformával, a szexuális kizárólagossággal azonosítják, persze főleg a nők számára. Épp ezért hangsúlyozza Esther Perel is, hogy ideje lenne a hűség fogalmát, jelentését átértelmezni és modernizálni.

 

Mindez egyrészt teljes összhangban áll azzal, amit több könyvemben – így legutóbb A nemek viszonyának jövőjé-ben – kifejtettem, másrészt nagyon jól kiegészíti azokat. Amerikai viszonylatban Perel meglepően újszerű szemléletet visz a szexuálterápiába, s erre alapozott praxisában rendkívül nagy segítséget nyújt azoknak, akik nyitottak és fogékonyak erre az új látásmódra. Könyvét olvasva sok mindent kiemelendőnek és idézésre méltónak találtam, többek közt az alábbiakat:

 

Az első fejezet végén például megállapítja, hogy a nemi vágyat az táplálja, amit még nem ismerünk, s épp ezért bizonytalanságban tart. Az erotikus élmények a szorongás és az elragadtatottság között találhatók. „Ám sokunk számára nehéz feladat lemondani a biztonság illúziójáról és elfogadni egy alapvető bizonytalanság realitását.” (18. old.) Ezt később kiegészíti azzal, hogy az erősödő érzelmi intimitáshoz gyakran csökkenő szexuális vágy társul. Előfordulhat, hogy a közelség megteremtésének módja csökkenti a szabadság és autonómia érzését, ami pedig szükséges az erotikus élvezethez. A különbözőség és távolságtartás a jó kapcsolat előfeltétele; „ez az intimitás és erotika lényeges paradoxona”. (25. old.) Számomra is meglepő volt, amit Perel így fogalmaz: „Nem kell mindent elmondani egymásnak. Mindenki művelheti a saját, titkos kertjét.” (37. old.) Ez persze megkérdőjelezhető.

 

A modern intimitás csapdájának Perel a bizalmas beszélgetések jelentőségének túlbecsülését tartja. Egyrészt, mivel a férfiak intim beszédkészsége rendszerint gyengébb, s így hátrányba kerülnek a nőkkel szemben; másrészt a szavak nem pótolják a testbeszédet. Értékes megfigyelése, hogy „a vágy és élvezet helyett a testi teljesítmény hangsúlyozása együtt jár a genitáliák hangsúlyozásával és a férfi domináns beállítottságát erősíti”. (73. old.) Ugyanakkor a kudarcos teljesítmény miatti félelemből a régi, vallásos bűntudat világi változata lesz. „Egzisztenciális dilemmának” nevezi, hogy nem tudjuk kikerülni, de megoldani is alig lehet a szabadságigény és az elköteleződés ellentétes erőinek összebékítését, holott csak így lehet a vágyat egy tartós kapcsolatban fönntartani. Érdekes megállapítása a szexuális szabadosságról, hogy a gyors, elsietett nemi aktusok ugyanúgy védekezést jelentenek a kényelmetlen nemiséggel szemben, mint a szex tabusítása. Koncepciójának egyik fő pozitívuma, hogy felismeri az erotikus fantázia jelentőségét, mint az egyéni szabadság és erotikus vágyakozás lehetséges forrását.

 

Még inkább átgondolásra és átértékelésre késztetőek Perel megállapításai a hűségről, mint szexuális kizárólagosságról és a „harmadikról”, vagyis a külső, erotikus kapcsolatokról. Kiindulópontja, hogy a (patriarchális) monogámia a reprodukció ellenőrzésének a nőkre kényszerített rendszere. A szexuális hűség így a patriarchális társadalom egyik támpillére, a tulajdon öröklésének biztosítója, és semmi köze a szeretethez vagy szerelemhez. Másrészt „a kizárólagosság, amire a monogámiában törekszünk, az elsődleges gondozóinkkal átélt, korábbi intimkapcsolatban gyökerezik. … Fölmerül a kérdés: vajon nem pusztán fantázia-e az az egybeforrottság, aminek visszaállítására törekszünk?” (179. old.) Figyelemre méltó megállapítása az is, hogy „egy törvénytelen kapcsolat lehet ugyan katasztrofális, de jelenthet felszabadulást, erőforrást és gyógyulást is.” (183. old.) Ezért megkérdőjelezi azt az általános véleményt, amely szerint a „hűtlenség” mindig egy párkapcsolat mélyebb problémáinak tünete.

 

A hűséggel kapcsolatos problematika háttértényezői közül felhívja a figyelmet a főleg az USA-ra jellemző helyzetre: „Annak ellenére, hogy az első házasságok 50%-a, a második házasságok 65%-a válással végződik, továbbá növekszik a félrelépések gyakorisága, s a házasság hajója gyorsabban merül, mintsem bárki megmenthetné, mégis ragaszkodunk a roncsokhoz, mert tántoríthatatlanul hiszünk benne.” (178. old.) Ez a monogámiába vetett, naiv hit azonban feltehetőleg csak a monogámia hagyományos, patriarchális formáját illetően tekinthető tragikomikusnak; ugyanis ma már létezik nem-patriarchális monogámia is, amely a partnerek egyéni szabadságát optimálisan biztosíthatja. Perel utal is a nyitott házasságra, amikor idézi egy családterapeuta kollégájának a nyitottságot elítélő véleményét, de hozzáfűzi, hogy „a zárt házasság aligha jelent garanciát a kudarcok ellen… (sőt) úgy tűnik, hogy fájdalmas túlkapásokra késztet.” (192. old.)

 

Mindezek alapján a könyv magyar kiadását feltétlenül indokoltnak tartom, mert újszerű és tárgyilagos látásmódja miatt nálunk is nagy érdeklődésre tarthat számot. Ugyanakkor néhány kritikai megjegyzés:

 

A szerző, sajnos, nem fejti ki, hogyan képzeli és milyennek értelmezi a nyitott házasságot (illetve párkapcsolatot), bár a leírtakból következtetni lehet annak bizonyos vonásaira. Ebből az derül ki, hogy sokféle együttélést elfogadhatónak tart, ha az megfelel a partnerek igényeinek. Ez elsősorban a terápiában szükséges rugalmasság jele, de jelezhet némi bizonytalanságot és kompromisszumkészséget is. Az általam olvasott példány lapszélein gyakran tettem kérdőjeleket egy-egy kijelentése után. Ezek között csak néhány fontosabb van, a többinek nincs különösebb jelentősége. Az előbbiek közé tartozik, hogy többször pozitív értelemben hivatkozik a transzcendenciára és a misztikumokra; vagyis mintha elfogadná egy irreális, és irracionális „szellemvilág” létét. Alkalmazkodik ezzel az amerikai közvéleményhez?

 

Bár néhány esetben ez nyilván csak bizonyos ismeretlen tényezők szerepét fejezi ki; pl. amikor azt írja, hogy „a vágynak szüksége van a misztikumra” (37. old.), ezzel csak izgalmasabbnak igyekezett beállítani az ismeretlent. Ám nem hiszem, hogy érdemes hivatkozni ilyen tudománytalan fogalmakra. De ugyanez vonatkozik az ösztön fogalmára is, amit időnként szintén pozitív értelemben említ. Az nagyon jó, hogy sok modern szerzőre hivatkozik, s gyakran idéz is tőlük egy-két mondatot. Feltűnő azonban, hogy modern szexológusok alig szerepelnek köztük, pedig egy párterapeutától ez elvárható lenne. Ez lehet az oka annak is, hogy egyértelműen a „hot sex”-et preferálja, figyelmen kívül hagyva erről a szexológusok véleményét. Összefügg ez azzal is, hogy a forró szexet a „demokráciával” állítja szembe, mintha ez utóbbit (s vele a nemek egyenjogúságát és esélyegyenlőségét) elvetendőnek tartaná. Sőt, odáig megy, hogy az agressziót, a dominanciát és alárendeltséget is elfogadhatónak tartja az erotikus élvezet érdekében (persze csak átmenetileg). Valahogy úgy állítja be, mintha a nemek egyenjogúsága az intim kapcsolatban tönkre tenné az erotikus vágyak ébrentartását. Holott lehet, hogy ezt a látszatot csak az egyéni szabadság és autonómia hiánya idézi elő. Még talán azt érdemes megemlíteni, hogy a szexualitás és az erotika fogalmainak megkülönböztetése bizonytalan és nem elég körülhatárolt a könyvben (ahogy a közbeszédben is egybefolyik a kettő). Van aztán még egy-két apróság, például, hogy az 1960-as évek „szexuális forradalmát” is úgy említi, mint ami valóban megtörtént, holott csak egy erotikusan liberális hullámról volt szó. De ezeknek nincs jelentőségük, s nem csökkentik a könyv jelentőségét.

 

 

Szilágyi Vilmos

Szóljon hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

A megjelent cikkek és hozzászólások a szerzők szellemi tulajdonát képezik, sokszorosításuk vagy bármilyen felhasználásuk kizárólag írásbeli engedéllyel lehetséges. Minden cikk és hozzászólás tartalma kizárólag a szerzők magánvéleménye, mely független A Lélekben Otthon szerkesztőségének véleményétől.

A portál készítője és karbantartója: Wired Studio